Súlyos törvénysértéseket követett el a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal - jogerősen megsemmisítette a bíróság a Regia Civitas beruházás telekalakítási határozatát

Súlyos törvénysértéseket követett el a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal - jogerősen megsemmisítette a bíróság a Regia Civitas beruházás telekalakítási határozatát

2010. 04. 23. 23:07

A mai napon meghozott, jogerős és végrehajtható részítéletében a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság hatályon kívül helyezte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal telekalakítási határozatát, mivel annak meghozatala közben igen súlyos törvénysértéseket követtek el. A Hivatalt új eljárás lefolytatására is kötelezték, valamint a felperesek perköltségét is viselnie kell. A perben pervesztes lett a beavatkozó Esztergom Város Önkormányzat is, aki a telekalakítás eredeti kérelmezője volt.

Az ügynek azonban ennél sokkal súlyosabb következményei is lehetnek. Mint ismeretes a Bástya parkoló lezárása, felbontása és a rámpa bűncselekményként értékelendő elbontása a környező prosperáló vállalkozásokat szinte csődközelbe juttatta. Ezen jogerős részítélet alapján ugyanakkor akár a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal ellen is kártérítési eljárások indulhatnak a közeljövőben, mert a bíróság szerint a telekalakítás során nem vette figyelembe a telekalakítás engedélyezésével a szomszédos tulajdonosok jogait, pedig erre törvény is kötelezi.

A bíróság megállapította, hogy eleve nem hiteles térképmásolat alapján kérelmezte a telekalakítást a kérelmező, azon a mozgássérültek által használt feljárót nem tüntette fel a térkép készítője, ezt pedig egy ÖTM. rendelet jogszabályi előírásaiba ütközik. A telekalakítás már azért sem lett volna engedélyezhető, mert a rámpa építményén át húzódik két telek határa, maga az építmény két telken került felépítésre.

Az ítélet indoklása szerint a Hivatal megsértette a 2004. évi CXL. törvény 1. § 1) és 4) bekezdését is, amikor nem vette figyelembe a rámpa jogellenes elbontásának körülményeit, és kiadta a kérelmezőnek a telekalakítási engedélyt másodfokú határozatával, holott a körülmények vizsgálatára joga és lehetősége is lett volna.

A teljes ítélet letölthető szerverünkről.

 

Eredeti méret

2010. 05. 06. 22:01

Soha nem állítottam és nem gondoltam, hogy birtokomban lenne a "NAGY IGAZSÁG", csupán arra utaltam, hogy az általad nagyrabecsült Petró a hírben megfogalmazott tényeket ugyan folyamatosan tagadta, de a tagadását semmiféle bizonyíték(o)kal nem támasztotta alá.

2010. 05. 06. 21:29

Éteri magasságokba emel a tudat, hogy ÖN birtokában van a "NAGY IGAZSÁGNAK" !!!

Komolyan! Kacsintás

Eredeti méret

2010. 05. 06. 21:06

A mamelukok dialektusában egy, üdítő kivétel volt. Az pedig Petrovics úr káprázatos riposztjai, (...)

Lehet, hogy azok a riposztok káprázatosak voltak, de hogy a valósághoz nem sok közük volt, az tény.

2010. 05. 06. 18:46

Átküzdöttem magam mind a 210 eddigi hozzászóláson! Részben fájdalmas részben viszont kellemes élményekben volt részem. Kezdeném a fájdalmas felismeréssel. Ebben a városban egy ember kezében van a bölcsek köve mellett, a megoldás kulcs is! Ez nem más, mint ( " ...ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel...")  Miavecz úr!?

A mamelukok dialektusában egy, üdítő kivétel volt. Az pedig Petrovics úr káprázatos riposztjai, az őt nem nem kevésszer, szánalmas személyeskedések mélységeibe süllyedő "lokálpatrióta" (???) atyafiak össztüzére.

És még mielőtt "bíborkák" támadó hada lepne el, tájékoztatás képpen néhány stabil tény személyemet illetően,mivel új lennék ezen fórumon.

46 éves vagyok, esztergomi vagyok, legalább annyira szeretem ezt a várost, mint ezen fórum más "elvtársi régiókban" lebegő megmondóemberei!...

...Jah! A fű jó dolog! De meggyőződéssel vallom, hogy például a golfpályán van a helye! Jómagam soha nem "szívtam"...bocsánat hazudtam! Az elmúlt nyolc évem - mea culpa- valóban erről szólt!( to Miavecz úr)

Petrovics urat pedig nagy sajnálatomra személyesen, én nem ismerem, de remélem ezt a tévedésemet rövid időn belül korrigálhatom! Ha Ő is úgy akarja!

 

Törölt felhasználó

2010. 05. 03. 16:14

"Gyerekek, a Hídlapnak nem szóltak, hogy kicsit fordult a kocka?"

 

Nem kicsit, nagyon. JOGERŐSEN! Király

Törölt felhasználó

2010. 05. 03. 11:49

Gyerekek, a Hídlapnak nem szóltak, hogy kicsit fordult a kocka?

A mai napig ezt írják:

A nyáron lebontották a rámpát a Bástya-áruház ormótlan épülettömbje mellől. Az önkormányzat most dokumentumokkal bizonyítja: engedéllyel végezték a bontást és a telekalakítás is rendben van.

Van hozzá városháziasan összevissza nyilazott kép is...

2010. 05. 01. 7:25

Tippeljünk:

 

Ezek után mi lesz a műemlék fürdővel és környékével,

meddig fog így kinézni városunk közepe?! Meglepett

 

Tippem: ebben az évben minden marad  úgy, ahogy van... Sírós

2010. 04. 26. 23:09

A terület napjainkban:

 

2010. 04. 24. 15:46

Nyugi nyugi!

Amikor az OVI-t kérték, hogy szüntesse meg az esztergomi törvénysértéseket, azt felelte, nem ők vannak kormányon. (jól emlékszem úgye!!!???). Namármost két hónap múlva Esztergom (ill. M1) összes törvénysértését módja lesz megszüntetni. És ahogy én ismerem a törvénytiszteletét, majd rendet rak, oszt jónapot a kordonbontóknak!

Marics

2010. 04. 24. 7:39

Hülye a bíróság, oszt jónapot.

Majd jól leváltják őtet.