Nyílt levél önkormányzati képviselőkhöz II.
2009. júl. 9.

<p>A nagy baj az, hogy nem tévedtem</p>

 

Tisztelt Képviselő úr!

Idéznék egy újságnyilatkozatból, abból, amit az alpolgármester adott annak a lapnak:

A városatya a haláleset okait a két éve az oktatási intézményben dúló viszálykodással hozza összefüggésbe, amelyben a tanárok minden eszközzel el akarták távolítani a regnáló igazgatót, s ebbe a gyerekeket is bevonták. Ebben a felfokozott hangulatban tanultak mindennap a nebulók, ami súlyos nyomokat hagyott a lelkükben is, vélekedett Knapp. A bizonyítékok alapján az érintett tanárok fegyelmit kapnak, és előfordulhat, hogy lesz, akitől meg is válik az iskola. 

Nos az itt olvashatók alapján nem tévedtem semmiben, az ÍTÉLET, mint látható megfelelt a polgármester által elvártaknak!

Erről írtam Önnek.

Én ezt az „eredményt" jó előre megjósoltam, amihez nem kellett nagy tehetség. Az ÍTÉLET megszületett! Megszületett anélkül, hogy a rendőrségi vizsgálat lezárult volna!

Ahogyan azt előre megsejtettem, az általam Önhöz írt levelemben feltett kérdésekről nem esett szó az ÍTÉLET közzétételében! Nem mert, nem a valóság kiderítése volt a bizottságuk lényege, hanem a polgármester, mindenféle vizsgálatot megelőző ÍTÉLETÉNEK igazolása! BÁRMI ÁRON!

Ha az eljárásuk célja a valóság kiderítése lett volna, akkor csak a rendőrségi vizsgálat eredménye ismeretében indították volna meg az eljárásukat!

Nem így tettek!

Sajnos igazam volt, amikor azt írtam, hogy a vizsgálóbizottságnak, szemben Virág elvtárssal, nem volt módja összekeverni az ítéletet a vallomással!

A vizsgálóbizottságuknak, mint az látható, csak az ÍTÉLET volt a kezében!


Tisztelettel: Zsákovits Ferenc