ÉN ÍGY SZERETTEM VOLNA ÉLNI

Szép Ernő


Én úgy szerettem volna élni
Minden halandóval beszélni
Mindenkinek nevét kérdezni
Mindenkinek szívét érezni

A járdán osztani a virágot
Tegezni az egész világot
Megsímogatni ami állat
Érinteni minden fűszálat

Imádni végtelen sereggel
A napot ha fellángol reggel

És énekszóval összejönni
Az esti csillagnak köszönni
S testvéri csókkal hazatérni

 

A BÁNAT ÚTJA

Szép Ernő


Egyszer csak felkerekedtem,
A hátamra zsákot vettem,
Botot vágtam száraz fáról,
Elmentem erről a tájról,
Mentem, mentem, mendegéltem
Mindenfelé ahol éltem.

Minden könnyem összeszedtem,
Kit szememből elejtettem
Harcmezőről vérből, sárból,
Hoteleknek vánkosáról,
Szép leány keze fejéről,
Hű könyveknek leveléről,
Temető hideg kövéről,
Szegényeknek küszöbéről.

Összeszedtem minden szómat,
Visszacsaltam minden óhmat,
Sóhajaim elkapkodtam
Mindent felgombolyítottam,
Boldog órám után jártam,
Boldog órám nem találtam,
Lépéseim mind megleltem,
A nyomát mind felemeltem.

Mindentől amihez értem
Sorba bocsánatot kértem,
Mindent megköszöntem híven,
Amitől csak fájt a szívem.
Elbúcsúztam a világtól:
A tengertől és a fáktól,
Kerti, mezei virágtól,
Kezemet nyaló kutyáktól.

Zsákomat hátamra véve
Mentem a világ végére,
A világ végén leültem,
A nagy csendnek úgy örültem
És azóta mind csak nézem
A felhőket fenn az égen.

 

 

Ez azt hiszem, már volt, de olyan gyönyörű. hogy elhoztam újra:

 

http://www.youtube.com/watch?v=IbnF-Tlphng&feature=related

Misztrál: Kis kece lányom

 

http://www.youtube.com/watch?v=Khpvx9u3nOo

Misztrál: Ó én édes hazám...

 

Zelk Zoltán

NEM REJTŐZHETSZ

Nem rejtőzhetsz el már előlem
nem menekülhetsz. Fogva tartalak.
Rab vagy. S megalvadt bánatomban
már csak rabságod vigasztalhat.

S hogy még gonosznak sem kell lennem:
ha futni vágysz, én futni hagylak.
S milyen könnyű szívvel! Hisz tudom már:
emlékeimtől visszakaplak.

Egy mozdulat, egy szó, tekintet...
bennem, köröttem rezgő részek.
De ha úgy akarom, belőlük
felépíthetem az Egészet.

Téged. S köréd a szobát, házat
az utcát is a béna fákkal.
S a napszakot... Így kaplak vissza
tested köré varázsolt tájjal.

Mit rejthetnél el már előlem?
Megtanulta szemem az ívet
amit karod hasít a légben
ha magadra húzod az inget.

S a guruló víz-gyöngyök útját
has és comb közt, a test árkában
amikor nyújtózkodva, lassan
felállsz fürdés után, a kádban.

Kifosztottalak, lásd be végre
elloptam, íme, minden titkod.
Tudom félő, lágy harapásod
s bőröd alatt az eret, izmot.

S mikor szeretsz: leheletednek
gőzét. Síró, kis lihegésed.
Megtanultalak én örökre
nem rólad tudok már, de Téged.

Én Téged tudlak és úgy tudlak
mint az Isten, aki teremtett.
Rezgésből, árnyból és színekből
ujból és ujból megteremtlek.

 

Dsida Jenő :

KICSI RÓZSA...

Ha nagyon egyedül vagy, kicsi rózsa,
s végtelen éjjel ködharmata hull,
én melléd simulok hangtalanul.

Ha árvaságod szívet-facsaró,
csak szólnod kell és támaszod leszek,
élő, egyszerű rózsafakaró.

