Megnyílt az István

Megnyílt az István

2007. 09. 10. 11:28

Élménybeszámoló a 320 éves iskola első napjáról Kertvárosban, ahol a diákok és a volt tanáraim örömmel fogadtak, de a kiskirályok kivallattak, lefotóztak, elzavartak.

Mint volt istvános diák, akinek éppen nem volt tanítási napja az ország túlsó felén, kihasználtam az alkalmat, hogy megnézzem a suli frissen felújított épületét. Élménybeszámoló.

Reggel 7 óra után érkeztem. Akkor kezdtek szállingózni a diákok a vasút felől. Még korábban nem jártam a Hellben, szóval midnen az újdonság erejével hatott. Sitku Igazgató Úr már akkor ezerrel dolgozott, fel-le szaladgált a még ott dolgozó munkások sokaságában. Valamivel utánam befutott a mainstream helyi sajtó, valamint Takács Úr, akivel akkor még nem foglalkoztam. A diákok legalább annyira kiváncsiak voltak az új helyükre, mint én. Szemügyre vették az összes termet, a most még üres szertárt, belestek a tanáriba. Jó volt újra találkozni régi tanáraimmal, legtöbbjükkel el is csacsogtam az iskoláról. Érthető módon az iskola önállóságáért aggódnak, hogy mi lesz vele, ha pár év múlva innen is menni kell.

Megígértem, hogy csupa jót fogok írni, de sajnos ezt nem tudom betartani. Bár az épület szép, az emberek barátságosak, és előbb-utóbb be is fejezik rajta a még hátralévő munkákat, olyan dolgoknak voltam tanúja és részese, amire nem számítottam.

Innentől képekben:


A folyosón még állt a víz, a munkások még hordták be a sarat, a takarítónőknek még lesz mit dolgozniuk.

A falon ivókutak sorakoznak, állítólag papír nem jött még az ÁNTSZ-től, de szóban már jelezték, hogy a víz rendben van.

A termek a minimális berendezésekkel vannak felszerelve.

A tanáriban én voltam az első.

Kilátás a nyelvi teremből

Az angol nyelvi terem tanári asztala kisebb, mint egy iskolapad.

A legfelső szinten már nem lógtak a kábelek.

A piszoár tényleg elég magasan van egy majdani Arany János Általános iskolának.

De fényévekkel jobb, mint a vízivárosi vécék (később ugye abból is csak egy volt)

A földszint el van barikádozva.

A tanári konyha.

A főhomlokzat készen van, oldalt még állnak az állványok.

A folyosói szekrények nagyrészén még nem voltak fent az ajtók, bár gondolom nem ez a prioritás.

Eddig vannak meg a szekrények


Törmelék a ház mögött


Eljöve a nyolc óra, csengetés, a diákok hatalmasat visítanak az első tanítási napjukon (indulnak az osztályfőnki órák), én pedig ellövöm utolsó képeim egyikét, és ekkor indult meg a látogatásom a lejtőn.

Történt ugyanis, hogy egy bőrkabátos nyakigláb gyerek szemet szúrt a karhatalomnak. Azt hiszem a másik fényképezőgépes úr Takács István volt. Társa odalépett hozzám, bemutatkoztunk egymásnak, kérdezte, hogy mi járatban, honnan jövök.
-Öregdiák vagyok, nosztalgiából eljöttem az első napra.
-Értem, és mit szándékozik tenni a képekkel?
-Alapvetően magamnak dokumentálom az eseményeket, de teszek fel képeket at internetre.(sic!)
-Ahaa, és szabad kérdeznem, hogy mi a véleménye az új helyről?
-Tetszik. Látom sok munka van benne, és tényleg belehúztak a végére. gondoltam én is fényképezek, mert eddig csak a Hídlapban láttam a fotókat.
-És a 24 órában!?
-Abban is.

Itt félbeszakadt a beszélgetés, ugyanis az úr, akiről azt hiszem, hogy Takás István már a második-harmadik fényképet készítette rólam. Nem csoda, mert én sem vagyok hülye, mindig elfordultam. Ekkor odaléptem hozzá, és kérdeztem, hogy pózoljak is? Ezt vagy nem hallotta, vagy nem akarta hallani, de végülis otthagytam őket. Odamegyek aSk-hoz, mondom figyelnek minket, elmeséltem neki a fenti történetet, és talán elmondtam a véleményemet is a helyzetről. Ha az olvasónak szerencséje van az eTV-ben is láthatja, ugyanis egy kamera rámfordul, és felvesz mindent, az operatőr meg mosolygott rám. Viszonzom neki a szíveséget, én is lefényképezem.

