Kis híján újabb Olaszliszka Ózdon
2009. aug. 29.

<p> 40 fős csoport a kocsi körül...</p>

A telepgondnok nyugtatott meg egy csoportosulást Ózd Bánszállás elnevezésű városrészén; a mintegy 40 fős tömeg azért gyűlt össze, mert egy 2 év körüli gyerek körültekintés nélkül át akart szaladni egy személygépkocsi előtt az úttesten, s mivel a jármű már nagyon közel volt, nekiszaladt az autó oldalának és elesett - mondta a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője pénteken.

 

A baleset részleteiről közölte: egy személygépkocsi haladt kedd délután az említett helyen, a járműben a sofőr mellett egy utas ült. Egy 2 év körüli gyerek minden körültekintés nélkül át akart szaladni az autó előtt az úttesten. Mivel a jármű már nagyon közel volt, a gyermek nekiszaladt a kocsi oldalának és elesett, s ennek következtében 8 napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket szenvedett, az orvosi vizsgálat után a kórházból hazaengedték.

A helyettes szóvivő hozzátette, hogy a balesetet követően a sofőr azonnal megállt, a sérült gyerek segítségére sietett és értesítette a rendőrséget, a mentőket. A baleseti helyszínelő kiérkezésekor a helyszínen már egy körülbelül 40 emberből álló csoportosulás alakult ki. A helyi telepgondnok segítségével a jelen lévő rendőröknek előállítás vagy bármilyen eljárás kezdeményezése nélkül sikerült a helyszíni szemlét lefolytatniuk úgy, hogy atrocitás nem történt - ismertette Dobi Tamás.