Ha síró, szellemjáró éjfelen
végigszáguld a szél zúgva, seperve,
eldughatod az arcod kebelemre.

Ha babonázva arcodba mered
a sápadt, kaján, torzult holdvilág-arc,
elfödöm gyöngéden a szemedet.

Ha fáj, ha üldöz valami titok,
belefújok egy kicsi ezüst sípba:
gondot-űzni tündéreket hívok.

Alkonyatkor a napba bámulunk,
imádkozva, míg eljön a sötét
és álmodjuk az egymás közelét.

S mikor szirmodat sóhajok se tépik,
egy frissharmatú, boldog éjszakán,
ketten, szótlanul felnövünk az égig.

 

És egy ideillő videó a Jeszenyin-szerette orosz földről:

 

http://www.youtube.com/watch?v=voxp4okN15o&feature=related

Дорога домой...

 

MICSODA ÉJ!

Szergej Jeszenyin

Micsoda éj! Nem alhatom.
Teliholdkor szökik az álom.
Még őrzöm és kuporgatom
maradék kincsem: ifjuságom.

Játék ez, dehogy szerelem!
Kihűlt éveim útitársa,
engedd most, hogy szegény fejem
belemerítsem holdsugárba;

mutasson kínzott arcomon
irgalmatlan, kemény redőket.
Nem ábrándít ki, jól tudom:
sosem szerettél, én se téged.

Szeretni csak egyszer lehet,
s nekem idegen vagy te régen.
Hársak hiába intenek
térdig hóban, talpig fehérben.

Hiszen tudod, s én is tudom:
a kékes téli holdsugárban
nem virág porzik águkon -
halottan állnak, zúzmarásan.

Dobáltad kincseid te is
másoknak, s én is mást szerettem.
Játsszuk tovább - mindegy ugyis -
az olcsó szenvedélyt mi ketten.

Hát csak hazudj, s ölelj nagyon,
hamis tüzedtől hadd remegjek.
Kék májusról hadd álmodom,
s arról, akit sosem felejtek.

 

Szergej Alekszandrovics Jeszenyin, (oroszul: Сергей Александрович Есенин); 1895. október 3. - 1925. december 28., orosz lírai költő

 

Élete:

Parasztcsaládban született, Konsztantinyovo (ma Jeszenyino) faluban, a rjazanyi tartományban. Kisgyermekként nagyszülei nevelték. Első verseit kilencévesen írta.

1912-ben Moszkvába költözött, ahol nyomdai lektorként dolgozott. A következő évben beiratkozott az állami egyetemre, ahol másfél évig tanult. 1915-ben Szentpétervárra költözött, ahol megismerkedett néhány költőtárssal: Alekszandr Blok, Szergej Gorogyetszkij, Nyikolaj Klujev és Andrej Belij. Szentpéterváron ismertté vált irodalmi körökben; Alekszandr Blok különösen egyengette pályáját. 1915-ben jelent meg Jeszenyin első kötete "Radunyica" címmel, amelyet hamarosan a "Halotti szertartás" követett (1916). A szerelemről és egyszerű életről szóló versei korának egyik legnépszerűbb költőjévé tették.

Mivel jóképű és romantikus lelkületű volt gyakran lett szerelmes és rövid idő alatt ötször nősült. Első házasságát 1913-ban kötötte egy kiadóvállalatbeli kolléganőjével, Anna Izrjadnovával, akitől Jurij nevű fia született. A nagy sztálinista tisztogatások idején Jurij Jeszenyint letartóztatták és 1937-ben a Gulágon munkatáborban halt meg.

1916-1917 között Szergej Jeszenyint katonai szolgálatra sorozták be; tekintélyes írók közbenjárására nem a frontra került, hanem a Carszkoje Szelo-i kórház írnoka lett. Az 1917-es forradalom következtében Oroszország kilépett az első világháborúból. Abban a hitben, hogy a forradalom jobb életet fog hozni, Jeszenyin rövid ideig támogatta, de hamar elvesztette illúzióit.