Egy perc nem telt el, látom, hogy aSk távozik beszélgetőtársaim kíséretében. Őt felismerték. Kint kisebb szóváltás arról, hogy ki jöhet be, meg ki nem, telefonok, alkuk, aSk nem jöhet be se fényképezőgéppel se a nélkül. Én próbaképpen kétszer is kijöttem az épületből, meg vissza, de nekem, szerencsém volt, elkönyveltek, mint öregdiákot. Amikor befutott a tantestület egyik tagja, (nem tudom, hogy szabad-e nevén nevezni ebben a városban valakit is) még egy rövidebb videót is sikerült összehoznom.

Visszamentem az emeletre, láttam, hogy Heer Orsiék készülnek a interjúra. gondolkodtam rajta, hogy odamegyek, és végighallgatom, de úgy döntöttem, hogy mára elég volt a kalandokból. Az iskola kapuja előtt még mindig ment a szóváltás a fent (nem) említett tanárral egy helyi honlapról, ahol hazugságok jelennek meg. Takács úr nem érti, hogy a tantestületnek fontosabb dolga is van, mint minket sasolni, és hogy semmi közük az itt megjelentekhez. Szeretném kihangsúlyozni. Én önszántamból mentem ma be a Hellbe. Nem kért rá a kutya se, csak szerettem volna elsőkézből látni az eseményeket. A tantestületnek, a diákoknak semmi köze nincs az irományomhoz, nem is jelentettem be, hogy ottleszek. De egyvalamin tesség elgondolkodni. Megérte kötöszködni egy volt diákkal, engem meg faggatni, hogy milyen céllal vagyok itt? Reggel 7 és 8 között még azt hittem, hogy arról tudok beszámolni, hogy szépen haladnak a felújítások, és született volna egy pozitív, optimista cikk.

Nem vagyunk ellenség, nem akarunk hangulatot kelteni, de mindenki maga döntse el, hogy kinek ad igazat. Megérte azért az ötven képért balhézni?

Még egy utolsó gondolat. Szerintem jobb helyen van az iskola a volt Hell épületben, mint a Dobóval együtt. Ha egy tető alá kerülnek az egyenlő biztos összevonással. Ha nem most, akkor 2014 után. További képek

2007. 09. 10. 22:37

Nem lesz, de amikor kerek perec megmondták, hogy egyirányú lesz a Lőrinc utca, akkor se tett senki semmit, pedig azt előre lehetett tudni, írásba adta a Meggyes a GyProgramban. Most meg valaki bizonyítsa be, hogy tényleg furakodnak hátulról. Én akkro nyugodnék meg, ha pl a déli kanonoksorra kerülne az iskola, jó messze a Dobótól.

2007. 09. 10. 22:33

Villy írta: Amíg a város nem kezd nyílt lapokkal játszani nincs rajtuk fognivaló.

Villy,

Itt nem lesz fair-play díj...

2007. 09. 10. 22:31

Szerintem az erős, hogy nem érdemli meg. Igenis megérdemli, mert már ezerszer bizonyított. A tanárok egyelőre örülnek, hogy megindulhatott a tanítás a városban, és nem lett szétszórva több helyen a suli. A tanári kar meg MÉG nem tehet semmit, mert még nincs szó az iskola megszüntetéséről, és az önkormányzat kötelezettséget vállalt, hogy nem vonják össze más iskolával egy pár évig. Ha kiállnak, hogy márpedig az István maradjon önálló és önkormányzati, a városvezetés széttárja a kezét, hogy mi megmondtuk, hogy önállóak maradtok még X évig, és kaptatok saját épületet is. Ilyenkor mit lépsz? Amíg a város nem kezd nyílt lapokkal játszani nincs rajtuk fognivaló.

2007. 09. 10. 22:24

joel írta: ....A szülők szerintem itt is kiálltak az iskola mellett. ...

Szerettünk volna bejelenteni egy tüntetést. Szimpátiatüntetést, a gimnáziumért. Hogy megmutassuk hányan vagyunk akiknek személyes sérelmet okoz az ahogy ezt az iskolát a városvezetés kezelte.

Talán nem is értik, nem is látják a gimnázium tanárai, hogy mi folyik ellenük... ?

