Meggyes vs. Cserép ügy, első tárgyalás
Közélet
2010. máj. 21.

<p>A mai napon tartotta az első tárgyalást a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság a 4.P.20.110/2010. számon indult ügyben, melyben korábban a felperes Meggyes Tamás a Szeretgom szerverének és minden számítástechnikai eszközömnek a <a href="http://www.szeretgom.hu/content/62191-elutasitottak-meggyes-kereset-a-szeretgom-szerverenek-lefoglalasara-viccek-miatt-perel-a-polgarmester">lefoglalását kérte</a>. A tárgyaláson a felperes nem jelent meg, ügyvédje, dr. Regász Mária pedig külön sérelmezte, hogy az ügy eddigi iratait miért publikáltam az interneten - a minden jel szerint igen felkészült, a tárgyalásról mindössze 25 percet késő ügyvédnő szerint erre nekem nincs jogom.</p>

A tárgyalást a bírónő felfüggesztette, mivel a felperes Meggyes Tamás ebben az ügyben is bejelentette, hogy a Megyei Bíróság és annak összes bírájának kizárását kéri az ügyből - ennek elbírálásáig megállították az ügy tárgyalását. Előtte azért Regász Máriának sikerült előadnia, hogy a keresetet kiegészíti egy hónapokkal ezelőtt a Youtube-ra "cserepj" néven feltöltött videóval, amin szerinte Meggyes Tamást Hitlerhez hasonlítják.

Az ügy várhatóan ősszel folytatódik a kizárási kérelem elbírálását követően.

A felperes azért indíványozta a bíróság kizárását, mert 500 ezer forintra perli a Komárom-Esztergom Megyei Bíróságot, amiért az az alá tartozó Esztergomi Városi Bíróság nem jogerősen 500 ezer forintos bírságot szabott ki rá a dr. Csomor Sándort jegyzői székébe visszahelyező ítélet végre nem hajtása miatt. A történet pikantériája, hogy az ominózus félmilliós bírságot éppen másodfokon, a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság nem találta megalapozottnak.

A felperes képviseletében dr. Regász Mária csatolt két további keresetlevelet amivel a kizárást szerette volna megalapozni - ezen keresetekben azonban nem Meggyes Tamás a felperes a bíróság ellen, hanem Esztergom Város Önkormányzata, így ebben az ügyben a kizárási kérelem szempontjából semmilyen relevanciájuk nem lehet.

Az ügyvédnő kijelentette a bíróság előtt, hogy arra kapott megbízást Meggyes Tamástól, hogy minden Cserép Jánoshoz köthető internetes hozzászólást nézzen át és minden lehetséges esetben egészítse ki ezt a keresetet a talált kijelentésekkel.

(forrás)