Nyílt levél
15 éve

<p>Winkfein Csaba és Dr. Tittmann János MSZP-s országgyűlési képviselőkhöz</p>

Nyílt levél

Winkfein Csaba és Dr. Tittmann János MSZP-s országgyűlési képviselőkhöz

Kezdetnek talán álljon itt egy kis emlékeztető:

Az elmúlt években az MSZP folyamatosan bírálta a FIDESZ-t a parlamentben
tanúsított magatartása miatt. Minden nyilvános fórumon nemtetszésüknek
adtak hangot amiatt, hogy a FIDESZ parlamenti képviselői, tiltakozásuk
jeléül kivonultak az ülésteremből.

Mára mennyit változott a helyzet!

Tavasszal az EP képviselők választásakor, a szavazáson résztvevők közül,
427.773-an döntöttek úgy, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom
jelöltjeire adják a voksaikat.
Három képviselőnk, törvényes és demokratikus úton lett EP képviselő, és
a törvények adta lehetőséggel élve kívántak felszólalni az országházban.

Morvai Krisztina és Szegedi Csanád, a Jobbik Európai Parlamenti
képviselőinek felszólalásakor, Önök (MSZP) egységesen, tüntetőleg
kivonultak az ülésteremből.

Emlékeztetni szeretnénk Önöket  hivatásukra és esküjükre.
Az országgyűlési képviselőket, - tehát Önöket is - a magyar
választópolgárok szavazatai juttatták a parlamentbe azért, hogy az
ország, az állampolgárok, a magyar nemzet érdekében végezzék munkájukat,
felelősséggel és kellő alázattal.
De ez a beterjesztett költségvetési tervezet, ahogy Szegedi Csanád
fogalmazott "maga a politikai terrorizmus"!

Önök olyan sokszor emlegetik, hogy a vitákat nem az utcán, hanem a
parlamenten belül, a törvényesen megválasztott képviselőknek kell
megvitatni, a véleményeket ott kell ütköztetni.
Hová tűnt most ez a sokat hangoztatott szemlélet? Hiszen most a
parlamentben hangoztak el állítások, tények és vádak, amikről érdemes
volna vitázni.
Bár tudjuk, ez Önök számára igen kellemetlen, hiszen ezen tényekkel
szemben, Önöknek nem nagyon lehetnek igazi érveik.

De ezt meg sem próbálták, hiszen vita helyett az MSZP-s képviselők
fogták magukat, és kivonultnak az ülésteremből úgy, hogy meg sem
hallgatják a felszólalásokat!
Sőt, MSZP-s viszontválasz helyett, átadták a rendelkezésükre álló
időkeretüket annak az SZDSZ-es Kuncze Gábornak, aki a magyaroknak
depresszió ellen ciánt kínált megoldásképpen.

Az Európai Parlamenti képviselők megválasztásakor 427.773 választópolgár
a Jobbik képviselőinek szavazott bizalmat.

Bár már régen elfelejtették, (vagy soha nem is gondolták így) de Önök
minden magyar állampolgár képviseletére tettek esküt.

Ezért szégyenteljes viselkedésükért, magyarázattal tartoznak mindenkinek,-
beleértve azt a 427.773 állampolgárt is- akik törvényes szavazáson adták
le voksukat a Jobbik képviselőire!

Követeljük, hogy adjanak egyértelmű választ, hogy Önök, személy szerint
miért hagyták el az üléstermet?
Miért nem hallgatták végig a Jobbik képviselőinek felszólalását?
A pártfegyelem áll mindenek felett?
Most és a korábbi szavazásoknál is, Önöknek mindig megmondják
(bekiabálják) előre, hogyan is kell szavazniuk az adott témában.
Nem érzik úgy, hogy Önök nem bábok és nem csupán gombnyomogatásra lettek
megválasztva?
Hol van ilyenkor a lelkiismeretük, illetve van-e akár egy szikrányi
szégyenérzetük ezen viselkedésük miatt?

Önök felálltak és kivonultak az ülésteremből, amikor a magyar polgárokat
érintő jövő évi költségvetésről szóló kérdésekben hangzottak el
felszólalások.

Mi azonban nem állhatunk fel és nem vonulhatunk ki az országból
tüntetőleg, (bár tudjuk az MSZP és az SZDSZ ezt szeretné) amikor Önök
sorra hozzák a nekünk természetesen nem tetsző, már-már nyíltan
nemzetirtó döntéseiket.

Végezetül álljon itt egy megfogadandó tanács az Önök részére, amit
Szegedi Csanád EP képviselő fogalmazott meg a Parlamentben:

Ha egy Jobbikos képviselő felszólal, a szocialisták elhagyják a termet.

"Akkor nemzet javára kérjem tegyék meg, hogy nem is jönnek vissza!"


Szebb jövőt Esztergom! Szebb jövőt Magyarország!

Az Esztergomi Jobbik

 

Kapcsolódó videók:

Jobbik TV - Jobbik a Parlamentben

Vona Gábor a Mokka vendége volt