Hatályon kívül helyezte a bíróság a jegyzőt távol tartó határozatot

Hatályon kívül helyezte a bíróság a jegyzőt távol tartó határozatot

2009. 07. 18. 14:18

Két éven át az esztergomi Önkormányzat egy 2006-ban meghozott, majd 2007-ben megerősített határozata alapján akadályozta a város dr. Csomor Sándor jegyző visszatérését a hivatalba. A határozatban egy bírósági ítélet szerint jogellenesen szüntették meg Csomor közszolgálati jogviszonyát, így azt a bíróság hatályon kívül helyezte. Az ítélet jogerős.

A bírósági ítélet a városháza elmúlt két évi hazugságait is leleplezi, amennyiben a bírák megállapították:

  • A 2003-as esküokmány bizonyítja, hogy a jegyző a polgármester előtt letette az esküt - ezt Meggyes Tamás az aláírásával hitelesítette.
  • Semmilyen jogszabály nem írja elő, hogy az esküt a képviselőtestület előtt kell letennie a jegyzőnek.
  • Egy elmaradt eskü is bármikor pótolható lenne, ennek meg nem szervezése - amennyiben ilyen hiány felmerül - ugyancsak az Önkormányzatra nézve terhelő.
  • Az Önkormányzat a 2007. október 18-án megerősített határozattal rendeltetésellenes joggyakorlást követett el.

Az ítéletet ellen az alperes fellebbezett, a másodfokú bíróság 2009. május 5-én az elsőfokú ítéletet teljes egészében jogerőre emelte.

Az ítéletek letölthetőek: első fok, másod fok.

Immáron tehát semmi akadálya nincs annak, hogy dr. Csomor Sándort a képviselőtestület visszahelyezze a jegyzői székbe és az azt jelenleg jogellenesen és törvénytelenül bitorló, törvénytelenül kinevezett jegyzőt eltávolítsák onnan. Ezzel a lépéssel Esztergom visszatalálhatna arra az útra, aminek a végén városunkban nem az ököljoghoz kísértetiesen hasonlító öntörvényű hatalomgyakorlás lenne az uralkodó. Egy Esztergom a rámpaügyhöz hasonló önkényeskedés nélkül - valóban utópia?

Törölt felhasználó #43

2009. 08. 07. 8:40

A Népszava mai számában:

Esztergom: harc a jegyző ellen

Bár a bíróság jogerősen is kimondta, hogy Esztergom város jegyzőjét három éve jogtalanul távolították el posztjáról, a polgármester nem kívánja visszahelyezni hivatalába. Ha nem lenne súlyos, a város törvényes működését és gazdálkodását komolyan érintő az ügy, komikusnak is lenne mondható...

 

 

2009. 08. 06. 23:48

Gratulálok Csomor Jegyző Úrnak!

A mai magyar jog széles úthengere még biztosan eldöcög egy ideig, de azután mi lesz azoknak a megvalósult vagy még a megvalósulás fázisában lévő ügyeknek a sorsa, amiket az "áljegyző" ellenjegyzett? Kinek kell ezekért felelősséget vállalni?

2009. 08. 06. 7:17

Tisztelt Képviselő Úr!

Köszönök mindent!

Láttam néhány felvételt a Kt.-ülésekről és tudom , hogy  néhányszor ugyanazokat kellett átélned mint nekem.

Úgy tűnik a mi taktikánk válik be, az hogy igazunk van.

 

Barátsággal

 

Csomor S.

2009. 08. 06. 7:03

Egy kis türelmet kérnék még. A mai magyar jog egy széles lomha úthenger, de az arra  "érdemeseket" előbb-utóbb belepaszírozza az aszfaltba.

Ha jól értesültem , tegnap a végrehajtó benézett Polgármesteri Hivatalba, de nem sikerült senkit találnia aki aláírta volna a jegyzőkönyvet. Ugye most azt kellene eldönteni ki vigye el a balhét, ki valósítsa meg a tényállást.

Nem írom le, hogy mi fog történni, de pontosan tudom, mindenesetre üzenném, hogy ebben a kérdésben már nincs relevanciája a kollektív felelőtlenségnek , itt már nem lehet eljátszani, hogy "én csak pár hónapot jártam a jogi egyetemre" . Ha esetleg rendkívüli ötletként rendkívüli Kt.-ülést hívna össze valaki , akkor név szerinti szavazást javasolnék, hogy az igazságszolgáltatásnak egy picit spóroljunk.

2009. 08. 05. 9:48

Lesz még... remélhetően.

 

De MOST épp mivan? Az út kinyílt, úgy tűnik - járnak rajta?

