Eddig csak felülről kaptuk a vizet, de úgy tűnik, ezt a Duna megunta, és tegnapról mára virradóan komolyabb áradásba kezdett. Ma délután fél hét körül 534 cm-re hízlalta fel magát. Vajon várható, hogy eléri a tavalyi szintet?
A Kék Duna Rádióban a napokban többször is hallottam, hogy ezen a hétvégén a Sportcsarnonál idén is megrendezik a Fesztergomot. A víznek már szólt valaki, hogy addig húzódjon vissza? Vagy nem kéne a reklámot módosítani ?
A szakemberek szerint a tavalyinál erősebb, intenzívebb és visszatérő szúnyoginvázióra lehet számítani a Dunakanyar-Pilis kistérségben. Az árvíz miatt jelenleg nem lehet megkezdeni a szúnyogirtást, mert sem a földi, sem a légi művelet nem lenne hatékony. A nagy inváziót - a lárvafejlődés stációi alapján - a jövő hétre várják. (MTI)
Nem az egomi cég szolgáltatja a vizet (tényleg azzal épp mi lehet?), mert az ÉDV-nek is van karsztkútja Dorogon, és árvíz vagy szennyezés esetén (pont a múltkori szennyezés miatt) onnan engedik a vizet a hálózatba. Mert közben kiépült egy vezeték az egomi kutakig (ahol a vezetékhez csatlakozik) Dorogról. Úgyhogy szerintem ezt jól csinálták.
Az esztergomi ellátást biztosító ÉDV ZRt. képviselői elmondták: az esztergomi parti szűrésű kutakat kikapcsolták az ellátásból,
öööö ez meg hogy? Nem az Esztergomi Vízmű kft szolgáltatja még a vizet? Mikor volt a vízszennyezés, öt éve? Nem arrol volt szó a vész esetén, hogy 2 napon belül nyomja a vizet a saját egomi forrás?
Nem azért , de volt egy bizonyos Quintus Martius Rex praetor aki a 91 km hosszú, 187,600 m3 /nap kapacitású Aqua Martia nevű vízvezetéket építtetett 4 azaz NÉGY év alatt, mindezt 2154 évvel ezelőtt....( az is igaz, hogy a költségeit a Korinthoszba vezetett expedicó fedezte..)
A Hídlap 7.30-as frissítése szerint ma reggelre elérte a tetőzés körüli csúcsot, 738 centimétert a Duna Esztergomnál, az előrejelzések szerint estére már néhány centivel visszahúzódhat a víz.
Most jöttünk fel a maróti partról,nagyon megy zsákolás.Imádkozz,hogy ne legyen több 10 cm-nél.Az aszfalt alatt szivárog a víz,ide folyamatosan h.zsákok.Nagyon sokan vagyunk lent a faluból ,peedig nincs ott hétvégi házunk .Üdülősök itt-ott 1-1.Éjfélkor megint váltunk ésmegyünk vissza.Gáz van,de nem akarjuk hygni áttörni a vizet.
Apropó, tudja valaki, mizu az árvíz biztos esztergomi mélygarázzsal, meg a többi, hatalmas bölcsességgel árterületre épült önkori építményekkel, pl.spori csarnok, miegymás? Csak azért kérdezem, mert Párkányból jövet menet elmentem mellette. A PA-s, azt hiszem Gimesi passaui rendszámú mercije, néhány más kocsival kint parkolt. A számkijelző értéke 300 feletti üres helyet mutatott, de valahogy nem volt bizalmam emiatt kedvezményesen beparkolni, ha már a szállodatulaj se oda parkol. Pedig lett volna egy-két dolgom a belvárosban.
