Nyomoznak az Obersovszky műsor miatt

Nyomoznak az Obersovszky műsor miatt

2010. 03. 13. 12:57

Tudomásunkra jutott, hogy az Esztergomi Városi Bíróság nyomozást rendelt el az Esztergomi Városi Televízió 18+ "Felnőtt mesék" c. műsora miatt egy Horváth Mihály által tett feljelentés okán.

A vád: rágalmazás, mivel a műsor a feljelentő személyét a Meggyes Tamás elleni merénylet előkészületével hozta összefüggésbe. A nyomozás célja a műsorban szereplő egyik interjú eltorzított hangú szereplőinek személyazonosságát és tartózkodási helyét felkutatni. Ágfalvi Csaba korábban azt írta a Szeretgomon: a hangfelvétel az egyik városi cég irodájában készülhetett, azon eltorzított hangon ezen városi cég, a Védvár Zrt. (melyben tulajdona van az UD csoporthoz tartozó North Atlantic Protector Kft.-nek is) egyik vezető beosztású alkalmazottja beszél.

Talán nem lesz nehéz kinyomozni ezek után az illető személyét és tartózkodási helyét - a kérdés inkább az: egyedül vállalja-e tetteinek következményeit, vagy megnevez esetleg felbújtókat is, akik talán nem kevés pénzt fizettek azért, hogy ellenőrizetlen feltételezéseket tényként állítson be Obersovszky a köz pénzéből fizetett műsorban.

Az Esztergomi Városi Rendőrség és a városi cég között egyébként érvényes együttműködési szerződés van - reméljük ezen szerződés megléte nem vet árnyékot a most elrendelt nyomozás gyors és sikeres lezárására.

 

2010. 03. 19. 21:24

Ja, és hogy Vencihez hasonló széleslátókörű polgártársak máshol is léteznek kis hazánkban, egy gyönyörű példa:

http://kepviselofunky.blog.hu/2010/03/19/elloptak_az_mszp_s_szabo_vilmos_nevet_a_kiberkalozok

Lényeg: az agyoniskolázott vén hülye mszp-s választási plakátjára nem a rendes webcímet (domain nevet) sikerült rányomtatni, erre persze lecsaptak a szemfüles fideszes csalók.

Obers., Venci, fidesz, mszp, egykutya.

Riszpekt.

2010. 03. 19. 21:15

A skizofrén egy érdekes állapot, de Venci ezt komolyabban tolja, létrehozta a trizofrén, majd a rendkívül ritka csitirizofrén állapotot.

 

Pataki bácsi, harcos népe győzni fog?

 

 

2010. 03. 19. 21:00

OFF

A skizofrén ül a szobában, kopogtatnak az ajtón.

Ki az? - kérdi a skizo

Én! - jön a válasz

ÉN??? - kérdi a skizo...

ON

Törölt felhasználó #43

2010. 03. 19. 18:28

Akkor használja inkább a juropnetes internetét, onnan le van tiltva a szeretgom neki. De ha mobilról (Pannon) néz minket, ott változik az ip...

Törölt felhasználó #43

2010. 03. 19. 18:25

Aggódik a per miatt... ennyi.

Eredeti méret

Törölt felhasználó #43

2010. 03. 19. 18:20

Azért az már csak jelent valamit, hogy Venci már saját magát is megtagadja! Vagy esetleg annyira szenilis már, hogy nem emlékszik a saját beírásaira? Hát igen, így jár az, aki ötvenen van...

Törölt felhasználó #43

2010. 03. 19. 14:35

Ez nagyon-de nagyon tetszik!!! Király Nevetés Kacsintás

2010. 03. 19. 14:16

Rég mosolygtam ekkorát.

Törölt felhasználó #43

2010. 03. 19. 14:14

Pista, nem kéne vagy 30 embernek használni a gépedet :)
Meg nem kéne az Obersovszkynak rokkantaknak fenntartott helyre beparkolni a kia ceed-del (de a Pöttyös téren sem kéne rongálni a szétbaszott járólapokat), meg szólhatnál a gyerekeket az élményfürdőbe szállító sofőrödnek, hogy ha kölykök vannak a buszon, akkor ne fújja a füstöt a kormány mögött...

 

2010. 03. 19. 14:09

Az oldalon csalnak, mert "venci" néven közlik a véleményemet. Közöm nincs a "venci" nevűhöz de a névhez sem. Több hónapja ez a név jön be.

