Önkormányzás vagy önkényes kormányzás?
Közélet
2009. szept. 6.

<p>Újabb pofon a pedagógusoknak –  ezúttal jobbról. Az Élőlánc Magyarországért elnökségének nyilatkozata Esztergomról</p>

Esztergom elöljárói előbb eltávolították az önkormányzatot bíráló gimnáziumi igazgatót, és visszavonták az esetről tudósító újságíró feleségének igazgatóhelyettesi megbízását, majd az új intézményvezető kinevezésénél semmibe vették a tantestület, az alkalmazottak, az iskolaszék, a szülők és a diákönkormányzat ismételt tiltakozását, végül egy szabálytalan fegyelmi eljárásban, koholt vádak alapján fosztottak meg állásától hét pedagógust, miközben képesítés nélkül tanárrá kinevezett bizalmi emberük már az évnyitón rendcsinálással fenyegetőzött. Megkezdődött a tanárok és a diákok menekülése, az intézmény lényegében működésképtelen.

Baljós jelek a pedagógus társadalom számára, amely a Fidesz kormányzásától a tanárok kiszolgáltatottságának mérséklését, sorozatos megaláztatásaik végét reméli.

Az Élőlánc Magyarországért elnöksége sürgős bizalomerősítő lépéseket vár a Fidesz MPSZ-től. A választásokra készülő ellenzéki párt nem hagyhatja szó nélkül az esztergomi polgármester túlkapásait. Az emberek inkább hisznek a tetteknek, mint a szavaknak: a Szent István Gimnázium tanárai ellen folyó büntetőhadjárat lerontja az önkormányzati munka demokratizálását, a pedagógusok jobb megbecsülését ígérő ellenzéki nyilatkozatok hitelét.

Tisztelettel kérjük mindazokat, akik a közvélemény hiteles tájékoztatását tartják hivatásuknak, hogy a szomorú esettel jelentőségének megfelelően foglalkozzanak!

Az elnökség nevében,

Lányi András

 

Budapest, 2009. szeptember 6.

 

Az esztergomi Szent István Gimnázium Kis-Duna sétányon lévő épületét az egyházi kártalanítás keretében visszaigényelték a Szatmári Irgalmas Nővérek. 2004-ben a Medgyessy -kormány és az önkormányzat 1,6 milliárdos megváltásban állapodott meg: ebből a gimnázium és az épületben működő kereskedelmi iskola sorsát kellett megoldani. Az évenként egyre növekvő részletek kifizetésének határidejeként az állam 2011-et jelölte meg, a város a gimnázium 2006-os kiköltözését vállalta - amit egy évvel elhalasztottak -, de még 2007 tavaszán sem volt ismeretes, hogy hová. Az iskola jelenlegi - ideiglenes - otthona a tanévkezdésre nem készült el, a tanítás egy hetet csúszott.

A bizonytalan tanévkezdésről a megyei lapban nyilatkozott az igazgató, aznap a képviselő-testület megszüntette az igazgatóhelyettesi poszt finanszírozását, majd 3 hét múlva - bizalomvesztésre hivatkozva - felmentette hivatalából az igazgatót. Az ezt követő szűk félévben kétszer írtak ki igazgatói pályázatot, a tantestületből pályázó, nagy támogatottsággal bíró jelöltek nem kaptak megbízást, ellenben 2008. május 1-jével 5 évre kinevezték a tantestület egyetlen szavazatával támogatott Kurnász Lászlót, aki ezután 2009. július 31-ei hatállyal lemondott hivataláról.

2009-ben így tehát újra volt pályázat, Kurnász Lászlót most hárman támogatták a tantestületből, s a két másik belső pályázóval szemben ismét ő kapott megbízást. A döntés előtt a tantestület 18 tagja a döntéshozóknak írt levelében pontokba szedve megfogalmazta, miért tartják az igazgatót alkalmatlannak a feladatra.

2009. június 11-én diáksztrájk volt: a tanulók követeléseinek lényege, hogy az igazgató működjön együtt a tantestülettel. Június 13-ra a tanulóifjúság rendkívüli diákparlamentet hívott össze a fennálló problémák megbeszélésére, az önkormányzat tálalásában az ennek idején elkövetett diákcsíny következtében néhány óra múlva V.B. öngyilkosságot követett el. A tragikus esemény körülményeit a fenntartó által felállított ideiglenes bizottság vizsgálta, de mindezt megelőzve a polgármester már felelőtlen pedagógusi magatartásról beszélt, és előre tudta, hogy „komoly pedagógusi hibák lesznek megállapíthatók." A tantestület erről a vizsgálatról hivatalos tájékoztatást a mai napig nem kapott.

Július 9-én az igazgató fegyelmi eljárást indított a tantestület 22 tagja ellen (a vezetést nem számítva 23 teljes munkaidőben foglalkoztatott tanár közül), a vizsgálóbiztosok és a fegyelmi tanács tagjai önkormányzati képviselők voltak. A fegyelmi eljárás alá vont tanárok közül hetet augusztus 28-ai dátummal elbocsátottak, a többiek még nem kapták meg a határozatot.

A nyár folyamán 5 tanár áthelyezéssel vagy rendkívüli lemondással elhagyta az intézményt, így a 2009-10-es tanévet a korábbi gárdából 11-en kezdték meg. Az elbocsátások híréig 27 tanuló hagyta el a gimnáziumot, azóta az elvándorlás fokozódik. A tanévnyitó értekezleten derült ki, hogy óraadó tanárként társadalomismeretet fog tanítani a gimnáziumban az az önkormányzati képviselő, nyugdíjas jogász, aki 2 éve „keresztes hadjáratot" folytat az iskola ellen: vállalta, hogy 4 éven belül megszerzi a szükséges végzettséget.

Az iskola szűkebb és tágabb környezete, a város forrong a kialakult helyzet miatt.

 

(forrás)