A demokrácia megcsúfolása

A demokrácia megcsúfolása

2010. 01. 21. 19:17

A demokrácia megcsúfolása folyik Esztergomban. Példátlanul diktatórikus döntést hozott ma az esztergomi képviselő-testület.

Meggyes Tamás javaslatára az országgyűlési választásokig a testületi ülések nyílt napirendi pontjairól vita nélkül fognak dönteni. Ugyan ezen javaslattal a testület elfogadta azt is, hogy szintén a választásokig nem lesz lehetősége a képviselőknek interpellálni.

Szemmel láthatóan Meggyes aggódik és minden megtesz a viták és az esetleges kényes kérdések elkerülése céljából. A testület pedig asszisztál ehhez.

 

Sajtóközlemény

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének demokratikusan érző, a demokráciát tiszteletben tartó képviselőiként mélységesen elítéljük azt a fajta gyakorlatot, amelynek a 2010. január 21-ei testületi ülésen lehettünk tanúi.

A város képviselő-testületéből 14 önkormányzati képviselő a polgármester javaslatára elfogadta azt az előterjesztést, hogy a testületi üléseken a nyílt napirendi pontok megtárgyalására ezentúl nincs szükség, ezekről vita nélkül tudnak felelősségteljesen dönteni. 14 képviselő gondolja azt, hogy a testületi üléseken szükségtelen az "interpellációk, kérdések" napirendi pont tárgyalása, fölösleges a 2010. évi esztergomi költségvetés vitája, milliárdokról lehet gombnyomással szavazni. Úgy gondoljuk, a városvezető és az őt támogatók végzetes lépést tettek a demokratikus politikai eszköztár felszámolásának irányába.

Ez a demokrácia halálát jelenti az esztergomi képviselő-testületben.

Közlemény aláírói:

Dr. Jónás László
Dr. Varga Győző
Kínál Katalin
Horányi László
Miavecz Jenő
Nyíri Attila
Winkfein Csaba

 

2010. 01. 29. 11:28

 Angi Vera megtalálható itt.

Könyv olvasható http://mek.oszk.hu/03000/03013/

Film megnézhető http://archiv.filmtortenet.hu/  be kell jelentkezni!

 

2010. 01. 28. 11:07

Mielőtt választani mentek, mindenkinek ajánlom, olvassa el Spiró György: Feleségverseny c. könyvét és nézze meg az Angi Vera című filmet.Talán segít az eligazodásban, annyi idő meg még van, hogy beleférjen egy 300 oldalas könyv elolvasása és egy kb. 120 perces film megtekintése. Ajánljátok ismerőseiteknek, rokonaitoknak is, de főleg azoknak, akik még mindig elhiszik, hogy a Fidesszel jön a kánaán.

 

 

2010. 01. 26. 11:30

Kedves Gigi !

Bizony jól láttad, hogy a Jegyző úr később jött be...szerintem ez így lett " kitalálva " !!  Valószínű, hogy hallgatózott, mert a szavazás már megtörtént, így még ha előtte a képviselők kérdezhettek volna is, nem volt kitől.

Ez így törvényes ? Véleményem szerint neki kell a törvényességi felügyeletet biztosítani, vagy tévednék ?

 

2010. 01. 26. 8:25

Két kérdés:

 

1. Kiss Tamás és Koditek Pál miért nem írta alá a sajtóközleményt? (Ha jól láttam, Kiss T. ellene szavazott, Koditek tartózkodott.)

 

2. JÓL LÁTTAM-E, hogy Marosi jött be a szobába 1.10-nél , amikor is már a giling-galang szólt a szavazás közben? (Közvetlen meggyes melletti szék üres volt, ott szokott ülni.) Vagyis ha akkor jött be, akkor nem hallhatta az előzményeket. És ez felvet még egy kérdést:

 

3. Szándékosan maradt-e távol, tudván, hogy nem kóser, ami a teremben folyik?

 

Valaki erősítse vagy cáfolja meg, mert már reszketeg öreg szemeimmel nem biztos, hogy jól látok.

 

2010. 01. 25. 23:59

Vannak még máshol is érdekes fideszes önkormányzatok, ahol a személyikultusz olyan magas mint Esztergomban:

http://kepviselofunky.blog.hu/2010/01/25/kosa

 

 

Törölt felhasználó #43

2010. 01. 25. 20:56

Bővült a hír a képviselők sajtóközleményével.