1917 augusztusában Jeszenyin másodszor nősült, felesége Zinajda Rajk színésznő volt (a későbbiekben Vszevolod Mejerhold neje). Közös gyermekeik Tatjána és Konstantyin.

1918 szeptemberében saját kiadóvállalatot alapított "Трудовая Артель Художников Слова" néven (a Moszkvai Munka Társaság a Világ Művészeinek")

Isadora Duncannal 1923-ban

1921 őszén, amikor a Alekszej Jakovlev festő műtermében tett látogatást, Jeszenyin megismerte a Párizsban élő amerikai táncosnőt, Isadora Duncant. Az asszony 17 évvel idősebb volt nála és alig egy tucat szót tudott oroszul, a férfi pedig semmilyen idegen nyelven nem beszélt. 1922. május 2-án házasodtak össze. Jeszenyin elkísérte híres feleségét egy európai és amerikai turnéra, de életének ebben a szakaszában alkoholfüggővé vált. Gyakran részeg állapotban Jeszenyin szállodai szobákat vert szét és botrányokat rendezett az étteremben. Ez a viselkedés nagy nyilvánosságot kapott az akkori sajtóban. A házasság csak rövid ideig tartott és 1923 májusában Jeszenyin visszatért Moszkvába. Ott rögtön kapcsolatba bonyolódott Auguszta Miklasevszkaja színésznővel és úgy tartják, hogy polgári szertartással feleségül is vette, miután elvált Isadora Duncantől. Másik szerelmese ebből az időből, Galina Benyiszlavszkaja volt, aki a költő halála után egy évvel öngyilkosságot követett el a sírjánál.

Ugyanebben az évben Jeszenyinnek fia született Nagyezsda Volpin költőnőtől. Szergej Jeszenyin soha nem ismerte gyermekét, Alekszandr Jeszenyin-Volpint, aki később híres költővé vált a Szovjetunióban és részt vett Andrej Szaharov disszidens mozgalmában az 1960as években. Az Egyesült Államokba költözve, Jeszenyin-Volpin neves matematikus lett.

Jeszenyin életének utolsó két éve folyamatos tévelygéssel és részegséggel volt tele, ugyanakkor megalkotta költészetének legszebb darabjait. 1925 tavaszán Jeszenyin megismerkedett Lev Tolsztoj unokájával, Szofja Andrejevna Tolsztajával, aki az ötödik felesége lett. Az asszony próbált segíteni rajta, de Jeszenyin teljes összeomlással kórházba került, ahol egy hónapig kezelték. Két nappal a hazaengedése után felvágta ereit és a búcsúversét tulajdon vérével írta meg. A következő napon a szállodai szobájában felakasztotta magát a fűtési csövekre. Van egy olyan elképzelés is, hogy az öngyilkosságot a GPU rendezte meg.

Jóllehet Oroszország egyik legkedveltebb költője volt és pompás állami temetést kapott, Sztálin és Hruscsov alatt a legtöbb művének kiadását felfüggesztették. A felfüggesztéshez nagymértékben hozzájárult Nyikolaj Buharin kritikája. Csak 1966-ban adták ki ismét műveit. Megzenésített versei közül sokat mai előadók is szívesen dolgoznak fel, például a népszerű Alekszandr Malinyin is.

Költészetének központi témái [http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szergej_Alekszandrovics_Jeszenyin&action=edit&section=2">szerkesztés]

„	Ég veled, barátom "Ég veled, barátom, isten áldjon, elviszem szívemben képedet. Kiszabatott: el kell tőled válnom, egyszer még találkozom veled. Isten áldjon, engedj némán elköszönnöm. Ne horgaszd a fejedet, hiszen nem új dolog meghalni a földön, és nem újabb, persze, élni sem."	"
- fordította: Rab Zsuzsa

• szeretett haza, az orosz falu, a dombok, a sztyeppék világa
• az érintetlen paraszti Oroszország
• az orosz forradalom, melyet kezdetben éljenez, később elfordul tőle
• az élet és a szerelem öröme
• a magány

Jellemzői:

• ortodox vallásosság
• patriarchális idill utáni vágy
• látomásos képek

 

Forrás: Wikipédia

 

Sajnos, minden elmúlik egyszer, helyet adva az újnak, a MÁS-nak:

Horváth Imre:

NYÁR ÉS ŐSZ

Levelek hullanak
Táncolva, pörögve,
Pajkos szellővel
Némán pörölve.