Az olvadások, esőzések, a folyó-áradások, így a nagy dunai árvizek városunk történelmének szomorú eseményeihez tartoznak, nem egyszer gátolva annak zavartalan fejlődését. A legnagyobb esztergomi árvizek piros évszámai 1426, 1501, 1526, 1569, 1659, 1777, 1809, 1838, 1850, 1876, 1899, 1920, 1924, 1954, 1965, 2002 ott szerepelnek a krónikákban, a legutóbbiak még emlékezetünkben is, figyelmeztetvén bennünket a víz olykor pusztító erejére. Voltak, akik e hatalmas árvizeket fotók formájában örökítették meg az utókor számára. Ezen fotódokumentumok közül választottam ki néhány felvételt, melyek eredetije még megtekinthető Esztergomban (Megyei Levéltárban), Beszédes Sándor munkásságát bemutató kiállításon:
Az önkormányzat tájékoztatja az Esztergomban élőket, hogy árvízi védekezésre a veszélyeztetett területek tulajdonosai homokzsákot és homokot az Árok utca-Kis-Duna sétány sarkánál, az úgynevezett Tökháznál vehetnek át térítésmentesen. Kérik, hogy a területet az Árok utca felől közelítsék meg, a Kis-Duna sétány lezárása miatt.
Az önkormányzat kéri, hogy zsákigényléshez a helyszínen 24 órás felügyeletet adó munkatársainál jelezzék a szükséges mennyiséget. A feliratkozás után a homokzsák és a homok elszállítható, a szállítást az igénylőknek egyénileg kell megoldaniuk.
A közületek számára, tekintettel a korlátozott számú homokzsákra, az esztergomi önkormányzatnak nem áll módjában homokzsákot és homokot biztosítani. Ezért azt kérik, hogy a homokot és a homokzsákot a közületek egyénileg szerezzék be.
Az esztergom.hu-n sajnos ezt nem találtam meg ( lehet, hogy az én hibámból).
Az ut még vizmentes volt a kavicsbányás tábláig. sokan voltak kint biciklivel, kutyával. CSend, vagyis mégsem, mert madarak, békák egymással csatáztak. napsütés formalom mentesség. Ideális helyzet egy jó biciklizéshez.
Meggyesünk - a térség VÁLASZTOTT képviselője - a kampányban végighaknizta az összes polgármestert. Mostanság látta őt valaki a homokzsákok környékén? Nem is olyan rég átsuhant kicsiny falunkon most épp az LGW-906-tal ( a jelek szerint váltott lovakon jár :) ), de egy cseppet sem lassított volna megnézni mi a szar is van erre.
Más településen tette már tiszteletét árvíz ügyben?
Nem bírta a gyűrődést:
Azt írja a mai Szabad Nép Híglap Hídlap, hogy:
Ezzel szemben az igazság az, hogy a Nagy Duna sétány még tíz óra körül is le volt zárva.
A Kék Duna Rádióban a napokban többször is hallottam, hogy ezen a hétvégén a Sportcsarnonál idén is megrendezik a Fesztergomot. A víznek már szólt valaki, hogy addig húzódjon vissza? Vagy nem kéne a reklámot módosítani ?
A szakemberek szerint a tavalyinál erősebb, intenzívebb és visszatérő szúnyoginvázióra lehet számítani a Dunakanyar-Pilis kistérségben. Az árvíz miatt jelenleg nem lehet megkezdeni a szúnyogirtást, mert sem a földi, sem a légi művelet nem lenne hatékony. A nagy inváziót - a lárvafejlődés stációi alapján - a jövő hétre várják. (MTI)
Még szerencse, hogy a Meseparkra nem volt pénz, mert mintha úszna a hidlap fotója alapján...
Nem az egomi cég szolgáltatja a vizet (tényleg azzal épp mi lehet?), mert az ÉDV-nek is van karsztkútja Dorogon, és árvíz vagy szennyezés esetén (pont a múltkori szennyezés miatt) onnan engedik a vizet a hálózatba. Mert közben kiépült egy vezeték az egomi kutakig (ahol a vezetékhez csatlakozik) Dorogról. Úgyhogy szerintem ezt jól csinálták.
Olvasom egy MTI hírben, hogy:
öööö ez meg hogy? Nem az Esztergomi Vízmű kft szolgáltatja még a vizet? Mikor volt a vízszennyezés, öt éve? Nem arrol volt szó a vész esetén, hogy 2 napon belül nyomja a vizet a saját egomi forrás?