2009. 08. 05. 9:18

Tisztelt Jegyző Úr!

 

Ahogy ígérte.

-Lesz még...Kacsintás

 

 

Kovács Géza

2009. 08. 04. 22:03

Tisztelt Jegyző Úr !

Szabadságon lévén  igyekszem magam távol tartani a PC-től (eddig bírtam :-) ) ! :-) Így csak most értelsültem remélem- igazad végső győzelméről.

 Szívből gratulálok Neked!

Egy kis elégtétel számomra, hogy mindig figyelmeztettem a polgármestert és többségét az ellened elkövetett törvénytelenségekre.

Biztos voltam az igazadban.

Remélem, mostmár jó munkát kívánhatok Neked hivatalodban!  JL

2009. 07. 29. 22:15

A számból vetted ki a kapucsínót!

2009. 07. 25. 22:37

Sándor vajon mikor jön be dolgozni?

2009. 07. 24. 7:30

Meghaltam a röhögéstől.

2009. 07. 23. 22:52

Kézikönyv-kivonat a silbakoló Meggyes Pandúrságnak:

 

Ha keres, ha kínál, a behatolás megakadályozása ellen felteendő szakhatósági kérdés:  Ön Sándor?

 

♦   nem                                -  ellenőrző kérdés teendő fel: biztos, hogy nem Sándor?

                                                ismételt nem válasz esetén felteendő ellenőrző kérdés: Sándor Ön?

                                                ismételt nem válasz esetén ismételt ellenőrző kérdés: biztosan nem?

                                                ismételt nem válasz esetén azonnal kidobni, gyanús és megátalkodott

 

♦   Viktor-Viktor!                  -   beléphet, VIP szolgálati út

 

♦   ADMINISTRATOR           -   beléphet, Fontos Önkormányzati Ember

 

♦   nem tudom                     -   beléphet,  önkormányzati, vagy önkormányzat-közeli dolgozó

 

♦   az az izé mi az az az?     -   beléphet, Főnökségi rokon, vagy mindjárt az lesz

 

♦   Meggyes Sándor              -  gyaloghintón bevinni, ki tudja...

 

♦   igen                                - ellenőrző kérdés: bemenne?

                                               nemleges válasz esetén kidobni

                                               igenlő válasz esetén ravasz ellenőrző kérdés: ide?

                                               nemleges válasz esetén kidobni

                                               igenlő válasz esetén ravasz ellenőrző kérdés: toll-papír van magánál?

                                               bármilyen válasz esetén kidobni

 

Eredeti méret

2009. 07. 22. 16:38

O attól függ

O nem tudom

 

2009. 07. 22. 14:23

Javaslok rendszeresíteni egy kérdőívet.

 

Ön Sándor?

O igen

O nem

O nem az a Sándor

2009. 07. 21. 22:54

Valószínűleg megkettőzik az őrséget a városháza kapujában. Aztán jönnek majd a kérdések a belépni szándékozók felé: "Ön Sándor?"

Még az is lehet, hogy VárosHázŐrséget alapítunk az UDVédvár-ral.

2009. 07. 20. 10:41

 S ím megcsillant a remény halvány sugara... Megisszuk még azt a kapuccsínót!

2009. 07. 18. 18:30

 

Gratulálok Csomor jegyző Úrnak!

Ezek után a névreszólóan Marosi jegyző Úrnak írott levelemet ismételten meg kell küldenem Csomor jegyző Úrnak címezve, ha érdemi választ akarok kapni a kérdéseimre!?

2009. 07. 18. 18:11

Én elsősorban határozottságot és kitartást kívánok. És szívből gratulálok.

2009. 07. 18. 17:49

Csomor úr, mint jegyző számára igen komoly és hosszas elfoglaltság lesz a városban a törvényes rend és jogkövetés visszaállítása. Első feladatai között lehetne az egész banda szétzavartatása, hivatkozással a két éven keresztüli jogonkívüliségre - ami, ha igaz, azt is jelenti, hogy minden ezidő szerint meghozott tevés-vevés semmissé tehető, vagy legalábbis felülvizsgálandó. Nem vagyok jogász, ide a jegyző úr mellett pedig az kell, de sebesen. A minisztérium pedig minden körülmények között értesítendő, többszörös körön keresztül - ideértve a KEH-et, a Főügyészséget és az Igazságügyi Minisztériumot is, a Parlament Elnökéről ne is beszéljünk, ő egyébként is külön szám meggyes mentelmi joga miatt.

 

Most nemigen van ugorkaszezon, remélhetően a nyilvánvaló lépések mellett a komlettírozott anyag is útjára indul végre meggyesfalva feloszlatására.