Megnyílt az István

Megnyílt az István

2007. 09. 10. 11:28

Élménybeszámoló a 320 éves iskola első napjáról Kertvárosban, ahol a diákok és a volt tanáraim örömmel fogadtak, de a kiskirályok kivallattak, lefotóztak, elzavartak.

Mint volt istvános diák, akinek éppen nem volt tanítási napja az ország túlsó felén, kihasználtam az alkalmat, hogy megnézzem a suli frissen felújított épületét. Élménybeszámoló.

Reggel 7 óra után érkeztem. Akkor kezdtek szállingózni a diákok a vasút felől. Még korábban nem jártam a Hellben, szóval midnen az újdonság erejével hatott. Sitku Igazgató Úr már akkor ezerrel dolgozott, fel-le szaladgált a még ott dolgozó munkások sokaságában. Valamivel utánam befutott a mainstream helyi sajtó, valamint Takács Úr, akivel akkor még nem foglalkoztam. A diákok legalább annyira kiváncsiak voltak az új helyükre, mint én. Szemügyre vették az összes termet, a most még üres szertárt, belestek a tanáriba. Jó volt újra találkozni régi tanáraimmal, legtöbbjükkel el is csacsogtam az iskoláról. Érthető módon az iskola önállóságáért aggódnak, hogy mi lesz vele, ha pár év múlva innen is menni kell.

Megígértem, hogy csupa jót fogok írni, de sajnos ezt nem tudom betartani. Bár az épület szép, az emberek barátságosak, és előbb-utóbb be is fejezik rajta a még hátralévő munkákat, olyan dolgoknak voltam tanúja és részese, amire nem számítottam.

Innentől képekben:


A folyosón még állt a víz, a munkások még hordták be a sarat, a takarítónőknek még lesz mit dolgozniuk.

A falon ivókutak sorakoznak, állítólag papír nem jött még az ÁNTSZ-től, de szóban már jelezték, hogy a víz rendben van.

A termek a minimális berendezésekkel vannak felszerelve.

A tanáriban én voltam az első.

Kilátás a nyelvi teremből

Az angol nyelvi terem tanári asztala kisebb, mint egy iskolapad.

A legfelső szinten már nem lógtak a kábelek.

A piszoár tényleg elég magasan van egy majdani Arany János Általános iskolának.

De fényévekkel jobb, mint a vízivárosi vécék (később ugye abból is csak egy volt)

A földszint el van barikádozva.

A tanári konyha.

A főhomlokzat készen van, oldalt még állnak az állványok.

A folyosói szekrények nagyrészén még nem voltak fent az ajtók, bár gondolom nem ez a prioritás.

Eddig vannak meg a szekrények


Törmelék a ház mögött


Eljöve a nyolc óra, csengetés, a diákok hatalmasat visítanak az első tanítási napjukon (indulnak az osztályfőnki órák), én pedig ellövöm utolsó képeim egyikét, és ekkor indult meg a látogatásom a lejtőn.

Történt ugyanis, hogy egy bőrkabátos nyakigláb gyerek szemet szúrt a karhatalomnak. Azt hiszem a másik fényképezőgépes úr Takács István volt. Társa odalépett hozzám, bemutatkoztunk egymásnak, kérdezte, hogy mi járatban, honnan jövök.
-Öregdiák vagyok, nosztalgiából eljöttem az első napra.
-Értem, és mit szándékozik tenni a képekkel?
-Alapvetően magamnak dokumentálom az eseményeket, de teszek fel képeket at internetre.(sic!)
-Ahaa, és szabad kérdeznem, hogy mi a véleménye az új helyről?
-Tetszik. Látom sok munka van benne, és tényleg belehúztak a végére. gondoltam én is fényképezek, mert eddig csak a Hídlapban láttam a fotókat.
-És a 24 órában!?
-Abban is.

