A 24 Óra kérdésére a Fidesz elnöke kiállt Meggyes Tamás esztergomi polgármester és országgyűlési képviselőjelölt mellett. Mint mondta, Meggyes ügyeiről csak annyit tud, amennyit az újságokból olvasott, az ügyek kivizsgáláshoz szükséges állami eszközök a kormány kezében vannak, amíg ezek a vizsgálatok nem tártak fel semmit, kitart Meggyes Tamás mellett, akit jó polgármesternek tart.
A 24 Óra kérdésére a Fidesz elnöke kiállt Meggyes Tamás esztergomi polgármester és országgyűlési képviselőjelölt mellett. Mint mondta, Meggyes ügyeiről csak annyit tud, amennyit az újságokból olvasott, az ügyek kivizsgáláshoz szükséges állami eszközök a kormány kezében vannak, amíg ezek a vizsgálatok nem tártak fel semmit, kitart Meggyes Tamás mellett, akit jó polgármesternek tart.
A Ferencesek büszkék lehetnek egykori tanitványaikra: A korrupciós figyelőre rákattintva régi diákok nevei tünnek fel! Verik a mezőnyt, halvány konkurenciaként az egykori Piarista diákok jelentkeznek. Erre is büszke lehet városunk! Külön téma az Alföldre került püspökünk és környezete. Persze OV-nak az sem okozott gondott , hogy egykor Esztergomban tanult miniszterének - aki akkor még nem vetette a keresztet, mint manapság - két államtitkárhelyettese annak idején nem a jobboldalról került ki.
Persze hogy jó politikusnak tartja,mert úgy táncol ahogy fütyülnek Neki.Próbálna csak ellenkezni a PÁRÉRDEK-ekkel gyorsan lekerülne Ő is a listáról!
"Jó polgármesternek tartja Orbán Meggyest..." És milyen lehet az, akivel nem elégedett maradéktalanul??
Mindenesetre, én nem szavazok helyi szinten senkire, mert nincs olyan aki arra érdemes. Egy viszont biztos, ha nem fideszes polgármester lesz a városban, akkor biztos hogy reszeltek végérvényesen a városnak. Lehet itt bármilyen polgi majd, bármilyen "felelőségteljes, ésszerű gazdaságpolitikát" fog folytatni, reménytelen lesz. Ki fogja Őt támogatni??
Hofi: "Egyedül nem megy..."
Ki adja a lóvét majd? A városi szavazók lesznek majd a felelősek, hogy elüldözték Meggyest, ezért Orbán mérges lesz :-) Büntetésben leszünk :-) És nem Meggyes lesz a hibás.
Egyébként meg minden fideszes önkormányzat erre vár, köztük Meggyes is, hogy majd tavasz után jön a lóvé és lehet pótolni a veszteségeket.. csak sokan vannak a sorban, Pécstől-Debrecenig, a kb. 2000 fideszes önkormányzat mind erre vár. Aztán hogy ki fog kapni az majd kiderül.. Lehet hogy "Tamás" ebből a szempontból a mezőny első felében található, lehet hogy a végén. Ki tudja? Bár amennyire kiállnak mellette, biztos tud valamit..
Országos szinten, meg lehet hogy egy fideszes 2/3 hozna változást. Eddig minden kormány azt mondta, hogy a k...ög ellenzék miatt semmit nem tudtunk keresztülvinni, leszavaztak minden indítványt. Hát akkor itt az alkalom, lehet csinálni. Minden ígéretet valóra lehet váltani, nem lesz akadály, ha 4 év alatt nem tudnak valami épkézláb eredményt elérni a gazdaságban, akkor azzal földet is húzhatnak magukra. Fel lehet osztani az önkormányzatokat, kisebb parlamentet, bármit keresztülvihetnek.
Aztán ha nem sikerül?? na bumm. Majd jön a Jobbik.
Semmi sem tart örökké!Ezért az MT körül sertepertélőknek el kellene dönteni,hogy egyenes gerinc vagy kalamajka.Pillanatnyi dőzsölés vagy tiszta pillantás a tükörben.Remélem megélem,hogy végre valaki kinyitja a zsilipet és akkor lesz "áradás" és megtudhatjuk miért van ennyi drága beruházás (befejezetlen) városunkban.
Zűr, zavar.
Viktor segíts! -re az volt a válaszüzenet, hogy a kormánynál van a segítés lehetősége. Most hasonló tartalmat olvasgatok. Nemde Ő alakít kormányt, aminek támogató képviselőit maga delegálta?
Csak újságból ismeri polginkat....a fele is sok volna e köztisztségre. Nemde volt tavaly valahol, az O.V. titkárságról egy levelecske, hogy mindennel tisztában vannak??
Ha csak az újság (melyik?) az etalon, mi az alapja, hogy "jó polgármesternek tartom"?
Sajnálatos, hogy a csúcson meginog a talaj, nem csoda, ha kíméletlen lavina követi.
Na, ez jutott az eszembe a fórum címéről:
Orbán Viktor korrektül és tisztességesen kiállt Meggyes Tamás polgármester mellett.