Szürke lovaikon már
Köd úrfik járnak,
Ekképpen üzen
Az ősz a nyárnak.



És a derűs nyár
Vajon mit csinál?
- bezárja óriás égi boltját
üzenetét az ablakba akasztja:

pihenni mentem, írjatok,
címem: Nap utca három,
találkozunk jövő nyáron.

 

Kedveseim, most a sokat vitatott Szergej Jeszenyintől (1895 - 1925) hoztam verset, de egyazon vers két magyar költőtől való fordítását. Igen érdekes egymás után olvasni őket, hogy miben azonos, s miben különböznek egymástól stilisztikailag, s hangulatban, érzelemben milyen szavakkal fejezik ki a lényeget: a "nagybetűs" ÉLET mibenlétét, tűnő voltát...

NEM SIRATLAK

Szergej Jeszenyin

/Fordította: Rab Zsuzsa/

Nem siratlak, nem idézlek, múltam
szirmok füstjét ontó alma ág.
Hervadás aranyködébe fúltan
tünedezik már az ifjuság.

Lassúbb lett szívemnek lódulása,
Csípi dér, belemar a hideg.
Mezítlábas nagy csatangolásra
nem hívnak már nyítfaligetek.

Kóbor lelkem! Lángod már csak félve
olvasztgatja szóra ajkamat.
Hová lettél kedvem frissessége,
szemem fénye, érzés-áradat?

Vágyaimat fukarabbul mérem;
álmodtalak volna, életem?
Mintha lovon szálltam volna fényben,
piros lovon tavasz reggelen.

Csupa árnyak vagyunk a világon
hull a juhar réz-szín levele.
Mégis mindörökre áldva áldom,
hogy virultunk, s meghalunk bele.


NEM SÍROK MÁR, MIT SE BÁNOK-SZÁNOK

Szergej Jeszenyin

/Fordította Erdődi Gábor/

Nem sírok már, mit se bánok-szánok,
mint sziromfüst, minden ellebeg.
Elragadtak arany hervadások:
soha többé ifjú nem leszek.

Lanyhul szívem, dobogása lankadt,
megveszi a tél hidege,
nyírfa-karton országa se csalhat
kószálni már tág berkeibe.

Vándor lélek! Pislákolva-gyéren
kavardítod ajkam lángjait.
Tékozolva szórtan frisseségem,
szemem s szíven vízeséseit.

Vágyaimat kis lángra csavartam.
Éltem ez? Vagy álmodtam vajon?
Mintha zajló tavasz-virradatban
szálltam volna rózsaszín lovon.

Porból vétettünk, hát leszünk röggé.
Halkan hullnak rézszín levelek...
Minden élő áldassék örökké,
hogy virulni s halni született.

1921

Ez a verse azért is furcsa, mert a költő mindössze csak 30 évet élt... 

 

Szép hétfői napot, kellemes hétkezdést mindenkinek!

 

Ma egy érdekességet hoztam, íme:

 

Vitatott a Mozart halála

2009. február 12. Egy Munkácsy-képhez készített vázlatot tett közszemlére a Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeum Békéscsabán, ám a szerdától látható festmény hitelességéről vitatkoznak a szakemberek. (MTI) - Szatmári Imre múzeumigazgató elmondta: egy magyar állampolgár kereste meg a múzeumot - amely a legnagyobb Munkácsy-gyűjteménnyel rendelkezik az országban -, hogy segítsen abban, eredeti-e vagy hamis az általa megvásárolt festmény.  

