Pázmány Péter egyetem-alapításának 375. évfordulója
2010. febr. 9.

<p>Közösen ünnepli a Nagyszombati Egyetem alapítását az ELTE és a PPKE.</p>

 Mivel mind az ELTE, mind a PPKE a Pázmány Péter által alapított Nagyszombati Egyetem utódja, a két intézmény rektora elhatározta, hogy a két egyetem közös szenátusi ülésen emlékezzék meg a Nagyszombati Egyetem megalapításának 375. évfordulójáról.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora kinyilvánítják azon szándékukat, hogy a két egyetem közös szenátusi ülésen emlékezzék meg a Nagyszombati Egyetem megalapításának 375. évfordulójáról - olvasható a két intézményvezető, Dr. Hudecz Ferenc (ELTE) és Dr. Fodor György (PPKE) által kiadott nyilatkozatban.

A két egyetem 2010 májusában ünnepli, hogy Pázmány Péter esztergomi bíboros-érsek 1635-ben filozófiai (bölcsészeti) és teológiai (hittudományi) karral megalapította az egyetemet, amely azóta is folyamatosan működik. Az alapítólevél 1635. május 12-én kelt, melyet már október 8-án megerősített az uralkodó, II. Ferdinánd. Az egyetem ünnepélyes megnyitására november 13-án került sor.

Az ELTE 1950-ben kapta mai nevét Eötvös Loránd tudós és államférfi után.

A PPKE Hittudományi Kara (amelyet 1950-ben állami intézkedéssel leválasztottak a Pázmány Péter Tudományegyetemről) pedig az 1992-ben létrehozott Pázmány Péter Katolikus Egyetem első kara. Az egyetem 1999-ben szentszéki alapítást nyert.

A nyilatkozat szerint a két egyetem rektora fontosnak tartja az alapító Pázmány Péter példáját a tudomány és az ország iránti odaadása terén.

 

Mindkét intézmény feladata,

hogy korszerű tudással rendelkező, sokoldalúan művelt, felelős értelmiségieket képezzen, akiket elemzőkészség, konszenzuskeresés, etikus és értékorientált viselkedés jellemez.