Itt félbeszakadt a beszélgetés, ugyanis az úr, akiről azt hiszem, hogy Takás István már a második-harmadik fényképet készítette rólam. Nem csoda, mert én sem vagyok hülye, mindig elfordultam. Ekkor odaléptem hozzá, és kérdeztem, hogy pózoljak is? Ezt vagy nem hallotta, vagy nem akarta hallani, de végülis otthagytam őket. Odamegyek aSk-hoz, mondom figyelnek minket, elmeséltem neki a fenti történetet, és talán elmondtam a véleményemet is a helyzetről. Ha az olvasónak szerencséje van az eTV-ben is láthatja, ugyanis egy kamera rámfordul, és felvesz mindent, az operatőr meg mosolygott rám. Viszonzom neki a szíveséget, én is lefényképezem.

Egy perc nem telt el, látom, hogy aSk távozik beszélgetőtársaim kíséretében. Őt felismerték. Kint kisebb szóváltás arról, hogy ki jöhet be, meg ki nem, telefonok, alkuk, aSk nem jöhet be se fényképezőgéppel se a nélkül. Én próbaképpen kétszer is kijöttem az épületből, meg vissza, de nekem, szerencsém volt, elkönyveltek, mint öregdiákot. Amikor befutott a tantestület egyik tagja, (nem tudom, hogy szabad-e nevén nevezni ebben a városban valakit is) még egy rövidebb videót is sikerült összehoznom.

Visszamentem az emeletre, láttam, hogy Heer Orsiék készülnek a interjúra. gondolkodtam rajta, hogy odamegyek, és végighallgatom, de úgy döntöttem, hogy mára elég volt a kalandokból. Az iskola kapuja előtt még mindig ment a szóváltás a fent (nem) említett tanárral egy helyi honlapról, ahol hazugságok jelennek meg. Takács úr nem érti, hogy a tantestületnek fontosabb dolga is van, mint minket sasolni, és hogy semmi közük az itt megjelentekhez. Szeretném kihangsúlyozni. Én önszántamból mentem ma be a Hellbe. Nem kért rá a kutya se, csak szerettem volna elsőkézből látni az eseményeket. A tantestületnek, a diákoknak semmi köze nincs az irományomhoz, nem is jelentettem be, hogy ottleszek. De egyvalamin tesség elgondolkodni. Megérte kötöszködni egy volt diákkal, engem meg faggatni, hogy milyen céllal vagyok itt? Reggel 7 és 8 között még azt hittem, hogy arról tudok beszámolni, hogy szépen haladnak a felújítások, és született volna egy pozitív, optimista cikk.

Nem vagyunk ellenség, nem akarunk hangulatot kelteni, de mindenki maga döntse el, hogy kinek ad igazat. Megérte azért az ötven képért balhézni?

Még egy utolsó gondolat. Szerintem jobb helyen van az iskola a volt Hell épületben, mint a Dobóval együtt. Ha egy tető alá kerülnek az egyenlő biztos összevonással. Ha nem most, akkor 2014 után. További képek

2007. 09. 10. 16:16

liberális írta: Miért vagy elégedett azzal, hogy hibás döntések eredményeként töb évig bizonytalanságan tartanak gyereket, tanárt, szülőt, majd egy úgy ünnapelenek egy kényszermegoldást, mintha eredetileg sem lehetett volna értelmesebb döntést hozni? Hogy egy gazdag város milliárdokat tékozol el feleslegesen, értelmetlenül,és közben a város intézményei teljesen lepusztulnak?

Azt tudod-e, hogy nincs ÁNTSZ engedélye a Hellnek, a mai napig nem is kérte az, akinek kérnie kellett volna? Azt tudod, hogy enélkül nem lehetne tanítás? Én hivatalos állásfoglalást kérek az ÁNTSZ-től, hogy jogszerűen működik-e az iskola? És ha ennek hiánya miatt nem lehet tanítani, az annak lesz a felelőssége, aki rákérdezett?