A vitatott festmény

  Az igazgató elmondta, hogy a szakma megosztott a Mozart halála című kép eredetisége ügyében: a művészettörténészek egy része szerint hamis az alkotás. Mások, akik elsősorban a festmény fizikai tulajdonságait, benne a mester által használt festékanyagot vizsgálták, amellett kardoskodnak, hogy a kép eredeti.   A békéscsabai múzeum vezetője nem kíván igazságot tenni a vitázó felek között, azt azonban fontosnak tartja, hogy hozzáértő szakemberek vitassák meg a képpel kapcsolatos szakmai álláspontjukat, s ez alapján derüljön ki, hogy műremekről vagy hamisítványról van szó.   Az igazgató ezért döntött úgy, hogy kiállítja a múzeum előcsarnokában a képet, kiprovokálandó a szakma állásfoglalását. Mint mondta, Munkácsy egyes vélemények szerint mintegy 600 képet festett, s ezek közül mindössze 300 az ismert alkotás.

 

Az adatok szerint ez a vázlat egy freskóhoz készült, amelyet Munkácsy - többedmagával, köztük Rippl Rónayval - a bécsi Művészettörténeti múzeum mernnyezetére festett 1886-1890. között...

A freskó címe: A reneszánsz apoteózisa

Sajnos, nem találtam róla képet a neten

Bocs, ez lemaradt:

 

Szép Ernő (1884-1953)

Gyermekjáték (1912)

 

Szép Ernő

GYERMEKJÁTÉK

Mikor én kisfiú voltam,
kis lovon nem lovagoltam,
nem volt nékem ponnilovam,
ponnilovam,
ponnilovam,
pedig de szép, mikor rohan.

Ponnilovon sose ültem,
kis biciklin se repültem,
nem volt fényes kerékpárom,
kerékpárom,
kerékpárom,
pedig de jó rajta nyáron.

Nem volt nékem meséskönyvem,
nem volt csak iskolás könyvem,
pedig de jó otthon este,
otthon este,
otthon este,
lapozni ábrát keresve.

Sohase volt cifra kockám,
kis kastélyom meg tornyocskám,
kis hajóm meg kis vasútam,
kis vasútam,
kis vasútam,
én utazni sose tudtam.

Én nem kaptam kardot, csákót,
sárgarézbül messzilátót,
sose vittek hippodromba,
hippodromba,
hippodromba,
jó, hogy lyukas volt a ponyva.

Az a ponyva szétment régen,
elmúlt az én gyermekségem,
én már régen felserdültem,
felserdültem,
felserdültem,
a nagyok közé kerültem.

Én játékot már nem kérek,
a sok gondtól rá se érek,
de meghalok én is egyszer,
én is egyszer,
én is egyszer,
a mennyországba megyek fel.

Kiállok majd a Tejútra,
arra visz az Isten útja.
Az ujjamat majd felnyújtom,
majd felnyújtom,
majd felnyújtom,
ha elsétál a Tejúton.

Észrevesz az Isten engem,
megszólalok a nagy csendben:
"Kérem én még nem játszottam,
nem játszottam,
nem játszottam,
játszani szeretnék mostan."

Megfogja majd a kezemet,
angyalok közt maga vezet
szegény gyerek otthonába,
otthonába,
otthonába,
mennyei gyerekszobába.

Megkapom ott kardom, csákom,
sárgarézbül messzilátóm,
képeskönyvem, cifra kockám,
cifra kockám,
cifra kockám,
lesz kastélyom meg tornyocskám.

Ami nem volt, lesz ott jócskán,
kis vasútam meg hajócskám,
élvezem majd minden reggel,
minden reggel,
minden reggel,
a többi szegény gyerekkel.

Hogyha kedvem abba telik,
ponnilovam megnyergelik,
kis biciklim előhozzák,
előhozzák,
előhozzák,
úgy járom a mező hosszát.

Égmezőben alkonyatban
szép pillangót fogok ottan,
ujjamon lesz arany pora,
arany pora,
arany pora,
le nem mosom róla soha.