Ha a tantestület úgy dönt, hogy csendben marad, akkor nem tüntetünk mi sem. Akkor ez az iskola nem érdemli meg, hogy fennmaradjon.

Sajnos, metszően pontosan fogalmaztál, joel. Korábban írtam, hogy a tanári kar fogja átvenni a kulcsszerepet - és ez be is igazolódik. Rajtuk áll-bukik minden. Igazgató Úr kikészült, lassan mellékszereplővé válik - főként, hogy megkapta a tájékoztatást, miszerint is nem elégedettek Vele. Ezek után nemigen lehet várni Tőle semmi konkrétumot: nem minősítem tovább a helyzetét, elég a maga baja.

Az Iskola utolsó patronja a tanári kar. Ha most nem egységes és nem áll ki - bármit higgyen, később már nem fog tudni. Soha többet. És ezzel kész is a Mű. Akkor igaz lesz : AKKOR EZ AZ ISKOLA NEM ÉRDEMLI MEG, HOGY FENNMARADJON.

2007. 09. 10. 22:11

becő írta: Az Istvánnak a jelen helyzet az utolsó lehetősége arra, hogy bármit is csináljon. Tiltakozzon, a jogaiért szólaljon fel, segítséget kérjen, próbáljon életben maradni - ha ezt nem hsználja ki itt és most, a biztos, csendes halál vár rá, mások kedvétől függő, alternatív sebességgel.

Teljesen egyetértek veled. A szülők szerintem itt is kiálltak az iskola mellett. A Szt Erzsébet tudtommal arra számított, hogy új osztályokat tud majd indítani azokból akiket átiratnak nyáron. 2-en mentek át - ez kerekítési hiba. Én öregdiákként bármikor hajlandó vagyok hadba hívni minden volt istvánost, akit csak ismerek, bárki ellen. Sokan talán még jönnének is, az ország és a világ minden tájáról.

Szerettünk volna bejelenteni egy tüntetést. Szimpátiatüntetést, a gimnáziumért. Hogy megmutassuk hányan vagyunk akiknek személyes sérelmet okoz az ahogy ezt az iskolát a városvezetés kezelte. Büszkén hirdetik, hogy nem volt a 2007-es költségvetésben benne az iskola helyzetének a rendezése. Mi ez, ha nem a rájuk bízott szellemi javak, emberfők hűtlen kezelése? Mi ez, ha nem szándékos, tudatos döntés arról, hogy az Istvánnak nem lesz szüksége új épületre szeptembertől? Mi ez, ha nem a szülők biztos pressziója afelé, hogy irassák át a nyáron a gyerekeket máshová és ezzel okafogyottá tegyék az iskola költözését (minek, ha nem marad gyerek?)?

Talán nem is értik, nem is látják a gimnázium tanárai, hogy mi folyik ellenük... ?

Ha a tantestület úgy dönt, hogy csendben marad, akkor nem tüntetünk mi sem. Akkor ez az iskola nem érdemli meg, hogy fennmaradjon.

2007. 09. 10. 22:07

becő írta: Az Istvánnak a jelen helyzet az utolsó lehetősége arra, hogy bármit is csináljon. Tiltakozzon, a jogaiért szólaljon fel, segítséget kérjen, próbáljon életben maradni - ha ezt nem hsználja ki itt és most, a biztos, csendes halál vár rá, mások kedvétől függő, alternatív sebességgel.

Ez a lényeg és ez nincs. Határozott igazgató, kitartó tanári kar - ugyan! Mindenki fél a megtorlástól. Senki nem mer lépni. Maradjunk kussban, talán majd megkegyelmeznek. Nevetséges és kétségbeejtő hozzáállás.

2007. 09. 10. 21:59

g. írta:

Petró írta: Kedves g. Lehet, hogy az iskoládnak nincs jövője, de én nem aggódom a sajátom miatt.

Egyébként a téma részemről lezárt, mert én nem tudok a Szent István ügyéről úgy értekezni, mint egy országos gigaproblémák mellett eltörpülő kis semmiségről, még akkor sem ha valóban az (bár nem hiszem)...

Hagyd, g. Nincs értelme, láthatod. Az iskolád jövője versus a saját jövőképpel: ehhez nem lehet és nem is kell kommentárt fűzni.