Azt pedig nemes egyszerűséggel szó nélkül hagyod, hogy mi történt egy újságcikk apropóján? Arról is, hogy milyen, demokráciában minősíthetetlen válaszok érkeztek a sajóreferens útján a "rebelliseknek". Arról is, hogy milyen minőségben tilt ki egy városházi köztisztviselő bárkit is egy intézményből?

Ezek a kérdések jóval túlmutatnak a konkrét ügyön. A városvezetés tökéletes alkalmatlanságát bizonyítják.

Liberális konkrétabban és nyugodtabban válaszolt Petrónak, mint én tettem - minden szavát támogatom és tökéletes mértékben egyet értek vele.

Törölt felhasználó

2007. 09. 10. 16:02

Te Gabika, ugye mostmár sejted miről beszéltem, mikor reménytelennek tituláltam az egész retek országot :))

2007. 09. 10. 16:01

becő írta: Nem fogok leállni veled személyeskedni.

Ezt egyébként szeretném is kérni minden hozzászólótól.

2007. 09. 10. 15:55

Petró írta:

becő írta:Petro megköszöni és gratulál.

Becő nem köszön meg senkinek semmit csak fikáz, nem jár utána semminek és nem is gratulál senkinek semmiért, csak néha önmagát dicsőíti (hogy mennyire szellemes írásai vannak, meg hogy saját írói vénája van, ezért elgondolkodott már az íráson stb…)

Körülbelül ezt vártam tőled és nemes gondolataidtól, Petró... :) Ami azt illeti, ha már idézel - szokásodtól eltérően próbáld meg egyszer pontosan megtenni. Ki kit dicsőít, meg mi ez az egész, amit itt feldobtál, háttér és előzmény nélkül... Ki fikáz itt kicsodát, Petró? :) Hozod a szintedet. Nem túl sok, de azért csak írtál valamit te is...

Különbség? Az ég világon semmi. Petró ettől még boldogan éli az életét, és egyáltalán nem érdekli, hogy Becő a gondolataiból mit képes felfogni és mit nem. Ugyanezt ajánlja Becőnek is! Írjon, ha akar és van rá ideje fórumot, verset, prózát, regényt…

Tudod, valahogy piszkosul nem érdekelsz te sem engem, csakhogy eddig még nem reklámoztalak. Megteszed azt helyettem saját magad is. Másfelől: igazán kedves, hogy engedélyt kaptam a fórumon történő írásra...

Megköszönjem? :))))))))))))))

Nem fogok leállni veled személyeskedni - ha az előző hozzászólásomat, amire frenetikus válaszodat közzétetted, annak minősítetted, akkor elnézést, mert nem annak szántam. Fenntartom azonban mindazt, amit leírtam, mert tények állnak mögötte - tetszik neked, vagy sem.

2007. 09. 10. 15:32

Tudtam, hogy idealista vagyok, tök abban éltem, hogy az önkormányzatnak mint fenntartónak, ez a dolga. Nem volt teljesen világos, miért kell köszönni bármit is. De igazad van, az égieknek meg kell! :)

2007. 09. 10. 15:27

Szocka írta: egy belvárosi gimnázium- Esztergom-Kertvárosban működik?

Szépen lassan megköszönhetjük az égieknek, hogy egyáltalán működik. És önálló intézményként működik. És hogy a szülők nem iratták át a nyáron a gyerekeiket valamelyik másik középiskolába, hogy azután az erősen megtizedelt gimnáziumot már egy tollvonással és ellenállás nélkül lehessen összevonni, megszüntetni, átadni. Ezt mind-mind megköszönhetjük valakinek.

