1. Hír

Az Ómagyarország blogon megjelent a történet első évadját feldolgozó játékkönyv, ahol egy átlagos, munkanapjait az egyik minisztérium irodájában töltő fiatalember bőrébe bújva élheti át az olvasó, mi történik akkor, ha egy fél megye körül eltűnik az addig ismert világ. A megbénuló infrastruktúra, a környező erdőkből előbukkanó barbárok indokolatlan támadásai és a belső hatalmi helyezkedések mellett egy személyes problémával is meg kell küzdenie, hogy az átkerülés első heteit ne csak túlélje, hanem a lassan formálódó új világot azzal az emberrel ismerhesse meg, aki egyetlenként megmaradt neki a régi életéből. A döntéseket az sem könnyíti meg, hogy az ókori őserdők közé került huszonegyedik században nem túl sokszor lehet hibázni súlyos következmények nélkül.

A játékhoz sem a világ előzetes ismerete, sem külön szabályok megtanulása nem szükséges, csak egy böngésző, egy egér, és néhány kattintás. A győzelmet jelentő bejegyzés linkjét beküldők pedig a hamarosan megjelenő új blogkönyvet nyerhetik meg.

Részlet a bevezetőből:
„Laci bátyád nem volt otthon, de a felesége beengedett titeket és marasztalt is, hogy várjátok meg az öreget. Szabadkoztál, hogy nem tudtatok előre bejelentkezni, de az asszony csak legyintett, majd szidni kezdte a férjét, hogy nem tud a hátsóján ülni. Most is berángatták a városházára, bizottsági ülésre, pedig már épp kezdték volna megszokni az otthonülő, nyugdíjas létet. Akadozva ugyan, de belemerültök a beszélgetésbe; Laci bátyád is felbukkan hamarosan. Kicsit felszedett magára, mióta visszavonult, de még feltűnőbbek a homlokára kiült mély ráncok - az öreg nagyon gondterhelt. Mégis, amikor meglát téged, felderül az arca, majd elég furcsán viselkedett: alig mutattad be neki Csillát, a lányt, aki elcsavarta a fejedet, félrevont és jelezte, hogy négyszemközt akar veled beszélni. Különösebb választ nem is várt, behúzott a dolgozószobájába. Jelezte, hogy a dolog egyelőre bizalmas, nagyon bizalmas és akármilyen képtelenségnek is hangzik, komoly. Elővett egy piros ceruzát és a falon függő országtérképen rajzolt egy krumplihoz hasonló formát a Dunakanyartól délnyugatra, Esztergom-Tata-Biatorbágy-Szentendre köré.

- Mondom újra, komoly - nézett a szemedbe. Rettentően átható nézése volt az öregnek, most meg különösen. - Durván ez az a terület, amivel kapcsolatba tudtunk lépni. Ami ezen kívül van, az eltűnt.

Hiába mondta, hogy nem viccel, nem tudtál hinni neki. Megismételte, benned pedig lassan kezdett derengeni, hogy tényleg baj van.

- Mi az, hogy eltűnt? - kérdezted.

- Az, hogy eltűnt. Ennyi.

- Mi van helyette?

- Erdő. Mindenhol erdő. Itt a városban mindenkit terelnek befelé az utcáról, hogy ne törjön ki a pánik, ugyanis Párkány helyén is erdő van.

- És a híd?

- A túlsó fele eltűnt.

- De ilyen nincs.

- Nincs, de megnézheted a saját szemeddel is... - Egy darabig a térképre firkált vonalra bambultatok, végül Laci bátyád megköszörülte a torkát. - Összeült a megyei védelmi bizottság, hamarosan szükségállapotot rendelünk el. Téged az ég küldött, fiam, nem igazán vagyunk jól ellátva védelemigazgatási szakemberekkel, főleg nem egészségügyi téren. Aki meg van, azt lent van Tatabányán, de onnan nem lehet irányítani ezt a körzetet. Engem is reaktiváltak, ki kell alakítani egy helyi stábot, amíg helyre nem áll a rendes kommunikáció, meg... a fene tudja, meddig. Bejössz velem és lepapírozzuk.

- De holnap vissza kell mennem Pestre - hebegted.

- Persze, persze - veregette meg atyáskodva a vállad Laci bátyád, majd a térképre rajzolt vörös vonalra mutatott. - Az most kicsit körülményes lenne.

http://omagyar.blog.hu/2010/03/01/mig_az_ido_el_nem_valaszt