101 millió az UD-leánynak

101 millió az UD-leánynak

2010. 02. 20. 22:01

Sürgősséggel került a testület elé február 18-án az az előterjesztés, mely alapján az UD Zrt egyik leányvállalatával, a North Atlantic Protector Kft-vel közösen alapított Védvár Zrt. (korábban EVÉD Kft) 101 millió forint közpénzhez jut a 2010-es évben.

A Védvár Zrt. székhelye

Esztergom Város Önkormányzat Bűnmegelőzési Programjába szőtte bele a tisztelt képviselő-testület a támogatást és annak indoklását, mely szerint:

A város polgárai biztonságérzetének érdekében Esztergomi Városőrség működik. Feladata: Esztergom Város közbiztonságának fenntartása, közterületi rendjének megóvása. A Városőrségnek meghatározó szerepe a bűn- és baleset-megelőzésben van: folyamatosan járőröz a közterületeken, forgalomsegítést lát el a baleseteknél, a közúti munkálatoknál és a rendezvényeknél, az általános iskoláknál, részt vesz a gondoskodás-programban, az illegális szemétlerakás megelőzésében és felszámolásában, szükség esetén értesíti a hatóságokat, internetes portált működtet, zöld számot üzemeltet a közérdekű bejelentések fogadására, részt vesz az élet- és vagyonbiztonság megóvásában, térfigyelő kamerarendszert működtet.

A 2010-es költségvetés terhére 101.000.000 forintot irányoztak elő erre a célra.

Tavaly, március 13-án, pénteken alakult meg a Városőrség.
Az üzemeltető Védvár Zrt-be 2008-ban 215 millió, 2009-ben pedig 143 millió forint közpénz vándorolt. A most megszavazott újabb 101 millióval együtt összességében majdnem fél milliárd forintot költött városunk erre a cégre.

A cégnek a jelentős támogatások ellenére főképp kétes ügyekkel sikerült a sajtóba bekerülnie.

Morvay Tamás vezérigazgatót az UD Zrt ügyével kapcsolatban a Nemzetbiztonsági Hivatal jelentette fel, Juhász Gábor vezérigazgató helyettes pedig - sajtóértesülések szerint - érintett lehetett a TV székház ostromában. Ő jelenleg az önkormányzat másik őrző-védő cégének, a Secretar Kft-nek az ügyvezetője.
Nevük legutóbb Ágfalvi Csaba megvesztegetési kísérletének történetében került elő. Erről bővebben itt olvashatunk.

Az UD ügyhöz kapcsolódóan nem Morvay volt az egyetlen esztergomi illetőségű feljelentett. Az NBH akkori igazgatója államtitoksértés gyanúja miatt Meggyes Tamás polgármester ellen is feljelentéssel élt.
Ennek az ügynek a kirobbantója érdekes módon az a Nagy Gábor volt, aki Ágfalvi Csaba elmondása szerint szintén ott volt az ő megvesztegetési kísérleténél és korábban pedig az NBH-ra hivatkozva megszerezte Kui Rózsával készített interjú vágatlan változatát.
Nagy Gáborról még egy érdekes dolgot érdemes tudni: a Meggyes elleni merénylettel megvádolt Sz. Károly - jelenleg szabadlábon védekezik - korábban az ő alkalmazásában állt.

Nagy feljelentéséből bontakozott ki az un. „esztergomi híváslista" ügy. A feljelentés szerint Meggyes megszerezte politikai és gazdasági riválisainak valamint munkatársainak telefonos híváslistáit. A híváslisták beszerzése már Meggyes házának felgyújtása előtt megtörténtek.
Jelenleg is az ügyészségi kihallgatások folynak, tudomásunk szerint Meggyeshez Horváth Mihály híváslistáján kívül eljutott több PEE-tag és önkormányzati dolgozó, köztük Németh József (Fidesz-KDNP) alpolgármester telefonhívásainak listája is. Információink szerint a jogtalanul megszerzett telefonos híváslisták ügye akár más bűnügyekkel is kapcsolatba hozható, többek közt Meggyes Tamás házának és autójának felgyújtásával is. Érdekes módon több érintettet Meggyes Tamás többször nyilvánosan megvádolt a gyújtogatással, de teóriáit a rendőrség és a bíróságok rendre megcáfolták.