2007. 09. 10. 15:22

Én most mea culpa, meg minden, de továbbra sem értem mit kell bárkinek is köszönni! Hogy az önkormányzat saját hibája miatt az István -egy belvárosi gimnázium- Esztergom-Kertvárosban működik? Hogy akárki akármit mondhat, de az épület nincs teljesen kész? Hogy nem méltó az épület az intézményhez? Hogy hónapok óta lekezelő hangnemben nyilatkoztak a városvezetés részéről az ügyről? Hogy hangulatkeltőnek lettünk bélyegezve, mert a homályos helyzetben próbáltunk tapogatózni, és kérdezni, netán jogosan véleményt formálni? Hogy egy volt istvánost nem engedtek be az épületbe, nesze neked civil szféra? És hogy megszüntették az igazgató helyettesi pozíciót? Ó igen, köszönjük! Én ehhez tudok gartulálni.

2007. 09. 10. 15:20

Takács István újabb akcióját nem tudom kellően visszafogottan kommentálni, maradjunk annyiban, hogy ez az ember szerintem nem egészen normális.
Valóban kész lett az épület mára, nem hittük volna, de megcsinálták. Kisebb-nagyobb hiányosságok vannak, de messze túlteljesítették azt, amire számítottunk. Valóban elégedettek lehetünk - a kőművesek és a kubikusok munkájával. Az önkormányzatével azonban nem, hozzállásuk a továbbiakban is (sőt, egyre inkább) felháborító. És ez a mai kizavarás még semmi nem volt ahhoz képest, amik a háttérben zajlanak. Mi lesz még itt, Uramisten...

Eredeti méret

2007. 09. 10. 14:46

Petró írta: (...) de mint említettem, a "hercehurca" szerintem nem kizárólag az önkormányzaton múlt.

Szerintem pedig csakis és kizárólag az önkormányzaton múlt. Tudniillik ha valaki egy műemlék vagy műemlék jellgű épület felújításába kezd, előre gondolkodnia és gondoskodnia kell az alternatív megoldásokról.

Petró írta: (...) az biztos, hogy a megoldásban senki sem segített nekik kívülről.

Mégis kinek kellett volna segítenie? És hogyan?

Petró írta: Az elvitathatatlan eredményük pedig, hogy ma megkezdődött az oktatás az intézményben.

Igen, így van. Ha eldobom a csikket a száraz mezőn, majd megpróbálom eloltani az általam okozott tüzet, dícséretet érdemlek...

2007. 09. 10. 14:25

Petró írta: És talán a helyi "jólértesültek" is lenyugodhatnának már végre! Persze lehet itt még tovább fikázni a helyi önkormányzatot és annak vezetőjét is, sőt az egyesek átal szervilisnek kikiáltott iskolaigazgatót is, de be kellene már végre látni, hogy ez a tanulók helyzetén nem változtat semmit! Lehet erölködni, hogy "de az épület még nincs teljesen kész", meg hogy Takács úr így, Takács úr úgy...

Mert Petro szerint az épület ütemre szépen kész van ,és Takács Úr pedig nem is így és nem is úgy - Petro megköszöni és gratulál.

Az elhelyezés körülményein természetesen lehet és kell is javítani, de a lényeg szerintem (Joel véleményéhez csatlakozva), hogy nem maradtak a tanulók ezen a héten már tudomány nélkül. Belátom nem könnyű, de ezt azért el kellene már ismernie itt mindenkinek! Az elhelyezés körülményein természetesen lehet és kell is javítani, de a lényeg szerintem (Joel véleményéhez csatlakozva), hogy nem maradtak a tanulók ezen a héten már tudomány nélkül. Belátom nem könnyű, de ezt azért el kellene már ismernie itt mindenkinek!

És ez természetesen a legnagyobb rendben van így. Petro megköszöni és gratulál

És talán azt, hogy a jelenlegi megszorításos időszakban ez helyben nem kis erőfeszítésébe került sok embernek!

Mármint hogy kiknek az erőfeszítésébe is került, Petro ??? És miért is??? Ja, elfelejtettem: Petro megköszöni és gratulál.

Aki pedig a készenléti állapotot kifogásolja, annak figyelmébe ajánlom a Bottyán épület készenléti állapotát és a felesleges energiáit akár arra is fordíthatná a jövőben!