Tudod, én nem vagyok Istvános. Egy másik város másik, hasonlóan patináns, hasonlóan erős gimnáziuma az alma materem. Azt is szét akarták verni - nem sikerült. Hogy miért nem? Mert az Iskola hagyományai erősen kötődnek a helyiekhez - és a helyiek erősen kötődnek az Iskolához. Abba az iskolába járni a mai napig: büszkeség. A tanári kar iszonyat erősen ellenállt - a diákok nagyon keményen és a tanárok által vezetve, szabályozottan támogatták. És támogatta ebben őket a környezet: kiálltak az Iskoláért. Sok lépcsőben, sok segítséggel, összefogva. Néha bizony a helyi Önkormányzat bánatára. Csak nálunk az Önkormányzatnak, és saját Polgármesterünknek volt annyi esze (és persze, annyi kötődése is a sajátjaihoz), hogy támogatólag és segítőleg lépett fel. És mindehhez egy nagyon kemény, határozott Igazgatónk volt, aki végig irányította a nehéz időket is. Így lett a suli Unesco iskola, így lett pazarerős, - így kapta meg azt, ami a sajátja, ami neki jár - és nem akarták szép csendesen, vagy akárhogy eldózerolni az útból.

Fideszes lett a polgármester, más lett az igazgató - a régi tanári kari gárda továbbra is egységes és kitart. Olyannyira, hogy az új csúcsvezetésnek bizony nem kevésszer hátrálnia kell. Ez nem hatalmi harc, vagy belvillongás, főleg nem politikai akármi: szakmai elképzelések együttléte és egybesímulása.

Sajnos, az István mindettől rendkívül messze áll. Azzal együtt is: az a vád ér, hogy mindíg csak kritizálok. Igen, azt teszem. Mert van mit, sajnos - és mert látom a folyamatot, amivé a dolgok fajulnak.

Az Istvánnak a jelen helyzet az utolsó lehetősége arra, hogy bármit is csináljon. Tiltakozzon, a jogaiért szólaljon fel, segítséget kérjen, próbáljon életben maradni - ha ezt nem hsználja ki itt és most, a biztos, csendes halál vár rá, mások kedvétől függő, alternatív sebességgel.

2007. 09. 10. 21:53

Petró: "Általánosságban egy mikro-környezet vizsgálatakor nem illik elfelejtkezni a makro-környezet arra gyakorolt hatásairól sem, de mint említettem, a "hercehurca" szerintem nem kizárólag az önkormányzaton múlt."

Nem illik elfeledkezni arról sem, hogy a polgármester és sajtófelelőse által tett nyilatkozatok és a tények mennyire fedik egymást. Attól ugyanis, hogy valamit papagáj módjára szajkóznak (1,6 milliárd, freskó, kormányzati megszorítások, ők mennyire igyekeztek stb., stb. - sokan sokszor írtak róla itt) még nem válik igazzá.

Petró: "Iskoláim elvégzése után eljutottam egy általam elfogadható szintre úgy, hogy a politikát és a pártokat egész életemben messziről elkerültem."

Egy magánzó nyilván megteheti, de egy iskolaigazgató, akinek a munkáltatója a polgármester, a jelek szerint nem. Többek között erről is szól az István mostani kálváriája. Normális lojalitás nem elég; azt mondd, írd, amit megengedek, különben az ellenséghez sorollak - láthatóan ez az elvárás. Közép nincs. Ezért nehéz ebben a városban megmaradni (már ha gondolkodni merészelsz).

(Egyébként a stílusod meglehetősen irritáló, szállj le olümposzi magaslatodról.)

2007. 09. 10. 21:37

Tény: Az Istvánba nem a szaporodási kedv csökkenése miatt van kevesebb diák. Amúgy meg pont MT volt az, aki a kampánya során azt is felhozta, hogy miatta többen lettünk. (A nénik meg a bácsik biztos az ágy fölé/mellé ragasztották az ö mosolygós képét és egyből megjött hozzá a kedvük...)

2007. 09. 10. 21:30

Petró írta: Kedves g. Lehet, hogy az iskoládnak nincs jövője, de én nem aggódom a sajátom miatt.

Attól félek, félreértettél. Távol álljon tőlem, hogy 17 évesen bárkinek is az életművét méltassam, akár a Tied, akár a tantestület tagjaiét.
Egyébként a téma részemről lezárt, mert én nem tudok a Szent István ügyéről úgy értekezni, mint egy országos gigaproblémák mellett eltörpülő kis semmiségről, még akkor sem ha valóban az (bár nem hiszem)...

