22 tanár ellen indítanak fegyelmit az esztergomi Szent István Gimnáziumban
Közélet
2009. júl. 10.

<p>Az önkormányzat megelégelte, hogy az iskolában tiltakoznak a csak az önkormányzat által támogatott igazgató ellen, ezért fegyelmit indítanak 22 tanár, csaknem a teljes tanári kar ellen. Az önkormányzat még az iskola egyik diákjának öngyilkosságát is a sztrájkra fogja, és egy "elitiskola" megteremtése érdekében megkezdi a gimnázium és egy szakközépiskola összevonásának vizsgálatát.</p>

Fegyelmit indítanak az esztergomi Szent István Gimnázium 22 tanára ellen, döntött a városi képviselőtestület csütörtök éjjeli ülésén. Az iskolában sorozatos botrányok voltak a tanév végén. Az egész azzal kezdődött, hogy az önkormányzat annak ellenére nevezte ki újabb öt évre igazgatónak Kunrász Lászlót, hogy azt a tanárok, a diákönkormányzat, a szülői munkaközösség és az iskolaszék egyhangúan ellenezte.

Tiltakozásul Kurnász kinevezése ellen a diákok június 11-én sztrájkot tartottak.

Az egyik gyűlésen az iskola egyik 16 éves tanulója, V. Balázs az osztályteremben maradva felgyújtott egy újságpapírt, majd kiderült, hogy korábban egy padot is megégetett. A tanárok tetteiért felelősségre vonták, és beküldték az igazgatóhoz. A fiú ekkor táskáját a padban hagyta, és a közeli síneken érkező mozdony elé feküdt.

A város polgármestere, Meggyes Tamás a TV2 Mokka című műsorának nyilatkozva összefüggést vélt felfedezni a két ügy között, szerinte a történtek egy "2-3 éves, felelőtlen pedagógusi magatartás következményei, volt olyan tanár, aki a gyerekeket, köztük ezt a szerencsétlen fiút is belehajszolta egy olyan küzdelembe, ami nem a gyerekek ügye". Az öngyilkos gyerek nem tett említést búcsúüzenetében az igazgatóválasztásról.

A diáköngyilkosságot kivizsgáló önkormányzati bizottság megállapításai szerint azonban arra jutott, hogy "közvetett összefüggésként [...] megállapítható, hogy a tragédia azért következhetett be, mert V. Balázs már napok óta felfokozott idegállapotban volt, melynek egyik oka az iskolában zajló, nyugtalanító eseményekben keresendő".

Ugyanakkor Knapp János alpolgármester és Miavecz Jenő képviselő újságíróknak elmondták, hogy a bizottság a diák felelősségre vonása és az öngyilkosság között pedagógusok számára felróható ok-okozati összefüggést nem talált. Az önkormányzat közleménye szerint ugyanakkor ha "a Szent István Gimnázium június 13-án ügyeletes, illetve órát adó tanárai, valamint osztályfőnökei az igazgató által adott utasítást követve, megtartják a tanórát, V. Balázsnak nem lett volna lehetősége fegyelemsértést elkövetnie és elkeserednie".

Az esztergomi önkormányzat és a Szent István Gimnázium viszonya akkor romlott meg, amikor az intézményt egy várostól távol lévő ingatlanba költöztették, és két hetet csúszott a tanévkezdés. A képviselő-testület akkor leváltotta az önkormányzat felelősségét hangoztató igazgatót. Az erről döntő ülésen tojással dobálták meg a polgármestert, majd 800 ember tüntetett a városháza előtt.

Most az önkormányzat úgy próbálja megoldani a helyzetet, hogy egy "elitiskola" megteremtése érdekében megkezdik a Szent István Gimnázium és a Bottyán János Műszaki Szakközépiskola összevonásának vizsgálatát, azaz gyakorlatilag felszámolják a renitens iskolát.

Forrás

(forrás)