Kick box: felnőtt világbajnokság előtt
Sport
2009. okt. 17.

<p><span style="font-size: small;">Két hetes tábor ért véget Esztergomban, ahol a Light-Contact KICK-BOX válogatott ütötte fel főhadiszállását. Itt készülnek Zrínyi Miklós tanítványai a jövő héten, az ausztriai Villach -ban kezdődő világbajnokságra.</span></p>

Kick boksz: felnőtt világbajnokság előtt

(Zrínyi  Miklós)


A ringesek Rehák György vezetésével Budapesten készültek. Ezen a világbajnokságon light-contact, low-kick és K-1 szabályrendszerben csapnak majd össze a versenyzők.

A világbajnokság esélyesei elsősorban az orosz válogatott tagjaiból kerülnek ki, de kemény ellenfélnek ígérkeznek a többi szovjet utódállam képviselői és a mindig kemény lengyelek is. A világbajnokság menetrendje a következő: október 21-én kedden érkeznek meg a versenyzők a mérlegelésre. Másnap szerdán kerül sor a bírói szemináriumokra, a WAKO elnökségi ülésére és a képviselők bankettjára. Csütörtökön kezdődnek a selejtező mérkőzések és pénteken fejeződnek be. Szombaton tartják a döntők első felét, a második felét pedig vasárnap. A döntő után pedig a hagyományos búcsúestet, a Sayonara Party-t rendezik meg. A magyar válogatott nevezését nézve kitűnik, erős csapattal utazunk ki Ausztriába.

A válogatottban természetesen jelen vannak a rutinos és az éremre is esélyes versenyzők. Light-contactban Krempf Réka, Fenyvesi Márta, Dancsó Zoltán, Kondacs György, Novák Jenő, Szabó László már a korábbi években is éremmel térhetett haza az Európa- vagy Világbajnokságokról.A ringesek közül Birics Tamás, Brunner Tihamér, Busai Gergely, Kiss Gábor, Nagy Zsolt, Zentai Máté , Hosszú Ferenc tapasztalata, eredményessége alapján szintén érmes lehet.Természetesen a válogatott többi tagja is „zsebében hordja a marsallbotot”, hiszen felkészültségük és képességeik alapján dobogóra is állhatnak. 

Az is furcsa lesz, hogy hosszú idő óra először nem találkozunk a light-contact csapatban a többszörös világbajnok Debreczeni Dezsővel. Dezső két éve Belgrádban szerezte meg utolsó világbajnoki címét – éppen light-contactban.

Budapesten készül a K-1 és a Low-kick válogatott Rehák György szövetségi edző vezetésével. A felkészülés utolsó fázisáról beszélgettünk Rehák Györggyel, aki elsősorban a K-1 szakembere.

rehák györgy.jpg- Milyen természetű munkát végeztek a világbajnokság előtti héten?
- Az alapozó edzéseit mindenki otthon végezte el. Itt páros munka folyik, rengeteg szituációs gyakorlattal, és ezzel párhuzamosan a gyorsasági állóképesség fejlesztése is a cél, délelőtt, délután és este két - két órában. Közben, akinek a versenysúlya miatt szükséges, az szaunázik, s a maradék időben pihenésre is jut idő.
- Milyen állapotban érkeztek a táborba a válogatottak?
- Nagyon jó állapotban kaptam meg a csapatot. Szeptembertől ezek a versenyzők már "pörögtek", hiszen az OB 2.forduló és a bajnoki döntő közel estek egymáshoz, s így kialakult a megfelelő kondíció. Az edzőtábor második részében sok taktikai elemet is átismétlünk, hogy fejben és pontelőnyben
hozzák a fiúk a mérkőzéseket, nehogy az utolsó meneteket elveszítsük.
- Várhatóan mi lesz ennek a gárdának a fő erénye a világbajnokságon?
- Itt egy óriási szívű, lelkes , sikerre éhes, sikerorientált csapat készül. Nagyon szeretnének bizonyítani és tartósan megmaradni a válogatottban.
- Mit tippelsz az érmeket tekintve?
- Én tavaly az EB-n 3 érmet tippeltem és az be is jött. Most is három érmet remélek, bár ez nehezebb lesz, hiszen ez világbajnokság, nagyobb és erősebb mezőnnyel.