(emarci/szeretgom)
Orbán Viktor kiállt Meggyes Tamás mellett. Ezt mondhatom csak.
(Én.)
Ferences diákok?
Azt hittem tanáraik bölcsebbek, és következetesebbek.
Ez elképzelhető. De a gyűjtik és az összegyűlt közt tátonghat szakadék. Ha érted, hogy mondom.
Adják csak a kopogtatót sokan, de a szavazófülke csendes magánya az más lesz. Amúgy ferences diákokon keresztül, ETV-s dolgozókon át messziről jött emberkék is gyűjtik. Van ám segítség.
Ti biztosak vagytok benne, hogy úgy, olyan számban gyűlik a kopogtatócédula, ahogy kell?
Mennyi kell a továbblépéshez?
Mi lesz, ha nem jön össze megfelelő mennyiség?
hmm?
Abban a pillanatban amikor Orbán kiállt Meggyes mellett ő is az utóbbi szintjére süllyedt. (Aki korpa közé keveredik.....)
Miért nem veszi senki észre, hogy emarci a leglényegesebb rész emelte ki?
Orbán már másodszor kínálja fel tálcán Meggyes fejét a szocialistáknak, hogy tessék, csináljatok vele, amit akartok! Nálatok az eszköz hozzá!
Mit tegyen Orbán? Még könyörögjön is?
emarci meglátta ezt a cikkben, ezért köszönetet érdemel!
Nem, te a konkrét Budaházy cikk kapcsán állítottad ezt, tehát arra vonatkoztatva kell értelmeznünk a kijelentésedet, miszerint szerinted a Fideszes politikus Centrumos parkolókapcsolatait és egyéb disznóságokat kiteregető cikket az utalásod szerint az ifjúbaloldal írhatta, hogy ezzel is elősegítse Budaházi kiszabadítását. Tényleg gratulálok a gondolatmenethez, nem semmi egy ekkora marhaságot összehozni. Segített valaki?
Marcikám, rólam ne írj légyszíves semmit, ha nem akarsz Bayerhez hasonlóan a bíróságon bocsánatkérési lehetőséget kapni...
Ha kiáll érte, kiáll. Joga van hozzá, elvileg főnöke.
Az már érdekesebb, hogy azokért nem állt ki, akik pártja jövőbeni elképzeléseit érintették, szakpolitikus létükre. Őket visszaléptették, meghazudtoltatták önmagukkal.
Ez is egyfajta felfogás, világnézet. valaki ezt szereti, valakinek más elképzelései vannak.
A demokrácia itt kezdődik, hogy elfogadjuk, hogy más mást is gondolhat.
És ott ér véget, ha ezt nem tudjuk megtenni. Sajnos efelé haladunk.
"A kuruc infóban meg mostanában a fiatal baloldal hívei előszeretettel írogatnak jobboldali politikusok elleni lejárató hozzászólásokat, amiknek semmi köze a valósághoz."
Ezt írtam, és ezt állítom. Nem csak jó magam, hanem több hírforrás is ezt állítja, talán még TV is foglalkozott vele. Ezek szerint az olvasás és értelmezés nem megy neked. Ismételten kiderült, hogy a tájékozattlanságod miatt megint félre kívánod vezetni az embereket. Kiforgatod más emberek hozzászólásait. Ez nem szép dolog.
De Juhos Katalin reakciója a legérdekesebb az egészre: http://kuruc.info/r/2/54965/
Jól értem, hogy az ifjúbaloldal híve tett fel szerinted egy olyan cikket, ami Budaházi ellenfeléről állít érdekes dolgokat?
Tényleg mit szedsz?
Nem ő a jobboldal kortárs "Táncsicsa"? De. Akkor mi a gond?
Mint Meggyes 2006-ban, és most is?
Na ne röhögtesd ki magad:). A kurucinfón baloldali hívek? Gyógyszert szedsz rá?
Miután bevallja, hogy semmit sem tud a helyzetről, mert csak a sajtóból (gondolom ez a jobboldali sajtót jelenti) tájékozódik?
Kár, hogy saját magát is meghazudtolja két mondaton belül.
Ezt a cikket most úgy ajánlod, mintha Budaházinak nem lett volna már összetűzése a törvénnyel. Most is csak azért jelölteti magát, hogy mentelmi joga legyen, és elkerülje a felelőségre vonást. A kuruc infóban meg mostanában a fiatal baloldal hívei előszeretettel írogatnak jobboldali politikusok elleni lejárató hozzászólásokat, amiknek semmi köze a valósághoz. Orbán Viktor is jó polgármesternek tartja Meggyes Tamást, akkor neki igaza van! Sokkal hitelesebb személyiség, mint ezen oldal üzemeltetői közül bárki.
Ebből is látszik, hogy mennyire rossz a Fidesz struktúrája, amit elég sokan kritizáltak már, ami engedi, hogy olyan bűnözők érvényesüljenek a pártban, mint amiről ez a cikk szól: http://kuruc.info/r/2/54510/