Parlamenti kérdések: napirenden Esztergom

Parlamenti kérdések: napirenden Esztergom

2009. 09. 21. 18:53

Az már a korábbi hetekben egyértelművé vált, Meggyes Tamásnak a Szent István Gimnáziummal kapcsolatos intézkedései - kellőképp cizellált megfogalmazással élve - elérték az országos ingerküszöböt.

A jogos felháborodáson kívül azonban eleddig érdemi lépések nem történtek a polgármester megfékezésére, de legalábbis jobb belátásra bírására. Ezt kiküszöbölendő Winkfein Csaba országgyűlési képviselő a Parlament mai ülésén Mi lesz veled, István? címmel kérdéseket intézett Arató Gergelyhez, oktatási és kulturális minisztériumi államtitkárhoz.

Térségünk politikusa a tények rövid ismertetése után afelől érdeklődött, az iskolai szervezetek véleményezési joga mekkora súllyal esik latba, és milyen lehetőségeik vannak a szülőknek, pedagógusoknak és diákoknak az ilyen és ehhez hasonló esetekben.

Az államtitkár válaszában elmondta, a mindenkori kormányok mozgástere igen szűkös, hiszen az önkormányzatok autonómiája az intézményi működtetés esetében is megkérdőjelezhetetlen, tehát a helyi lakosoknak is velük kell egyeztetniük vitás kérdésekben. Winkfein viszontválaszában kitért rá, törvénytervezetet készítenek elő, melyben akképp szabályoznák a kérdést, hogy a jövőben ne lehessen figyelmen kívül hagyni az érintettek véleményét, javaslatait, és azok ténylegesen beleszólhassanak a döntési folyamatokba.

A politikus rámutatott: Orbán Viktor erkölcsi kötelezettsége állást foglalni az ügyben, lévén párttársa cselekedeteiről van szó, így nem teheti meg - miképpen az az esztergomi vizit során történt -, hogy egy amúgy fideszes irányítás alatt álló település elégedetlenkedőit azzal intse rezignáltságra, hogy kormányra kerülvén majd orvosolják a problémát.

Winkfein és Arató beszédét egyaránt bekiabálásokkal zavarta Meggyes, akinek leggyakrabban a „Semmilyen jogsértés nem történt!" mondat hagyta el a száját.

A településvezető eztán sietve hagyta el a termet - igaz csak rövid időre -, ezért már nem hallhatta Szabó Zoltán szocialista politikus Avarkeszi Dezső igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkárnak címzett kérdését.

Két jegyzője van Esztergomnak? - vetette fel Szabó, majd kifejtette, jogerős bírói ítélet mondja ki Esztergom városa jegyzőjének visszahelyezését állásába, ám ez a mai napig nem történt meg. Miként lehet a jognak érvényt szerezni a királyvárosban? - k érdezte a képviselő.

Avarkeszi válaszában hangsúlyozta a bíróságok függetlenségét, és nyilvánvalóvá tette, a tárcának nincs beleszólása az ügybe, majd közölte: Esztergom város önkormányzatát pénzbírság megfizetésére kötelezték a jogsértő magatartás miatt.

Törölt felhasználó #43

2009. 09. 29. 12:35

Alexa György felszólalása itt olvasható teljes terjedelmében.

2009. 09. 28. 16:28

 

Nem is vártam mást.

Természetesen a múlt heti parlamenti felszólalás után - persze a Népszabadságban megjelent cikkem valamint a 24Óra interjú is besegített - elkezdődött ellenem a mocsok-kampány. De van egy lényeges különbség a négy évvel ezelőtti mocskolódás és a mostani között, az a tizenegynéhány bírósági határozat , ami nekem adott igazat és  a négy év  elmúlása ,mialatt az objektív szemlélők és  különösen az elszenvedők láthatták, hogy mi lett/lesz az Esztergomi Polgármesteri Hivatalból és különösen Esztergom Város "mentális közéletéből " .

De a leglényegesebb különbség az, hogy az előzményekre tekintettel mostmár minden ellenem tett lépésre  reagálok  és a  megfelelő jogi útra terelem az ügyeket.

2009. 09. 23. 19:44

Akkor én most nem nagyon tudnék ide írni...

2009. 09. 23. 18:04

Jó ötlet,de ne Osváth doktorral,mert nem tudná kimutatni a gerincet,és akkor veszélyben a tiszteletdíj.

2009. 09. 23. 4:49

A Fegyelmi ügyben is csupa "szakértő" hozta az ítéletetVigyor

 

2009. 09. 22. 20:45

Az igazgató munkájának első éve hibátlanul telt.  Bakker. Mi lett volna ha hibázik??? Komolyan mondom eldobom az agyam.

Törölt felhasználó #43

2009. 09. 22. 18:41

"Az igazgató munkájának első éve hibátlanul telt el." - Biztos, hogy ezt a mondatot nem a "Nevessünk!" topicba akartad írni?:)

Törölt felhasználó #43

2009. 09. 22. 17:47

MT-nek igaza van! A pornós alpolgármestert és a többi piszkos 12-t is jelentős felelőség terheli a diktatúra fenntartásában. Tetteikkel nekik is el kell számolniuk. Egyébként MT legjobb húzása az lenne, ha megnézetné magát szakorvossal. Az igazgató milyen szakma munkát végzett,azonkivül, hogy szétütötte az intézményt. A gyerekeinknek módjuk lett egy gerinctelent és hazúdozót ( lásd: duettje Bayer Zsolttal az ECHO TV-n)  is megismerni.

