A Hídlap eddig sem fukarkodott Meggyes dícséretével, bár ilyen érdekes módon mint most, még soha sem nyalt oda.
Én már régen megjósoltam, hogy a Playboy vagy a Bravo magazinhoz hasonlatosan nemsokára a Hídlap közepén is kihajtogathatós Meggyes szuperposzter, esetleg Tamást ábrázoló éves naptár lesz. Nem vagyunk messze ettől a pillanattól!
A legutóbbi lapszám elején már Meggyes egész oldalas kampányfotója díszeleg, hanyagul oldaltvetett nyakkendővel, bájos mosollyal, kicsi gödröcskékkel a szép kék szemek alatt...
Nem kell csak a negyedik oldalig lapozni, ahol két oldalas interjúban akar szembenézni Meggyes az elmúlt időszakkal.
A tizenkettedik oldalon újra az MSZP-t szapulja a város közpénzen kiadott, elfogulatlan kiadványa, mellette a Fidesz épp ide illő féloldalas - gondolom: fizetett - hirdetésével.
Hajtás után az Esztergom életét rendkívül befolyásoló BKV sztorin borzonghatnak az olvasók négy oldalon keresztül, nem kifelejtve belőle a szocialisták szerepét.
Akinek mindez nem lett volna elég, az egy lapozás után megtudhatja, hogy a szintén elfogulatlan ETV-t tizenkét újabb település lakói élvezhetik a jövőben. Épp a kampány kezdetére sikerült ezt a nagyszerű fejlődést elérni. Nem akarom kapargatni, hogy miért volt szükség erre a terjeszkedésre. Találja ki mindenki maga!
A Jobbik amortizálására fél oldalt szán "közügy"-ként a lap, majd újabb lapozás után megtudhatjuk Knapp János Pál tollából, hogy az MDF és dr. Jónás László sem az igazi megoldás. Sőt. Minderre két újabb oldalt szán a közpénzen kiadott térségi lap.
Eddig 23 oldalt lapoztunk át képzeletben, melyből épp 12 és fél oldal foglalkozott azzal, hogy Meggyes Tamás választási sikerét szolgálja valamint ellenfeleit valamiképp lejárassa közvetlen vagy közvetett formában.
Ám nincs vége még a lapnak, Knapp súlyos politikai elemzése után újabb két oldalt szám a köz pénzéből kiadott, elvileg független lap arra, hogy Meggyes Tamás megítélését boncolgassa. Erre visszatérünk még később, mert most lapozni kell, hogy egy újabb háromnegyed oldalról megtudja az emberfia, aki nem nézte az ETV-t, hogy Bod Péter Ákos elmondja, hogy miért szar az ami most van és miért lesz jobb majd.
Kis lapozgatással - egy közbevetett 18+ féloldallal - jutunk el a harmincnyolcadik oldalra. Két oldal terjedelem kellett ahhoz, hogy megtudjuk: a Fidesz javaslatára jut ennivaló a rászoruló gyerekek szájába, mert a gaz szocialisták még az utolsó morzsát is elvették volna.
Összességében az ötvenhat oldalas lap 30 százaléka színtisztán Meggyes Tamás kampánykiadványaként funkcionál. Amennyiben a "hasznos" tartalomhoz mérjük Meggyes kampányolását, az arány még rosszabb lesz: hisz 18 oldal csak reklámot tartalmaz az újságban!
A helyi ellenzék ezt a fajta gátlástalan közpénzen történő kampányolást csendben tudomásul veszi, mint a viták megszüntetését a testületi ülésen vagy esetlegesen fel óhajt lépni ellene? Célszerű lenne, ha legalább megpróbálnának némi potenciát felmutatni az eddigi - csődöt mondott - finomkodó módszerek helyett!
Lapozzunk vissza azonban a közvélemény-kutatás oldalakra, mert az a pár lap tartogat néhány érdekességet!
A megkérdezettek 71%-a szerint Meggyes alatt javult Esztergom helyzete, 41,5% őt választaná és 48% szerint ő is lesz a következő polgármester a városban.
Érdekesebbek azonban a részletes kérdések.
A kérdező arra volt kíváncsi, hogy vajon Meggyes Tamás rendet teremtett-e a Szent István Gimnáziumban és Meggyes Tamás előnyösen vásárolt-e mélygarázsokat. Mindkét kérdésben a válaszadók közt a NEM győzött. Nagyon érdekes már a kérdés feltevése is, hiszen nem egy bírósági tárgyaláson Meggyes védekezése (valamint ugyanezt többször kifogásolta is) az ellene felhozott vádak ellen az, hogy ő a "testület rabja", nem tőle függenek a döntések, ő egyszemélyben nem felelős semmiért és senkiért - neki mindig fejet kell hajtania a testületi többség akarata előtt!
