Mi újság az ifjuesztergom háza táján?
Közélet
2010. jan. 13.

<p>Amilyen lendülettel indult az esztergomitukor.blog.hu leállása után az új esztergomi portál Ifjúesztergom néven, olyan hirtelen lett vége az oldal működésének egy folyamatban lévő büntetőeljárás első tárgyalása után, melyen Takács Istvánt, Esztergom városának sajtófelelősét vádolják becsületsértő, hamis tartalmak internetes blogon történt közzétételével.</p>

Nem sok felhasználóval büszkélkedhetett a tavaly tavasszal útjára indult, a csúcson még a Hídlapban is meghivatkozott ifjuesztergom.com portál - gyakorlatilag október óta teljesen tetszhalott állapotba került az oldal. Igaz, október 12-én az internetes cím regisztrációjánál megadott hamis adatok miatt egy időre felfüggesztették az oldal működését, de a portál talán egyetlen szerzője még egy bő héten át folytatta az összetéveszthetetlen stílusú mocskolódó kampányát a spartaiblog.blog.hu címen. Utolsó, október 20-án közzétett bejegyzését azonban itt sem követte több írás.

Talán nem teljesen véletlen, hogy elhallgatott a város vezetésével ellentétes véleményeket minimum gyilkosnak tituláló szerző. Október 22-én ugyanis a Győri Városi Bíróságon kezdetét vette egy magánvádas büntetőeljárás, melynek vádlottja Takács István, Esztergom sajtóreferense - az a személy, aki a hivatalos városházi vélemény artikulálásának egyetlen, egyszemélyi felelőse. Takács ellen az a vád, melyet az esztergomi rendőrség nyomozómunkája alapozott meg egy ismeretlen tettes ellen tett feljelentés alapján, hogy az esztergomitukor.blog.hu weboldalon becsületsértő anyagokat, írásokat jelentetett meg.

Az ifjuesztergom.com weboldal nem sokkal később újra elérhetővé vált - a működtetésével megbízott szakemberek egy újabb hamis cím megadásával újra képesek voltak átverni az amerikai - közép európai gondokkal továbbra sem sokat törődő - szolgáltatót. A honlap azonban hallgat. Azóta is.

És ami a legfurcsább: nem egyszerűen nincsenek új cikkek, azt még megértenénk. Hiszen előfordulhat, hogy az eddig legalább 3-4 néven cikkeket író ismeretlen személy, aki ellen ugyancsak vagy féltucat feljelentés alapján nyomozások vannak folyamatban, végre ráébredt, hogy a számonkérés őt is utolérheti.

De leálltak a hozzászólások is. Nincs egyetlen belépett személy sem, aki fórumot nyitna. Nincs senki, aki blogolna, pedig látszólag volt egy pár blog is a honlapon. Látszólag. Mintha sokan írnák és olvasnák.

Mint megtudhattuk még Tomcat sem vállalta, hogy átveszi a megijedt, és a feladatot feladó személy helyét és havi 300 ezer forintért folytatja a folytathatatlant. A vállalhatatlant. Még Steindl Balázs és Pócsföldi József, akik amúgy az ifjuesztergommal való egy lapon említéstől is olyan izgalomba jöttek, hogy egyből beléptek az oldalra gyorsan gyűlölgomozni egyet-kettőt - még ők is hallgatnak odaát.

Nos, úgy gondolom az ifjuesztergom igazán szép példája annak a lassan minden szempontból idézőjelbe tehető gyarapodásnak, ami városunk elmúlt 10 évét jellemzi. Pontosan illeszkedik a sorba - a mesterségesen, lélegeztetőgépen tartott városi beruházások sorába. Abszolúte nem csodálkozom azon, hogy a jelek szerint az egész honlap szellemi szerzője, megrendelője és fenntartója még ma is az esztergomi városháza falain belül lehet.

(forrás)