Ez az információ mindenképpen elgondolkodtató, főképp annak ismeretében, hogy a Népszava mai információi szerint az ORFK ellenőrzési szolgálata átfogó vizsgálatot kíván indítani az Esztergomban történtek feltárása érdekében és a revízió kiterjedhet a Meggyes Tamás háza, autója elleni állítólagos politikai támadás kapcsán végzett rendőri munkára is.

Esztergom Város Önkormányzata, a Védvár Zrt. és az Esztergomi Rendőrkapitányság közt a mai napig is együttműködési keretmegállapodás van életben. Az aláírók Meggyes Tamás polgármester, Morvay Tamás vezérigazgató és Varga Ferenc Csaba alezredes, kapitányságvezető voltak.

2010. 02. 23. 7:43

Ha már ennyi pénz jut a semmire, igazán juthatna egy pár forint a hivatal főbejáratának  rendbetételére. Ja, hogy van másik

bejáró is, de úgy gondolom a túristák ezt látják! Vagy lehet, hogy én látom rosszúl?Vigyor

2010. 02. 21. 21:09

Ez a Nagy Gábor az, akiről itt azt beszélik, hogy még vagyonosodási vizsgálatot is el tud intézni jó pénzekért? A hivatalban jártak így egy páran.

2010. 02. 21. 0:03

Ennek az egésznek nagyon maffia szaga van! Ide jutott ez a város?

2010. 02. 20. 23:27

A TV ostrom ügye érdekes ebben a vetületben, ugyanis nagyon messzire vezetne az, ha véletlenül bebizonyosodna, hogy a kétbetűs biztonsági cégnek és ezen keresztül akár a Fidesznek is köze lehetett az akkori lázongás eldurvulásához vagy netalán az egész kirobbantásához.

Törölt felhasználó

2010. 02. 20. 23:08

Knapp és Németh nagyon sokat bevállal....

A régebbi ügyről itt a hír. Félek, nem ez a két ember csak az, akiket megkerestek ilyen vagy olyan ügyben, meggyőzni...

skorpioarc

2010. 02. 20. 22:57

Egyes információk szerint a Polgári Esztergomért Egyesület (PE)  2008.február 12-i alakuló ülését követő napon a hír már a Városházára is eljutott. A több régi esztergomi Fidesz taggal rendelkező szervezet a közélet normalizálása és valódi konzervatív értékeket közvetítése céljából jött létre. A PE-t és tagjait már a kezdetektől több támadás érte a polgármester, Knapp János Pál alpolgármester illetve más önkormányzati képviselők, pl. Kolumbán György részéről. A támadások alapjaiban akarták ellehetetleníteni a szervezetet. A PE két tagját Erős Gábort és Varga Ernőt a város két alpolgármestere Németh József és Knapp János Pál több alkalommal próbálták meggyőzni a kilépésről. Ők ennek nem tettek eleget. Nem sokkal később a Képviselő-testület mindkettőjük bizottsági tagságát megszüntette. Egy harmadik tag, akinek a bíróságra írt levele egy időre meg is akasztotta az egyesület bejegyzését, végül kilépett. Emlékezetes támadás volt a Vitéz János tiszteletére szervezett kimagasló jelentőségű konferencia dúrva megtámadása, amelynek fővédnökségét Erdő Péter bíboros érsek vállalta, majd az egyesületet ért rágalmak hatására lemondta.

Másik jelentős támadás szintém nem sokkal az egyesület alakulását követően történt. Ügyészségi információk szerint az UD Zrt megszerezte az egyesület elnökének és más tagoknak, valamint az alapító okiratot ellenjegyző egyik tanúnak a telefonos híváslistáját. A megrendelő az alapítást megelőző, valamint az azt követő napok telefonos hívásaira volt kíváncsi.Érdekes, hogy nem csupán a PE elnöke és egyes tagja álltak megfigyelés alatt, de Németh József alpolgármester hívásait is figyelték.

Vajon ki lehett a megrendelő?