Nem kell félned, jön az is. Mellesleg attól, hogy Micike prosti, Mancika nem kisebb prosti... Mellékesen pedig magad hozod össze, hogy mi minden nincs is itt rendben. Ja, persze, megint elfelejtettem: Petro megköszöni és gratulál.

Igaz, az épület maga kívülről sokkal jobban néz ki, mint a Hell épülete, és az jelenleg nem is helyi, hanem megyei hatáskör, - így a polgármestert és csapatát sem lehet közvetlenül szidni amiatt - , de a hírek szerint ott csak 2 hónap múlva kezdődhet meg a tanítás. A tanulók pedig a város több különböző pontján szétszórva (egy részük pld a Zöld házban) vannak elhelyezve.

Mintha ezt a sorsot szánták volna nem kis ideig, mondjuk augusztus majdnem-végéig az Istvánnak, nem, Petro? Azután valahogy az Istvánosok hangja keményedni kezdett, czikivé váltak a dolgok, és hamar-hamar Hell lett a dologból - nem, Petro??? Persze, igazis: Petro megköszöni és gratulál.

Vajon az ottani diákokkal miért nem foglalkozik ezen a fórumon senki? Ennek az esetnek miért nem jár senki utána? Vagy miért nem cikkeznek róluk a Népszabadságban? Ők és az ő elhelyezésük talán senkinek nem fontos ebben a városban…?

De, fontos. Csak itt most az Istvánról van szó. Egyébként: miért is nem jársz utána, Petro? Inkább megköszönöd és gratulálsz...?

Eredeti méret

2007. 09. 10. 14:23

Petró írta: Aki pedig a készenléti állapotot kifogásolja, annak figyelmébe ajánlom a Bottyán épület készenléti állapotát és a felesleges energiáit akár arra is fordíthatná a jövőben! Igaz, az épület maga kívülről sokkal jobban néz ki, mint a Hell épülete, és az jelenleg nem is helyi, hanem megyei hatáskör, - így a polgármestert és csapatát sem lehet közvetlenül szidni amiatt - , de a hírek szerint ott csak 2 hónap múlva kezdődhet meg a tanítás. A tanulók pedig a város több különböző pontján szétszórva (egy részük pld a Zöld házban) vannak elhelyezve.

Jó lenne tudni, hogy a Bottyánosok mikor szereztek tudomást arról, hogy két hónapig több helyen lesznek elhelyezve. Ha időben, akkor az nem akkora probléma, mint amit az Istvánosokkal múveltek az illetékesek hónapokon keresztül.

Törölt felhasználó

2007. 09. 10. 14:17

együtt örülönk, hogy ez legalább sikerült. továbbra is mondom: úgy ahogy...

igen vannak akik kötekedésnek értékelték azt, hogy volt aki (köztük én is) annak a véleményének adott hangot, hogy kissé megkésett volt az elhelyezés... de a kérdés nyitott! Miért az Istvánba kellett belerúgni mégegyet? Mit jelent az, hogy "az iskola jelenlegi vezetésének körét mindenképpen újragondoljuk", mi indokolja az újragondolást? Túl halk volt a köszönet?

Petró írta:

aSk írta: ez a fő kérdés! az épület úgy ahogy de valóban készen van/lesz ...

Most, hogy a hétfői tanítás kezdésbe és ezzel kapcsolatban az épület elkészültébe is kevésbé lehet már belekötni..., most igen. Ahogy én láttam, eddig az eléggé marginalizálódott ezekhez képest... :))

2007. 09. 10. 14:16

Petró írta: nem maradtak a tanulók ezen a héten már tudomány nélkül.

Láttál te valamelyik polcon tanszereket? láttál térképeket, könyveket, földgömböt vagy akármit is? Csak a bútorok sorakoznak még.

