Fiatalon az idősekről, az idősekért
Közélet
2009. okt. 6.

<p> </p>
<p style="text-align: justify;">Konkrét eredmények, valós számok, remek hírek</p>

 

Az országgyűlés október 6-ai ülésén az aradi vértanúkról való megemlékezést, néma főhajtást követően kezdődött meg a munka. Térségünk országgyűlési képviselője, egyben a szocialista párti frakció egyik legifjabb tagja, Winkfein Csaba az idősek világnapjának apropóján napirend előtti felszólalásában tisztelgett a szépkorúak előtt. A politikus emlékeztetett rá, a szocialista kormányoknak köszönhetően az egynapos rendezvények az évek során jelentősen kibővültek, a központi ünnepségen kívül pedig az Idősügyi Tanács szervezetein keresztül is támogatják az idősek helyi szintű köszöntését. Winkfein kiemelte, a Magyar Szocialista Párt miképp régen, úgy most, a világgazdasági válság idején is állandó és biztos szövetségese a nyugdíjasoknak. A képviselő a korábban hozott pozitív intézkedések közt említette egyebek mellett az Idősbarát Önkormányzat Díjat, a közelmúltban elfogadott idősügyi stratégiát, valamint az idősbarát lakásprogramot.

Korózs Lajos államtitkár az elmondottakra reagálva, egyben kiegészítve elmondta, a Nemzeti Idősügyi Stratégia megalkotásakor az egészségügyi, szociális és anyagi biztonság hármasát tartották szem előtt. Utóbbira, a nyugdíjak jövőbeni alakulására részletesen is kitért. A politikus közölte, jövő év januárjától a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők 4.1 százalékos emelésre számíthatnak. Az 1988. január 1-je és 1990. december 31-e között nyugdíjba vonulók ezen felül további 2 százalékos, az 1992. január 1-je és 1995 december 31-e között, valamint az 1997-es és az 1998-as esztendőkben nyugdíjazottak pedig további 4 százalékos, azaz összesen 8.1 százalékos növekedéssel kalkulálhatnak. Korózs szerint mindezt, az időseknek szánt juttatások bővítését –, dacolva a válság minden nehézségével – fel kell vállalnia a baloldali kormányzatnak, amely eleget is tesz ezen elvárásoknak.

(forrás)