A lap büszkén mutatja be, hogy 42% véleménye az, hogy Meggyes Tamást politikai okokból támadják, pedig majd' 32% szerint a Fidesz vezetés egyetértésével jár el.
Bennem itt két kérdés vetődik fel: a Fidesz büszke erre az eredményre? Büszke arra, hogy a megkérdezettek egyharmada szerint Meggyes módszerei megegyeznek a párt módszereivel? Valamint Meggyestől szívesen megkérdezném: mit szeretne? Miért támadják őt, ha nem politikai okokból? A skorpiós-temperás módszer lenne a neki megfelelő? Egy politikusnak el kell fogadnia, hogy őt bizony politikai okokból támadják!
Akad itt még egy színes-szagos-szélesvásznú diagramm, melyből a Hídlap szerint kimagaslóan Meggyes megítélése a legpozitívabb.
Ebben Jónás Lászlót, Meggyes Tamást és Winkfein Csabát állítják versenybe egymással. A meggyesahibas.blog.hu elemzése ezekről a kérdésekről:
Három kérdés volt még ebben a blokkban, amit külön kiemelek.
A három jelölt közül Meggyes Tamásra volt legjellemzőbb az, hogy csak a politika érdekeit képviseli, bár kommunikációja arról szól, hogy él hal a városért és számára ez az elsődleges. Ezek szerint ez nem annyira ment át a polgárok tudatába. Az azonban sokkalta jobban, hogy a polgármester viselkedése a legarrogánsabb mindannyiuk közül, hiszen míg ebben a körben Jónás László 4, Winkfein Csaba 3, addig Meggyes Tamás 26%-os eredményt ért el.
A három jelölt korruptságát is vizsgálta a kutatás. Itt Meggyes Tamást a válaszadók közül négyszer többen tartották korruptnak mint szocialista riválisát.
Mindenképpen érdemes azonban azt kiemelni, hogy a kérdésekre igen sokan nem tudtak vagy akartak válaszolni. Ez például a korrupciót firtató esetben 70 százalékot tett ki.
Nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen abban városban, ahol az ellenzéki emberek fotóit kikockázva nevesítik, van miért tartani a megtorlástól!
A Hídlapot aszerint értékelem , hány fénykép jelenik meg a Polgármesterről. Számolják meg kérem.Szerintem egyetlen budapesti kerületi lap nem ad ilyen kép mennyiséget közre.Ez maga a kisvárosi csoda.A nyári hónapokban ha erőm engedi közre adok képeket EGOM-ról , ahogy én látom. A honlapot olvasva már csak az nem világos hogy a törvényszegést a választópolgárok miért díjazzák. üdv Süni
Csak a hatalomnak van lehetősége, hogy a korrumpálókat befogadja. Kormány oldalon a kormánynak, önkormányzati oldalon az önkormányzatnak. Ez a helyzet mindkét oladalon megnyilvánul. Természetesen nálunk a mi hatalom birtokosunk teszi. Ne rajzoljunk glóriát Meggyesék feje fölé.
Korrupt az a párt lehet, amelyik hatalmon van. Jelenleg országos szinten az MSZP, helyi szinten a FIDESZ-KDNP. Ilyen egyszerű ez.
Lehet, hogy ősszel fordul a helyzet?
Elég ha egyszer korrupt, de nem "az emberek", hanem a bíróság szerint.
"Az emberek" szerint a legkorruptabb párt az mszp.
Én úgy hallottam, hogy csak háromszor korruptabb.
Egyébként hányszor kell korruptabbnak lennie (persze csak "emberek szerint" nem bizonyítva) Meggyesnek, hogy elvigye azúerhás autó, vagy kitegye a szűrét "AFIDESZ"?
Az emberek szerint Meggyes négyszer korruptabb Winkfeinnél
Vannak olyan emberek is, akik szerint a nap kering a föld körül.
Volt egy alpolgármester,/JUHÁSZ ALBIN/Isten nyugosztalja,aki szembe ment vele azóta meghalt,és ebben ennek a tetűnek is része van/Akik emlékeznek rá,tudják hogy lehetetlenítette el a munka helyén!És várhatóan ezt választják meg.Megérdemeljük.