Eredeti méret

2007. 09. 10. 14:09

Petró írta: Egyetértek. Eddig egyébként mi készült el határidőre teljesen ebben az országban?

Ez engen nem vígasztal...

Petró írta: Szerintem az országos iskolabezárások és a tömeges pedagógus elbocsátások idején a jelenlegi készenléti állapotnak is lehet és illik is örülni. Én is örülök.

Én is örülök, de az István körüli hercehurcát nem lehet más nyakába varrni, azt egyedül az esztergomi városvezetés hozta össze.

Törölt felhasználó

2007. 09. 10. 13:59

vajon nekik miért van még igazgatóhelyettesük? vajon miért PONT az Istvánra esett a választás, hogy PONT ott nincs szükség rá?

ez a fő kérdés! az épület úgy ahogy de valóban készen van/lesz ...

Petró írta: Vajon az ottani diákokkal miért nem foglalkozik ezen a fórumon senki? Ennek az esetnek miért nem jár senki utána? Vagy miért nem cikkeznek róluk a Népszabadságban? Ők és az ő elhelyezésük talán senkinek nem fontos ebben a városban…?

2007. 09. 10. 13:13

becő írta: Fogalmazzunk inkább tisztábban: a készülő épület elért egy olyan fokot, hogy a diákokat és tanárokat be lehetett engedni, hogy megpróbálják belakni és kezdeni vele valamit, a Hell épületének felújítása, takarítása és kiegészítő munkálataia közben zavartalanul folynak. Na, valahogy így, így még igaz is lehet.

Igazad van, ez egy sokkal precízebb megfogalmazás.

És arról továbbra sem tudunk megfeledkezni, hogy az iskola igazgatóhelyettesi posztja körüli botrány továbbra sem ült el...

2007. 09. 10. 13:11

Ötvennyolcas írta: Minek ezt túlragozni?

www.esztergomtv.hu

JesszusMarischka....

Eredeti méret

2007. 09. 10. 13:02

Minek ezt túlragozni?

www.esztergomtv.hu

Eredeti méret

2007. 09. 10. 12:59

Villy írta: http://www.24ora.hu/index.php?apps=cikk& d=2007-09-10&r=1085&c=626973

Szerintem nem a 24 ÓRA keltette a "hamis látszatot", hanem az önkormányzat, ezért nekik kellene elnézést kérniük.

2007. 09. 10. 12:49

Joel írta: Örülünk, hogy az épület végülis egy héttel hamarabb kész lett mint azt szeptember elején tudni vélték a jólértesültek. Ez azt hiszem mindenkinek jó.

Takács úrnak meg valaki megmondhatta volna, hogy már nincsen szovjet laktanya a környéken - azóta lehet fényképezni...

Szia joel, bocsi, de az, hogy valami készen van, nálam azt jelenti, hogy valami készen is van. A Hell épülete pillanatnyilag a nemsokára készen lehet állapotában van - be lehet menni és el lehet lenni benne a nélkül, hogy -villanydrótot leszámítva- különösebb bajod lenne tőle. De a késztől ez még igencsak messzi van.

Olyasmi ez, mint Takács Úr tanévkezdése: hát ez nem igazán az a fogalomértelmezés, amit a magyar nyelv használ - de kétségtelenül be lehet menni az épületbe, le lehet ülni úgy-ahogy, el lehet kezdeni a beszélgetést, miegymást - mert a kész fogalma szerinti felszereltség, munkára való alkalmasság, - esztétikum megint más dolog, nem akarok annyira kötekedni azért -, szóval a kész fogalomköre szerinti házátadás még jóval odébb van.

Fogalmazzunk inkább tisztábban: a készülő épület elért egy olyan fokot, hogy a diákokat és tanárokat be lehetett engedni, hogy megpróbálják belakni és kezdeni vele valamit, a Hell épületének felújítása, takarítása és kiegészítő munkálataia közben zavartalanul folynak. Na, valahogy így, így még igaz is lehet.