Eredeti méret

2010. 01. 25. 10:39

Továbbgondolva a történetet azt kell mondanom, nem csak Meggyes, Marosi és az igennel szavazók a felelősek, hanem a nemmel és a tartózkodással voksolók is, hiszen "cinkos, aki néma"!

Puci javaslatának elhangzása után, de még a szavazás megtörténte előtt igenis rögtön a jelenlévő jegyzőnél kellett volna reklamálni!

Eredeti méret

2010. 01. 25. 10:29

Meggyes Tamás javaslatára az országgyűlési választásokig a testületi ülések nyílt napirendi pontjairól vita nélkül fognak dönteni. Ugyan ezen javaslattal a testület elfogadta azt is, hogy szintén a választásokig nem lesz lehetősége a képviselőknek interpellálni.

Répássy az ATV-ben többször hivatkozott arra, hogy nem ismeri a mi képviselő-testületünk SZMSZ-ét. Vettem a fáradságot, és végigböngésztem. Aprólékosan szabályozza, hogy ki, mikor, miért és mennyi ideig szólalhat fel, interpellálhat, tehet fel kérdést.

Az SZMSZ sehol nem engedi meg, hogy Meggyes önkényesen, an block megtiltsa a hozzászólásokat, interpellációkat, kérdéseket.

Ő is és csapata is jogszabályt sértett, no meg a jegyző Marosi is, hogy hagyta ezt.

Eredeti méret

2010. 01. 24. 16:27

Répássy először MSZP-s vádnak nevezte, majd megjátszotta a hülyét...

Kb. 3:55-től: http://atv.hu/belfold/20100122_javaslatvita_video

2010. 01. 24. 11:34

Jenő, Tasziló vagyok,

 

te mit csináltál ott az asztal szélén???

 

Nem itt kell okoskodni a szeretgomon az esemény után,

hanem amikor Puci bevezeti a diktatúrát, akkor miért nem állsz fel és ordítasz???!!!

Nem a Jobbik miatt kell nyávogni, hanem M1s-diktatúra ellen a tv nyilvánossága előtt tiltakozni!!!

 

 

(nem ölel) Tasziló

 

 

Törölt felhasználó #43

2010. 01. 23. 17:16

Én az imént az egész "képviselö testületi ülést" néztem vévig és nem igazán találom a megfelelő kifejezést: hátborzongató,  félelmetes, nyomasztó..?!

Egyik sem igazán jó kifejezés, de ilyet még nem  éreztem eddigi életem során. Igaz, az 50-es években még nem éltem.

Jónás képviselő úr bejegyzésére reagálva: (lehet, hogy máshol írta?)

Az ülést nézve nekem is az jutott eszembe: szinte 70-80%- ban megszavazta az egész testület az előterjesztéseket. Hol itt a probléma? Várható volt, hogy ezzel védekeznek majd! A magyarázkodásnak helye nincs! "Kérem igennel vagy nemmel válaszoljon!" A többi mellékes.

skorpioarc

2010. 01. 23. 15:51

Értjük, pofázni tilos. De azért továbbra is lehet a jegyzőt molesztálni az ülésteremben, meg arcon lövöldözni a polgárokat a Városháza előtt, az asszonyverésről nem is beszélve, ugye?

Törölt felhasználó #43

2010. 01. 23. 15:40

Képviselő urak!

Végignéztem ezt a másfél perces szösszenetet. Tessenek már engem megnyugtatni, hogy ez valami megvágott verzió. Azt nem hiszem el, hogy ilyen csendben sétáltak be a vágóhídra! Ez legalább annyira elképesztő, mint Meggyes javaslata!

 

2010. 01. 23. 13:37

Itt az ellenzéki képviselők jó rég óta meg sem szólalnak az üléseken ,ha mégis megteszik akkor a polgi kétórás illemóra keretében dicsőiti önmagát a pártját

 

Majd Takács megmagyarázza, hogy mt ezzel aztán magát is csendre intette és tulajdonképpen azért csinálta az egészet, hogy ne tudja befolyásolni az önmaga és pártja kétórás fényezésével az egyenlőre még ingadozó, de lehetséges Fidesz-szavazókat. Vagyis: önmérsékletet tanúsított. Minden csak nézőpont kérdése.

Mocsok ez az egész állapot....