Törölt felhasználó #43

2009. 09. 22. 17:34

Próbálkozik a régi sémával... Kár, hogy már a Fideszben sem hisznek neki.

Törölt felhasználó #43

2009. 09. 22. 16:48

„Lejárató kampány folyik ellenem, amiben nemsokára sorra kerülnek további fideszes városvezetők is. A Szent István Gimnázium élére az önkormányzat a legalkalmasabb és legmegfelelőbb igazgatót választotta meg öt évre. Az igazgató munkájának első éve hibátlanul telt el. Az őt és az önkormányzatot kritizálók a munkában semmilyen kivetnivalót nem találtak. Az igazgatót személyében támadták, az iskola körüli viták nélkülözik a szakmaiságot, valójában közéleti-politikai botrányba, lejárató kampányba vonták be az iskolát. Ezt bizonyítja az is, hogy az ügyben egy esztergomi szocialista interpellált a parlamentben." - nyilatkozta Meggyes a kemma.hu-nak.

Törölt felhasználó #43

2009. 09. 22. 10:39

A cikkbe belinkeltem a teljes jegyzőkönyveket, bekiabálásokkal együtt.

2009. 09. 22. 4:45

FUNDAMENTUMOK
TISZTELT KONGRESSZUSI KÜLDÖTTEK!
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöki tisztségére előterjesztett jelölést elfogadom, az azzal járó munkát
és felelősséget vállalom, és az itt olvasható programot terjesztem elő.
Kérem a küldötteket, hogy ezen program ismeretében és alapján, az ebből fakadó közös munka tudatában
adják le szavazataikat.
1. A Fidesz: szövetség, a szabad magyarok pártja.
2. A Fidesz: stratégiai, bajtársi kapcsolatban él a magyar kereszténydemokraták pártjával, a KDNP-vel.
3. A Fidesz: az Európai Néppárt (EPP) családjának tagja.
4. A Fidesz: megcélozza a saját program alapján álló, önálló kormányzást; mint eddig, ezután sem köt koalíciót
a kommunista diktatúra utódpártjával (MSZP) és a szélsőségekbe hajló jobboldali pártokkal.
5. A Fidesz: keresi az együttműködést Magyarország minden polgárával, társadalmi többséget
és nemzeti egységet épít.
6. A Fidesz: a hűség pártja; ápolja, tiszteli és továbbörökíti a nemzeti múltat, hagyományt és büszkeséget,
nagyra értékeli és kívánja a történelmi egyházak nemzetszolgálatát.
7. A Fidesz: a törvényes rend pártja és ebben nem ismer alkut; védelmet nyújt a törvénytisztelő polgároknak
és követeli a bűnözők gyors és kemény büntetését.

8. A Fidesz: a családok támogatója, a gyermekek és fiatalok védelmezője, a demográfiai lejtmenet ellenfele,
a nemzedékek együttműködésének pártja.
9. A Fidesz: a munka pártja, a teljesítmény és a vállalkozó szellem pártfogója, a munkából élők boldogulását,
gyarapodását segítő politikai közösség.
10. A Fidesz: a kárpát-medencei magyarok határokon átívelő újraegyesítésének pártja.
11. A Fidesz: Közép-Európa újjászervezése iránt elkötelezett atlantista párt.
12. A Fidesz: jobboldali, modern, európai néppárt, amely képes megvédeni és jelenlegi válsághelyzetéből
kivezetni Magyarországot.
Budapest, 2009. június 13.
Orbán Viktor

2009. 09. 21. 22:11

 

Lehet, hogy valamiből kimaradtam.

Nincs a Fidesznek a humán követelmény rendszere amit számon is lehet kérni. Orbán Kövér urak miről beszélnek rendszeresen, keresztényi erkölcs, testvériség, segítség a nehézséggel küszködöknek .....elszámoltatás...felelősségre vonás stb.

Más szemében a szálkát meglátni, sajátunkban a gerendát nem felismerni súlyos hiba.

Minden vezetői tevékenység alapja a példamutatás, a szavak és tettek egysége cselekedetekben.  Hát mintha ez kissé rosszul lenne felírva a kis kockás papirkára.

 

 

2009. 09. 21. 21:02

A Magyar Nemzet tradícionálisan az a sajtótermék, amiben a selyemzsinór útjára szokott indulni... Gondoljunk csak Áderre.

2009. 09. 21. 20:21

Az azért érdekes, hogy megint a Magyar Nemzet hozza le a leghamarabb.

Eredeti méret

2009. 09. 21. 19:19

A rendszerváltás után egy ideig megjelent egy kiadvány, amely lehozta az ülések anyagát a közbekiabálásokkal együtt, mit mondjak, az alapján elmondható volt, hogy a bunkóság pártsemleges.

2009. 09. 21. 19:11

Ez az! Kezdjen csak el Meggyes cirkuszolni a Parlamentben is!

Nincs semmi önkontrollja, ezek a Winkfeinhez hasonló felszólalások kihozzák belőle amit kell!

A magam nevében köszönöm a képviselők segítségét!

2009. 09. 21. 19:02

Más is kiabált vele a Fideszből, vagy ő egyedül vette fel az óvodás tempót?