A képhez az is hozzátartozik,ma hallottuk Kertvárosban,hogy az egyik FIDESZ-es képviselő fenyegeti azokat a lakosokat akik nem nekik akarják adni a kopogtatócédulájukat.Sajnos nem tudtuk az illetőt rávenni,hogy a Választási irodán bejelentést tegyen.Más.Ma kaptunk egy szórólapot a Fidesz megbízásából,hát olyan is.A stílus maga az ember mondta egyszer egy bölcs.Egyébkénz MT sokat "fejlődött".Amikor váratlanul polgármester lett Karácsony közeledett és a nyugdíjasok várták azt az ajándékpénzt amit az elődje szokott osztani,de ő ezt nem tette meg.Amikor megkérdezték tőle,hogy miért nem,azt válaszolta,hogy ő nem egy osztogatós fajta.Hát azóta igencsak bőkezű lett,sokat fejlődött az osztogatás terén.
Főváros, megye neve: KOMÁROM-ESZTERGOM
OEVK sorszáma: 05 székhelye:ESZTERGOM
Egyáltalán tudja valaki, kiderül valahonnan, hogy mekkora mintában mértek?
Tévedtem, nem csak Esztergomban folyik a felmérés.
Most futott asszony bele épp. Sajnos nem én vettem fel, ő sokkal finomabban bánik az ilyen felmérésekkel :)
Amit sikerült megtudni: Önkormányzati megbízásából a Forsense végzi a felmérést.
Ennyi pénze van Esztergomnak, hogy a dömösieket is méri?
Tamáska nem korrupt!Á dehogy!Ő nem olyan családból jön!
Tamáska a megtestesült jóság,mindenki más a rossz,aki támadja Tamáskát!
Nézzétek meg azt a kaján vigyort a pofikáján!
Ilyen egy korrupt politikus.....?
A Petőfi Sándor utcában a közvilágitás hiányát rengetegszer bejelentettük az E.On-nál, az önkormányzat titkos telefonszámán, városörség-nél és az esztergom.hu lapon,és még választ sem kaptunk sehonnan.
Jelenleg is folyik egy közvélemény kutatás Esztergomban, ahogy jelezték ilyen kérdésekkel:
Esztergomi iskolák színvonala
Bottyán–István összevonás,
elitiskola
Mit lehetne javítani Esztergomban
Turizmus Élményfürdő jár-e, milyennek tartja
Melyik párta szavazna
Személy szerint ( Winkfein, Meggyes, Jónás stb, )
Ország helyzete
Jobbak-e Esztergomban a viszonyok mint máshol
Vallásos-e,
gyakorolja-e
Végzettség
Családi állapot
A megkérdezettek 24%-a szerint (magasan verve a másik két jelöltet) ő az aki képes rendbetenni a gazdaságot.
Muhahaha. Menniy van most kötvényben, folyaószámlahitelben, lízingben, és a többieben? 13.000.000.000-14.000.000.000 milliárd?
A városi cégbirodalom, élményfürdő, mélygarázs Bermuda-háromszögről már nem is beszélve.
Betartja amit ígért ( a teljesség igyénye nélkül, Gyarapodás Programja (GYP)):
- új buszpályaudvar
- új könyvtár
- gyaloghidak (GYP 23. old
- gyalogátkelő helyek (GYP 23. old)
- vasútálloás felújítása, kerékpártároló kialakítása, P+R (GYP 29.old)
- regionális repülőtér (GYP 36. old)
- önkrományzati lakásépítések
- Viziváros újjáélesztése (GYP 89. old)
-Prímás-sziget: kikapcsolódás és rekreáció (91 .old)
-ijfúsági és sporcentrum (GYP 149)
Engem a minimum 150.000.000 / 12 / 30.000 = 417.- Ft/hó lakosonkénti összeg elfecsérlése zavar. (Ez évi 5.004.- Ft/lakos)
Alighanem lenne jobb helye ennek a pénznek, én szívesen odaadnám a "részemet" valamelyik ovinak, bölcsinek, öregek otthonának, stb.
Ez ide tartozik még: http://meggyesahibas.blog.hu/2010/01/24/csak_meggyes_kampanyolhat_kozpenzen
Öröm volt olvasás nélkül behajítani a kályhába.
Szerintem szánalmas, nevetséges, az ötvenes évek személyi kultuszát felelevenítő, sőt talán még azt meg is haladó nyomdaipari termék a mi pénzünkből.