Nem azért , de volt egy bizonyos Quintus Martius Rex praetor aki a 91 km hosszú, 187,600 m3 /nap kapacitású Aqua Martia nevű vízvezetéket építtetett 4 azaz NÉGY év alatt, mindezt 2154 évvel ezelőtt....( az is igaz, hogy a költségeit a Korinthoszba vezetett expedicó fedezte..)
Mai adatok 16.00 óráig. Úgy tűnik, megkezdődött a lassú apadás.
2010.06.07. 16:00 741
2010.06.07. 14:00 742
2010.06.07. 12:00 742
2010.06.07. 10:00 742
2010.06.07. 08:00 740
2010.06.07. 06:00 738
2010.06.07. 04:00 736
2010.06.07. 02:00 734
2010.06.07. 00:00 732
Komáromnál 8-tól 9-ig 1 centit apadt.
A Hídlap 7.30-as frissítése szerint ma reggelre elérte a tetőzés körüli csúcsot, 738 centimétert a Duna Esztergomnál, az előrejelzések szerint estére már néhány centivel visszahúzódhat a víz.
Némi jó hír, hogy Nagybajcsnál este 8-tól hajnal 5-ig 4 centit apadt a Duna.
KiVAGYOK!!!!!
Most jöttünk fel a maróti partról,nagyon megy zsákolás.Imádkozz,hogy ne legyen több 10 cm-nél.Az aszfalt alatt szivárog a víz,ide folyamatosan h.zsákok.Nagyon sokan vagyunk lent a faluból ,peedig nincs ott hétvégi házunk .Üdülősök itt-ott 1-1.Éjfélkor megint váltunk ésmegyünk vissza.Gáz van,de nem akarjuk hygni áttörni a vizet.
Apropó, tudja valaki, mizu az árvíz biztos esztergomi mélygarázzsal, meg a többi, hatalmas bölcsességgel árterületre épült önkori építményekkel, pl.spori csarnok, miegymás? Csak azért kérdezem, mert Párkányból jövet menet elmentem mellette. A PA-s, azt hiszem Gimesi passaui rendszámú mercije, néhány más kocsival kint parkolt. A számkijelző értéke 300 feletti üres helyet mutatott, de valahogy nem volt bizalmam emiatt kedvezményesen beparkolni, ha már a szállodatulaj se oda parkol. Pedig lett volna egy-két dolgom a belvárosban.
11-es út Esztergom felé Tát irányából ma délben:
Az olvadások, esőzések, a folyó-áradások, így a nagy dunai árvizek városunk történelmének szomorú eseményeihez tartoznak, nem egyszer gátolva annak zavartalan fejlődését.
A legnagyobb esztergomi árvizek piros évszámai 1426, 1501, 1526, 1569, 1659, 1777, 1809, 1838, 1850, 1876, 1899, 1920, 1924, 1954, 1965, 2002 ott szerepelnek a krónikákban, a legutóbbiak még emlékezetünkben is, figyelmeztetvén bennünket a víz olykor pusztító erejére.
Voltak, akik e hatalmas árvizeket fotók formájában örökítették meg az utókor számára.
Ezen fotódokumentumok közül választottam ki néhány felvételt, melyek eredetije még megtekinthető Esztergomban (Megyei Levéltárban), Beszédes Sándor munkásságát bemutató kiállításon:
Az mti híréből :
Az esztergom.hu-n sajnos ezt nem találtam meg ( lehet, hogy az én hibámból).
Késő délután bicikliztünk a lezárt táti uton.
Az ut még vizmentes volt a kavicsbányás tábláig. sokan voltak kint biciklivel, kutyával. CSend, vagyis mégsem, mert madarak, békák egymással csatáztak. napsütés formalom mentesség. Ideális helyzet egy jó biciklizéshez.
Kora délutáni helyzetkép a Vas kocsmánál:
"Lélekben" velük van...

Meggyesünk - a térség VÁLASZTOTT képviselője - a kampányban végighaknizta az összes polgármestert. Mostanság látta őt valaki a homokzsákok környékén?
Nem is olyan rég átsuhant kicsiny falunkon most épp az LGW-906-tal ( a jelek szerint váltott lovakon jár :) ), de egy cseppet sem lassított volna megnézni mi a szar is van erre.
Más településen tette már tiszteletét árvíz ügyben?