Törölt felhasználó #43

2010. 01. 23. 13:32

Azt hiszem a Takács  úr téved . Itt az ellenzéki képviselők jó rég óta meg sem szólalnak  az üléseken ,ha mégis megteszik akkor a polgi kétórás illemóra keretében dicsőiti önmagát a pártját és a munkában megfáradt Fityestes testületet. Javaslom az ETV arhivumát megtekintésre .Annyi történt hogy ezt az antidemokratikus gyakorlatot most törvényesítették .

 Azt is vitatom hogy ehhez egy polginak joga lenne.  Én mondjuk le sz..... de ott ül egy rakás tupa ellenzéki képviselő sír a szájuk a demokráciáért,és  meg se szólalnak .Ezzel biztos jó sok szavazatot lehet gyüjteni .Lehet hogy mér Ők is le sz .....? Akkor megsporolhatják a kampányköltséget mert indulni sem kéne .

Azt a sok birkát aki evvel a roppant bölcs döntésse éppen most zárta le magamögött a menekülési utvonalat üdvözlöm és közlöm hogy megjelent a Híd lap .

Lehet a cimlapot nyalogatni .

2010. 01. 23. 12:54

Nyomdafestéket nehezen tűrő, ám jogos vélemény:

 

http://varanus.blog.hu/2010/01/23/kampany_csendet

 

Botrány, hogy ezt megteheti...

2010. 01. 23. 11:17

Kedves Jenő! Én úgx gondolom, hogx a konzervativ attitűddel sen egyeztethetó őssze az, ami a városban zajlik. Meggyőződésem, hogy a FIDESZ nem egyenlő Meggyes de. Z, HOGY EGY ILYEN ÉLŐLÉNYT MEGTŰRNEK még a soraikban piillanatnyi érdek. Remélem nem ez a végső álláspontjuk MT ügyben. Szóval, a konzervativok sem örűlhrtnrk a jelenlegi helyzetnek, van tehát remény az Ó támogatásukra is. Ebben az ügyben már régen meghaladott álláspont a párthoz tartozás. Ez már régen közerkölcs és normalitás kérdése.

 

Törölt felhasználó #43

2010. 01. 23. 8:17

2010. 01. 22. 17:00

Kedves Fórumozók! Én abszolút nem csodálkozom az intézkedésen. Ezt fogja majd követni a háromhai ülésezés, a négyéves költségvetés, stb... Ugye ismerős! Emlékezzünk csak a nagy vezér mondására! "Ellenzék nélkül is működik a parlament, anélkül is lehet kormányozni". A minta tanítvány túltesz mesterén, hiszen azt mondja, hogy még a saját frakciója sem kell a város vezetéséhez. Ez az ember tényleg "Isten". Nem félisten, egész. Most már csak egy dolgot nem értek: ha még a saját emebrei, vazallusai sem kellenek, akkor minek vannak még mellette? Vagy most vágta el a saját torkát MT? Ez már túl van minden politikai és jogi kategórián, ez már klinikai kezelést igényelne. No nem csak a helyi, hanem a FIDESZ klinikán is. Vagy ott nincs is pszichiáter? Esztergomi Polgárok ébresztő! Ezt érdemlitek? Úgy gondolom ezek után el kellene gondolkodni a városháza "elfoglalásán". Élő kordonnal kellene körülvenni a városházát, hogy azok a képviselők, akik ehhez asszisztálnak, ne tudjanak bemenni az épület környékére sem, mert ezzel szemközt köpték választóikat. Azzal meg egyetértek, hogy innentől kezdve mindenki menjen a közgyűlésre és csendesen akadályozza meg ennek az önmagát még "testületnek nevezni merő" bagázsnak a működését. Meggyest meg azt hioszem már saját magától is védendő zártosztályra kellene utaltatni. Lehetne kezdeményezni gyámság alá helyezését, mert az az ember, aki ilyet kitalál, az ŐRÜLT. Ez a "Száll a kakukk Esztergomi fészkére" - című tragikomédia. 

Törölt felhasználó #43

2010. 01. 22. 16:38

Elképesztő Takács nyilatkozata: "semmi más nem történt, mint hogy a polgármester minimálisra csökkentette annak a lehetőségét, hogy a nyilvános testületi üléseken a képviselőjelöltek kampánybeszédeket mondjanak a választásokig."