A válogatott másik része, a light-contactosok Esztergomban készülnek már második hete. Zrínyi Miklós mesteredzőt, szövetségi kapitányt faggattuk:
- Milyen szakmai céllal indult a válogatott tábor?


zrinyi miklos.jpg- A legfontosabb cél a felgyorsulás, a ráhangolódás, a jó forma. Előtte megkapták az otthoni felkészülés anyagát, amit mindenki nagyjából el is végzett, ahogy az edzőtábori munkájukon láttam. Ahogyan közeledünk a világbajnokság kezdéséhez, úgy csökken az edzések terjedelme és nő az intenzitás. Az utóbbi évek tematikájához képest változás, hogy az első héten iktattam be futóedzéseket, a második héten már csak azok futottak, akik úgy érzik, hogy szükségük van rá, nincs kötelező futás. A másik, hogy az összes edzés kéz-láb edzés, nincs olyan, hogy délelőtt csak kéz, és délután a kick-box.
- Milyen a hangulata táboron belül? Érződik e versenydrukk?
- Ezt személye válogatja. Mindenki tudja, mi a cél, miért hajt,mit várhat el saját magától,Most még a súlyhozás jelent néhány embernek problémát.
- Mi a helyzet a sérülésekkel?
- Lekopogom, elkerült minket. Fenyvesi Mártinak van egy kis problémája a talpával, cipőben edzett, de mozogni tud rajta, s szerintem megfog gyógyulni.
- Hogyan dolgoztak a fiatalok a táborban?
- Jól beilleszkedtek a rutinosabb társaik közé. Előbb –utóbb bizony jönnie kell a váltásnak is.
- Tippelésre vállalkozik-e Zrínyi Mester? Nem nagyon szokott…
- Most sem vállalkozok rá.. Mindent megteszünk a jó felkészülés, a siker érdekében, s ettől kezdve a páston dől el minden.
- Ki lesz a húzóember a válogatottban?
- Szemmel láthatólag a Dancsó Zoli. Ő a rangidős, tekintélye van, tud hatni a többiekre, hallgatnak is reá.

A világbajnokságra utazó magyar válogatott névsora:


Light-contact szabályrendszer:
Nők:
50 kg.Krempf Réka (Esztergomi KBSE)
55.Kg. Molnár Mónika (Esztergomi KBSE)

60 kg.Wágner Vivien (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
65 kg.:Dancsecs Bojána (Castrum SE, Körmend)
70 kg.Fenyvesi Márta (Zoltek SE)

Férfiak:
57 kg.Kondacs György (Békéscsabai Lakótelepi SE)
63 kg.Hirsch Viktor (Zoltek SE)
69 kg.Takács Péter (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
74 kg.Szabó László (Békéscsabai Lakótelepi SE)
79 kg.Dancsó Zoltán (Controll SE, Szombathely)
84 kg.Novák Jenő (Esztergomi KBSE)
89 kg.Molnár Szabolcs (Esztergomi KBSE)
94 kg.Wappel Tibor (Kopula Klaasic SE, Szombathely)
+94 kg. Smajlovic Dzevad (Beremendi Építők)

Low-kick szabályrendszer
Nők:
52 kg.Fleisz Gyöngyi (Szeged Tigers SE)
Férfiak:
57 kg.Kiss Gábor (PTE-PEAC RFC, Pécs)
60 kg.András Péter Mega-Tech, Tatabánya)
67 kg.Simon László (Fertőszentmiklós)
71 kg.Nagy Zsolt (Fontana SE, Debrecen)
75 kg.Horváth Gyula (Sopron)
81 kg.Kávási Mihály (Bp.Hunyadi János SE)
+91 kg.Zentai Máté (PTE-PEAC RFC, Pécs)


K-1 szabályrendszer
Nők:
65 kg.Brunner Boglárka (PTE-PEAC RFC, Pécs)
Férfiak:
57 kg.Bodacz Patrik (PTE-PEAC RFC, Pécs)
60 kg.Birics Tamás (Re-Gym)
63 kg. Dóró István (Küzdő SE, Kazincbarcika)
71 kg.Tóth Gábor (Fontana SE, Debrecen)
81 kg.Busai Gergely (Mega Tech,Tatabánya)
86 kg.Hoszú Ferenc (Fontana SE)
+91 kg Brunner Tihamér (PTE-PEAC RFC, Pécs)

 

forrás: http://www.monokli.com/folapra/kick-boksz-felnott-vilagbajnoksag-elott_5_10470.html

(forrás)