Lassú munkához idő kell
Közélet
2009. jún. 24.

<p>Május óta egy új internetes közösségi portállal gyarapodott városunk. Az ifjuesztergom.com címen elérhető oldal legalábbis ezen a néven illeti saját magát.</p>

Több, mint egy évvel ezelőtt, a Meggyes Tamás házát ért támadást követő napon adott ki egy nyilatkozatot az addig az ismeretlenség homályába burkolózó Fiatalok Esztergomért Egyesület, melyben a következőt ígérték Esztergom város polgárainak:

"A következő hetekben főleg az internet segítségével megszólítjuk és közösségbe szervezzük azokat a polgári érzelmű esztergomiakat, akik méltányolják ugyan a jelenlegi fideszes városvezetés munkáját, de eddig nem volt lehetőségük arra, hogy véleményüknek hangot is adhassanak. A következő hetekben olyan városi közösségi- és hírportált hívunk életre, amely felveszi a kesztyűt a városvezetéssel kifejezetten ellenséges online felületekkel. Párbeszédet szeretnénk a városért valóban tenni szándékozók és a döntéshozók között, nyitottak vagyunk minden kezdeményezésre és sorainkba várunk minden olyan lelkes fiatalt, aki szereti lakóhelyét és városszeretetét nem mindenáron Meggyes Tamással szemben kívánja megfogalmazni."

Nos, ami késik az nem múlik - több, mint egy évvel később a jelek szerint végre beindult a beígért beindult egy új portál működése. Az ifjak nem aprózzák el a munkát, már az első néhány cikkben is gyakorlatilag legyilkosozzák a Szent István Gimnázium tanári karának egy  jelentős, névvel is megnevezett részét. A stílus ismerős lehet több korábbi blog.hu-s blogról, a cikkek itt is aláírás nélküliek, a szerver pedig Amerikában működik - ami már csak azért is elgondolkodtató, mert a mai gazdasági helyzetben vétek a külföldi tartalomszolgáltató ipart támogatni, amikor hazai árut is vehetne az erre odafigyelő honpolgár.

Megpróbáltunk regisztrálni a weboldalra és hozzászólni az ott található cikkekhez, de ez a funkció egyelőre nincs engedélyezve. A portál közösségi jellege egyelőre tehát kimerül a városi közösségek elleni gyűlöletkeltésben.

Cikkünk megjelenése után a Fiatal Esztergomért Egyesület nevében Heer Ádám elhatárolódott az off-shore honlaptól.

(forrás)