Erdő Péter bíboros megkezdte kánoni vizitációját egyházmegyéjének plébániáin
Egyház
2010. febr. 22.

<p>A három évre tervezett vizitációsorozat február 18- án az Esztergom-Belvárosi Szent Péter és Pál Plébánián kezdődött, majd február 21-én az esztergomi Szent Anna Plébánián folytatódott.</p>

  A vizitáció első helyszínén, a Szent Péter és Pál Plébánián február 20-án este Erdő Péter szentmisét mutatott be. Homíliájában emlékeztetett: „Az Egyház ősidők óta külön is előírja, hogy a megyéspüspök időközönként személyesen is látogassa meg egyházmegyéje plébániáit, ossza meg a papság, a munkatársak és a hívő közösség örömeit és gondjait, főként pedig ünnepeljen együtt a szentmise közösségében a plébánia híveivel, hiszen Krisztus áldozatának megújítása, az Eucharisztia egész egyházi közösségi életünk és missziós küldetésünk forrása és csúcspontja"

  Ezután az evangéliumi szakaszra utalva a bűnbánatról és a böjtről beszélt.Nagyböjtben az egyház a bűnbánatra irányítja a figyelmet. A böjt a bűnbánat jele és testi önmegtagadással is jár, de végül is nem az ember lelke és testi vágyai közötti harc a böjt lényege, hanem egy másfajta küzdelem. Olyan erőpróba, amely a lelkek világában folyik - figyelmeztetett.

  A homília teljes terjedelmében olvasható a Beszédek rovatunkban.

  Az esztergomi Szent Anna Plébánián Erdő Péter Pokriva László plébánossal koncelebrálva mutatott be szentmisét február 21-én. A szentmise kezdetén az egyházközség nevében a képviselőtestület világi elnöke, Nyitrai László köszöntötte a főpásztort. A liturgikus zenei szolgálatot a fiatalok, a gitárosok csapata, a Corde Voto kamarakórus és a templom felnőtt kórusa látta el.

  A szentmise után agapé keretében a plébánia papjai, a képviselőtestület tagjai beszámoltak egyházközségük helyzetéről, válaszoltak Erdő Péter kérdéseire, és meghallgatták megszívlelendő tanácsait.

  Az egész szentmise és a homília meghallgatható a Szent Anna plébánia honlapján, ahol további képek is láthatóak.

(forrás)