2007. 09. 10. 21:25

egymernok írta: Mikor történt a kivitelező készrejelentése? Mikor volt a műszaki átadás- átvételi eljárás (ilyenkor már a használatbea vételt megakadályozó hiba nem lehet) Mikor történt meg a használatbavételi engedély kiadása (e nélkül ugyanis az iskola nem üzemelhet)

Elég látványosan nyilvánvaló: még nem történhetett meg hivatalosan is - ezzel együtt a hét végére ideiglenes használatbavételi engedély már létezett...

Ha ezt valaki magánemberként, vagy vállalkozóként szeretné megtenni, érdekes választ kapna az illetékes önkormányzattól. ( persze, hacsak nem tesz érte, hogy elnézőbbek legyenek... ) Ebben az esetben ilyen nincs. Van ideiglenes papír, amíg le nem tudnak tenni egy véglegeset. Jó lenne persze ezt is látni - liberális (is) felvetette az ÁNTSZ kérdést, azután vannak bizonyos normatív előírások arra, hogy milyen felszereltség kellene egy használatba vételhez. Ismeri valaki az engedély jelen formáját?

2007. 09. 10. 21:07

Uraim! (Hölgyeim?) Szomorúan tapasztalom, hogy a hozzászólások stílusa megdöbbentően kezd hasonlítani egy másik esztergomi honlap fórumához. Bevallom, hogy évekig írogattam oda is,de egy idő után "megvilágosultam" a honlap tulajdonosai és szándékaik felől és már hónapok óta kerülöm őket. Nagyon sajnálnám, ha a Szeretgom is hasonló szintre "emelkedne". :(( Nem feladatom védeni a város vezetését, de tény, hogy jelenleg a magyar közoktatás teljes szétzilálása folyik. Ennek tudatában akár meg is köszönhetnénk, hogy iskoláink még működnek.:((

Tény : a gyerekek egyre kevesebben vannak

Tény: a társadalom nem ugyanazt várja el a közoktatástól mint 20-30-50 éve (pl. iskolai nevelés a család helyett, nyelv- és informatika oktatás stb.)

Tény: a szakiskolai oktatást szinte teljesen az iskolában (tanműhelyek) kell megoldani a régi vállalati háttér megszűnt.

A statisztika mögé bújók figyelmét szerettem volna ezekkel a valószínűleg ismert tényekkel segíteni. Ezek után az a kérdés, hogy tényleg el kell-e zavarni a pályáról sok ezer pedagógust, vagy nem.

Még valami: ha valaki szerint a magyar településszerkezet túl elaprózott, akkor elég csak Ausztriáig utazni. Ott súlyos euró milliókkal igyekeznek olyan körülményeket teremteni a kistelepülésen élőknek, hogy helybenmaradásra bírják őket.

2007. 09. 10. 20:30

Petró írta: Bocsánat, érthetőbben kifejtve: Eddig csupán Becőnek volt itt fontos kinyilvánítania, hogy mindenben egyetért veled, (és volt fontos előtte az én értelmi szintemet is taglalni). Továbbá csak nektek fontos itt az, hogy utólag belemagyarázzátok mások mondataiba a sajátjaitokat. Nekem egyáltalán nem az...

Nekem az sem fontos, hogy mindenben egyetértsek veled. Véleményként pedig bőven megfelel a saját "szintem" is.

Örülök neki. Maradj szépen olyan, amilyen vagy. Az értelmi szinted a sajátod, becsüld meg. Közöm nincs hozzá, taglald magad. Belemagyarázni más mondataiba... próbálom követni, ha megtalálom, majd szólok. Másfelől: én nemigen foglalkozom Veled - örvendeznék, ha fordítva is így működne, tedd helyre kicsit sérült önbecsülésed, ráfér. Nem szertném az admint kellemetlen helyzetbe hozni...

Végre valami, ami már neked is tetszik ebben a városban :))))

Igen sokan tudják: van más is.

2007. 09. 10. 20:29

Az épületről csak annyit, hogy AHHOZ KÉPEST, hogy mi volt másfél hete, EGÉSZ JÓ az állapota. Sajnálom, de én nem vagyok megelégedve. Lehet ott tanulni, ennek nincs akadálya, de megelégedve szerintem senki sincs.

