Megépül a párkányi kishajó-kikötő?
Gazdaság
2010. márc. 4.

<p>Egyelőre nem valósult meg az az egymillió dolláros, magyar tőkéből fedezett beruházás, melyet a párkányi öbölbe terveztek. Az Agimpex társaság két hektáron épített volna kishajó-kikötőt. A vállalat az előszerződés meghosszabbítást kérte, a párkányi városvezetés eleget tett a kérésnek.A társaság már néhány évvel ezelőtt bemutatta a beruházás tervezetét. Kezdetben 2007 őszéig, később 2009 végéig szerette volna befejezni a projektet. A tervezett létesítmény 60-70 darab hat méteres sportcsónak lehorgonyzását és négy darab 15-20 méter hosszú hajó fogadását biztosítaná. A munkálatok a mai napig nem kezdődtek el.</p>

Sipos István, a párkányi városi hivatal vagyongazdálkodási osztályának vezetője elmondta, a kikötő leendő területének majd 7000 négyzetmétere a városé, ezért a vállalat a város vezetésétől az előszerződés 2010 december 31-ig történő meghosszabbítását kérte. A testület rábólitott a kérésnek.

Az elmúlt évek alatt a cég komoly háttérmunkát végzett el annak érdekében, hogy a projekt megvalósuljon. Ebből a helyiek szinte semmit sem észlelhettek, szemmel látható nyomai csak a „gödör" kitisztításának vannak. Ehhez a munkálathoz nem kellett engedély az illetékes hatóságoktól. A testületi gyűlésen elhangzott, az Agimpex már több mint két éve intézi a szükséges engedélyeket, a folyamatot azonban tovább bonyolítja, hogy nemzetközi ügyintézésről van szó.

„Az építkezési engedélyt már 2008-ban megkapta a cég, így jelenleg a pénzügyi fedezet biztosítása jelenti a problémát. Az érintett terület egy része egyébként a beruházó sajátja, a városi parcellákon kívül a folyamkezelő vállalattal megkötött, hosszú távú bérleti és elővételi szerződése van" - mondta Sipos István.

Az Agimpex előreláthatólag szeptemberben jelenti be, hogy folytatja-e a projekt megvalósítását, vagy sem. Amennyiben az eredeti tervek szerint épül meg a kikötő, a motorcsónakok, illetve más vízi járművek számára benzinkutat és medencét, a pihenni vágyók számára mólót és napozásra alkalmas területet is kiépítenének, egy művileg kialakított félszigeten vendéglő és szálló létrehozását is tervezik. A beruházónak a város feltételeit is teljesítenie kell: így például lejárót kell biztosítania a Duna-partra, melyek az emberek szabadon használhatnak.

Mivel a Dunán a legmagasabb és legalacsonyabb vízállás közt akár két méteres szintkülönbség is lehet, a tervezés során az árvízre is gondolni kellett: a befektető megerősítené, lekövezné, és zöld övezetet alakítana ki a parton. A kikötő működése egyébként szezonális lenne, és két tény miatt is élénkíthetné a régió vízi turizmusát. Az érintett szakasz idegenforgalmi, turisztikai szempontból is vonzó: a kulturált környezet a vízi sportok szerelmeseit is Párkány és Esztergom környékére csábíthatná. A másik fontos szempont az, hogy benzinkút is lenne a kikötőben: ilyen töltőállomás legközelebb Bécsben, vagy Budapesten található.

Forrás: bumm.sk

 

(forrás)