1. Hír

Mint volt istvános diák, akinek éppen nem volt tanítási napja az ország túlsó felén, kihasználtam az alkalmat, hogy megnézzem a suli frissen felújított épületét. Élménybeszámoló.

Reggel 7 óra után érkeztem. Akkor kezdtek szállingózni a diákok a vasút felől. Még korábban nem jártam a Hellben, szóval midnen az újdonság erejével hatott. Sitku Igazgató Úr már akkor ezerrel dolgozott, fel-le szaladgált a még ott dolgozó munkások sokaságában. Valamivel utánam befutott a mainstream helyi sajtó, valamint Takács Úr, akivel akkor még nem foglalkoztam. A diákok legalább annyira kiváncsiak voltak az új helyükre, mint én. Szemügyre vették az összes termet, a most még üres szertárt, belestek a tanáriba. Jó volt újra találkozni régi tanáraimmal, legtöbbjükkel el is csacsogtam az iskoláról. Érthető módon az iskola önállóságáért aggódnak, hogy mi lesz vele, ha pár év múlva innen is menni kell.

Megígértem, hogy csupa jót fogok írni, de sajnos ezt nem tudom betartani. Bár az épület szép, az emberek barátságosak, és előbb-utóbb be is fejezik rajta a még hátralévő munkákat, olyan dolgoknak voltam tanúja és részese, amire nem számítottam.

Innentől képekben:

A folyosón még állt a víz, a munkások még hordták be a sarat, a takarítónőknek még lesz mit dolgozniuk.

A falon ivókutak sorakoznak, állítólag papír nem jött még az ÁNTSZ-től, de szóban már jelezték, hogy a víz rendben van.

A termek a minimális berendezésekkel vannak felszerelve.

A tanáriban én voltam az első.

Kilátás a nyelvi teremből

Az angol nyelvi terem tanári asztala kisebb, mint egy iskolapad.

A legfelső szinten már nem lógtak a kábelek.

A piszoár tényleg elég magasan van egy majdani Arany János Általános iskolának.

De fényévekkel jobb, mint a vízivárosi vécék (később ugye abból is csak egy volt)

A földszint el van barikádozva.

A tanári konyha.

A főhomlokzat készen van, oldalt még állnak az állványok.

A folyosói szekrények nagyrészén még nem voltak fent az ajtók, bár gondolom nem ez a prioritás.

Eddig vannak meg a szekrények

Törmelék a ház mögött

Eljöve a nyolc óra, csengetés, a diákok hatalmasat visítanak az első tanítási napjukon (indulnak az osztályfőnki órák), én pedig ellövöm utolsó képeim egyikét, és ekkor indult meg a látogatásom a lejtőn.

Történt ugyanis, hogy egy bőrkabátos nyakigláb gyerek szemet szúrt a karhatalomnak. Azt hiszem a másik fényképezőgépes úr Takács István volt. Társa odalépett hozzám, bemutatkoztunk egymásnak, kérdezte, hogy mi járatban, honnan jövök.
-Öregdiák vagyok, nosztalgiából eljöttem az első napra.
-Értem, és mit szándékozik tenni a képekkel?
-Alapvetően magamnak dokumentálom az eseményeket, de teszek fel képeket at internetre.(sic!)
-Ahaa, és szabad kérdeznem, hogy mi a véleménye az új helyről?
-Tetszik. Látom sok munka van benne, és tényleg belehúztak a végére. gondoltam én is fényképezek, mert eddig csak a Hídlapban láttam a fotókat.
-És a 24 órában!?
-Abban is.

Itt félbeszakadt a beszélgetés, ugyanis az úr, akiről azt hiszem, hogy Takás István már a második-harmadik fényképet készítette rólam. Nem csoda, mert én sem vagyok hülye, mindig elfordultam. Ekkor odaléptem hozzá, és kérdeztem, hogy pózoljak is? Ezt vagy nem hallotta, vagy nem akarta hallani, de végülis otthagytam őket. Odamegyek aSk-hoz, mondom figyelnek minket, elmeséltem neki a fenti történetet, és talán elmondtam a véleményemet is a helyzetről. Ha az olvasónak szerencséje van az eTV-ben is láthatja, ugyanis egy kamera rámfordul, és felvesz mindent, az operatőr meg mosolygott rám. Viszonzom neki a szíveséget, én is lefényképezem.

Egy perc nem telt el, látom, hogy aSk távozik beszélgetőtársaim kíséretében. Őt felismerték. Kint kisebb szóváltás arról, hogy ki jöhet be, meg ki nem, telefonok, alkuk, aSk nem jöhet be se fényképezőgéppel se a nélkül. Én próbaképpen kétszer is kijöttem az épületből, meg vissza, de nekem, szerencsém volt, elkönyveltek, mint öregdiákot. Amikor befutott a tantestület egyik tagja, (nem tudom, hogy szabad-e nevén nevezni ebben a városban valakit is) még egy rövidebb videót is sikerült összehoznom.

Visszamentem az emeletre, láttam, hogy Heer Orsiék készülnek a interjúra. gondolkodtam rajta, hogy odamegyek, és végighallgatom, de úgy döntöttem, hogy mára elég volt a kalandokból. Az iskola kapuja előtt még mindig ment a szóváltás a fent (nem) említett tanárral egy helyi honlapról, ahol hazugságok jelennek meg. Takács úr nem érti, hogy a tantestületnek fontosabb dolga is van, mint minket sasolni, és hogy semmi közük az itt megjelentekhez. Szeretném kihangsúlyozni. Én önszántamból mentem ma be a Hellbe. Nem kért rá a kutya se, csak szerettem volna elsőkézből látni az eseményeket. A tantestületnek, a diákoknak semmi köze nincs az irományomhoz, nem is jelentettem be, hogy ottleszek. De egyvalamin tesség elgondolkodni. Megérte kötöszködni egy volt diákkal, engem meg faggatni, hogy milyen céllal vagyok itt? Reggel 7 és 8 között még azt hittem, hogy arról tudok beszámolni, hogy szépen haladnak a felújítások, és született volna egy pozitív, optimista cikk.

Nem vagyunk ellenség, nem akarunk hangulatot kelteni, de mindenki maga döntse el, hogy kinek ad igazat. Megérte azért az ötven képért balhézni?

Még egy utolsó gondolat. Szerintem jobb helyen van az iskola a volt Hell épületben, mint a Dobóval együtt. Ha egy tető alá kerülnek az egyenlő biztos összevonással. Ha nem most, akkor 2014 után. További képek