A tulajdonos abbba hagyhatná a trükközést. Rajta kívül van más is aki ért ezekhez a gyerekes dolgokhoz és le tudja ellenőrizni.

2010. 03. 19. 14:05

Horváth Mihály véglegesen húzzon el a városból, ha pedig tenni nem akar a városért a bekiabálást fejezze be!!!!!!!!!

2010. 03. 14. 14:37

Nekem tetszett  a riport mert igy meg tudom kérdezni immár sokadszor a tisztelt helyi médiát Hídlap és ETV hogy mi a baj, miért nem hajlandóak szóba állni velem.

Riportban szerepelt egy úr ha jól tudom ő az ETV ügyvezetője és méltatlankodott miért nem merik vállalni a megkérdezettek a nyilvánoságot talán félnek az igazságtól???

 

Ez engem felháborit ilyen pofátlan embereket én szinte könyörgök hogy nyilvánoságot kapjak de az úriember még egy értelmes e-mailt sem képes írni nekem, hogy elmagyarázza miért nem mondhatom el a véleményem a helyi médiában.

 

Persze lehet hülye vagyok de szerintem a demokráciában nem csak magukat kéne fényezni hanem leírni a tényeket, de megértem sok a dolguk gyöjteni az infót ki mit csinál, miért a nekik nem tetsző újságokban jelenteti meg kis városunk problémáit. Mert csak egyes lapok merik megírni.

 

TISZTELT ETV ÉS RIPORTER ÚR ENGEM MIKOR KÉRDEZNEK MEG MERT SZERETNÉM ELMONDANI AZ IGAZSÁGOT ÖNNÖKNEK IS!!!

Persze ne megint titokba felvevös majd mi megmutatjuk stilusban ha kérhetem.

2010. 03. 14. 13:45

Az a helyzet, hogy ebben az országban főszabályként szinte mindenki a legkisebb munkával a legnagyobb haszon elve szerint él. Ez igaz az egyes hatóságokra is.

Amíg nem áll az ember felettük és nem cseszegeti az ügyintézőket heti rendszerességgel, addig egyszerűen nem történik semmi.

Bejó és én számolatlanul öntjük az időt ilyen ügyekbe, de egész egyszerűen kevesen vagyunk ketten arra, hogy mindennek utánajárjunk. És nem látom tülekedni a hirdetőket a Szeretgomon, akik hozzájárulnának ahhoz, hogy legyen pénz és paripa az egyes ügyeket végigvinni.

Szóval mindenki felteheti magának a kérdést: én mivel segítettem eddig azt, hogy az esztergomi disznóságokra fény derüljön és a bűnösök elnyerjék a méltó büntetésüket? Csak dumálok, vagy hajlandó vagyok tettekre is?

Törölt felhasználó #43

2010. 03. 14. 0:09

És miért nem arról csinál műsort Obersovszky, hogy Meggyes megverte a feleségét? Nem kicsit. Nagyon. Nem egyet, többet. Ha már akkora oknyomozó...

Ps: Tomi, jelents fel! :)

 

2010. 03. 14. 0:01
És az élményfürdő villanyszámlája???

Törölt felhasználó #43

2010. 03. 13. 23:51

Vagy arról, hogy miért fontosabb a polgármester háza előtt 30 éve szutykosodó tavat pont akkor kipucolni, amikor nem telik még felsőoktatási ösztöndíjakra sem...

Törölt felhasználó #43

2010. 03. 13. 23:35

Arról miért nem beszél Obi, hogy a városnak azért vannak pénzügyi gondjai, mert Meggyesnek nem volt elég egy szimpla tó, hanem megvette titokban a Loch-Ness-i szörnyet is, hogy hétvégente amikor kinéz az ablakon akkor ne csak a csupasz vizet kelljen bámulnia? :)

Ps: Tomi, jelents fel! :)

Törölt felhasználó #43

2010. 03. 13. 22:33

2010. 03. 13. 16:47

Balázsnak igaza van, gondolom inkább a "bele a pofátokba" stílus az, ami Téged "megütött", nem?

Szemérmetes Erzsók ...  Ártatlan vagyok én, Mint az izé...

2010. 03. 13. 15:56

Te tettél már valamit,hogy ne így legyen?

Ha nem,akkor tegyél!