2007. 09. 10. 20:17

dsarosi írta: A drága önkormányzat elkezdett cukorkát osztogatni. Ebben az évben minden nagykorú esztergomi 1, azaz egy, (1!!!) alkalommal ingyenes belépési lehetőséget kap az Esztergomi Aquasziget Wellness Világába. Nem akarom már megint a sötét fellegekkel eltakarni az igazság fényét, de ez csúnya... Legalább adtak volna félévenként egyet, minden egyes évben. De persze spórolni kell, az iskolára is áldozni kellett (meg arra, hogy aki esetleg elkezdett rossz szemmel nézni rájuk, visszarántsák magukhoz - de ez csak feltételezés). A legjobb a levél első bekezdése: "A kormányzati intézkedések hatását tükröző anyagi és lelki problémákkal, feszültségekkel teli életünkben Esztergom, a gyermek- és családbarát város Önkormányzata kiemelten fontosnak tartja polgárai egészségének megőrzését." Undorító...

Arról nem is beszélve, hogy nyilvántartást is vezetnek arról, aki még nem vette igénybe a felajánlott lehetőséget. Én már kaptam olyan levelet, hogy szerintük nem voltam, menjek már. Ez még a nyitás utáni egyszeri alkalom idejében történt.

2007. 09. 10. 19:21

A drága önkormányzat elkezdett cukorkát osztogatni. Ebben az évben minden nagykorú esztergomi 1, azaz egy, (1!!!) alkalommal ingyenes belépési lehetőséget kap az Esztergomi Aquasziget Wellness Világába. Nem akarom már megint a sötét fellegekkel eltakarni az igazság fényét, de ez csúnya... Legalább adtak volna félévenként egyet, minden egyes évben. De persze spórolni kell, az iskolára is áldozni kellett (meg arra, hogy aki esetleg elkezdett rossz szemmel nézni rájuk, visszarántsák magukhoz - de ez csak feltételezés). A legjobb a levél első bekezdése: "A kormányzati intézkedések hatását tükröző anyagi és lelki problémákkal, feszültségekkel teli életünkben Esztergom, a gyermek- és családbarát város Önkormányzata kiemelten fontosnak tartja polgárai egészségének megőrzését." Undorító...

Eredeti méret

2007. 09. 10. 19:20

Petró írta: Azt nem tudom, hogy a diákok mikor szereztek erről tudomást, de ismereteim szerint a megye pár héttel az iskolaév megkezdése előtt kereste csak meg az önkormányzatot, hogy szükség lenne a diákok elhelyezésére valahol.

Esetleg egy icike-picike kis forrásocskát, ha kérhetném :)

Egyébként meg jó lenne mellőzni a felesleges személyeskedést!

2007. 09. 10. 18:46

A tantestület nagyrészt olyan emberekből áll, mint Petró. A baj csak az, hogy ezért nincsen jövője az iskolának.

2007. 09. 10. 17:49

liberális írta:

Szerinted elégedett vagyok? Hol olvastad ezt eddig tőlem? Én csupán annak az örömömnek adtam itt hangot, hogy az istvános diákok végre azt tehetik, ami a dolguk: vagyis tanulhatnak. Miért kell (Becővel együtt) itt olyan dolgokat nekem tulajdonítani, amikről én eddig sosem írtam?

Ha nem így gondoltad, annak örülök, de ez nem így volt számomra értelmezhető

Én változtatom a kört: Mit tehetnek az ostoba döntések sora miatt elkeseredett választópolgárok egy olyan városban, ahol fittyet hánynak a véleményükre.

Szívesen megvitatnám ezt is veled, de tudod, az én "szintem" ehhez már nagyon kevés. Nekem erről nincs kellő információm. Tőlem és "magvas gondolataimtól" ennyit már nem lehet elvárni. Ilyen gondolatokhoz minimum becői magaslatok szükségeltetnek. Ő amúgy minden szavadat támogatja és tökéletes mértékben egyet is ért veled. Gondolom ez mindkettőtöknek nagyon fontos. Nekem kevésbé…

Ezt meg nem értem.

Miavecz Jenő képviselő Civil Összefogás

Az én egyszerű városi polgár szintemen csak ennyi telik: Petró megköszöni (hogy értekezhetett veled a fórumon) és gratulál (a képviselő-testületi tagságodhoz)…

Ezt meg köszönöm, és természetesen hasonló élményben részesültem én is Veled kapcsolatban

MJ

Liberális, ez gyönyörű volt :)))))))))))))))))))

2007. 09. 10. 16:27

liberális írta: A feltűnően sok elütésért elnézést kérek.

Izé, van az a link a doboz felett, hogy "Előnézet" :) Régen úgy volt, hogy el se lehetett küldeni amíg az ember rá nem kattintott, de ez pár ember szerint nem volt jó rendszer, így most előnézet nékül is lehet...