 

FEHÉR ÉJSZAKÁK

Juhász Gyula

Ismered-e az álomtalan éjet,
Mikor a szívünk még szűz és beteg,
Mikor fehérek még a remények,
Mikor bárányok még a fellegek?
Ismered-e a könyvek közt virrasztást
S a könnyek közt virrasztást ismered?
Mikor a csönd elringat puha karján
És várnak ránk nagy ismeretlenek?

Az éj körülfoly, mint valami tenger,
Ó tengerek, álmok, könnyek, betűk,
Ó élet, merre szívünk szállni nem mer,
Ó távol partok, távol hegedűk!
Valaki már ránk vár s dalolni késztet,
De még csalódni korán lesz, korán,
Melyik csillag az, melyben vágya éghet:
Az a szőkés, vagy az a halovány?

Ó szomorú szép, álmatlan éjek,
Engem ti nem riogattok már soha.
És nem borít el a fehér remények
S fehér virágok csöndes zápora.
Szelíd igába nem fognak a könyvek
S a könnyek áldását nem ismerem
S nem nézem a rámragyogó jövőnek
Kék csillagát a fehér éjeken...

 

Végh Sándor (szegedi költő) haikui:

CSEND
Talált pillanat,
zúgó patakpartokon
nyugodt szenvedés.

BÚCSÚ
Egy tétova kéz,
elutazott a remény.
Hideg állomás.

JUTKA
Mosoly arcodon,
vágy nyújtózik tétován.
Szerető álmom.

ŐSZ
Lustálkodó fény,
nevető termékenység,
sárguló lombok.

ÁLOM
Hiányérzetek
kívánságával eljött,
és nem teljesül.

RÓLAM
Néma szavak a
csend paripáján ülve
züllenek hanggá.

 

Ha esetleg valaki nem látta volna a tüzijátékot, ITT megnézheti:

 

http://www.rtlhirek.hu/cikk/278581

 

Lejjebb van 3 link, arra kell kattintani.

 

 

Idén második alkalommal ad otthont Esztergom Liszt Ferenc egyházzenei alkotásainak augusztus 23. és 30. között.

A koncert- és előadássorozat a zenei ritkaságok mellett ez alkalommal kórustáborral is bővül - a tábor résztvevői a Mátyás-templom ének- és zenekarával a fesztivál zárókoncertjén Liszt Esztergomi miséjét adják elő.

 

 Esztergom volt a helyszíne 1856. augusztus 31-én Liszt Ferenc első nagyszabású egyházzenei alkotása, az Esztergomi mise ősbemutatójának. Ezen a napon maga Liszt vezényelte az esztergomi bazilika felszentelésére komponált Missa solennisét, mely korszakalkotó állomást jelent a XIX. századi egyházzene történetében, s melyet maga a zeneszerző is egyik legjelentősebb művének tartott.

 

Kiemelt rendezvények:

• A zenei hetet Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész augusztus 23-ai koncertje nyitja meg, aki Liszt Harmonies poétiques et religieuses című ciklusát adja elő az esztergomi bazilikában.

• A Szent Efrém Férfikar és a Ventoscala Szimfonikus Zenekar augusztus 29-én Liszt Szent Ferenc tematikájú műveit mutatja be a ferences Szent Anna-templomban.

• Az augusztus 30-ai zárórendezvényen a Missa Solennis, Liszt Esztergomi miséje hangzik el a Mátyás-templom ének- és zenekara, valamint a kórustábor szereplőinek előadásában, Tardy László vezényletével, az esztergomi bazilikában.

Részlet a Liszt zongora ciklusból, alcím: 1849. október

 

http://www.youtube.com/watch?v=S_YDIi7Rvpg&feature=related

Sviatoslav Richter plays Liszt "Funérailles" (1/2)

http://www.youtube.com/watch?v=YzJAKJqdlm4&feature=related

Sviatoslav Richter plays Liszt "Funérailles" (2/2)