ÉRTÉK A MÉRTÉK! - mindenfajta művészeti ágból szemelvények

Kedveseim!

A megfejtés:

Edgar Allan POE

A HOLLÓ

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón,
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón, mintha roppant halkan roppanna a zár.
"Vendég lesz az", így tünődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Óh, az emlék hogy sziven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelemmel hunyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár,
S földi néven senki már.

S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymü zengés
Fájó, vájó, sohse sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csititottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár.
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsájtja, ugyebár?
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." - S ajtót tártam, nyílt a zár:
Éj volt künn, más semmi már.

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sohse tár;
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!" - halk, sovár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sovár,
Ez hangzott s más semmi már.

S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent holmi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajtakaplak, híres titkod most lejár,
Csitt, szivem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár.
Szél lesz az, más semmi már!"

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár,
Ajtóm felett, Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár -
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságu tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár -
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Soha már."

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny vagy madár,
Kinek neve: "Soha már."

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már;
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sohajtva: "Majd csak elmegy, messzi száll,
Mint remények, mint barátok, holnap ez is messzi száll",
S szólt a Holló: "Soha már!"

Megriadtam: csendziláló replikája mily találó -
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár;
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el a jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak remények gyászdalát, csak terhes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha - soha már!"

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár;
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltünődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár.
Mért károgja: "Soha már"?

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már;
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár
Ő nem nyomja - soha már!

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyaltánc kél s muzsikál;
"Bús szív", búgtam, "ím a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét s felejtést ád e pohár,
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", nyögtem, "szörnyü látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár -
Van... van balzsam Gíleádban?... Mondd meg - lelkem esdve vár..."
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Hogyha istent úgy félsz, mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messze mennyben vár-e jó rám,
Angyal-néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szivemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

S szárnyán többé toll se lendül, és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt Pallaszáról el nem űzi tél, se nyár!
Szörnyü szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló
Míg a lámpa sávja omló fényén roppant árnya száll,
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen - soha már!

/Tóth Árpád fordítása/

Kedves MINDENKI!

Szép napot Nektek, itt süt is a napocska! :)

Engedjétek meg, hogy Nemzeti ünnepünkön egy más jellegű, de szomorú hírrel kezdjem enapi aktivitásomat.

Kedves Segno fórumtársunk betett egy hírt, ami úgy gondolom, a ma fiataljait és "öregjeit" egyformán érinti:

http://www.szeretgom.hu/content/58525-elhunyt-dargay-attila-a-vuk-alkotoja-

Írtam bele hozzászólást is, s még fogok is, csak szerettem volna felhívni a figyelmeteket rá, Dargay Attila megérdemli.

Ehelyütt is megköszönöm, kedves Segno, hogy feltetted a portálra.

Faludy György: A pontonhídon állok

A pontonhídon állok,
az ég halvány és tiszta.
Távol Amerikából
miért jöttem ide vissza?
Hogy romjából az ország
építését segítsem?
Ez volna az igazság?
Még századrésze sincsen.
Vagy hogy a Duna hangját
esténként újra halljam,
vagy mert szeretem András
király sírját Tihanyban,
a vízpartot Keszthelyen
és tornyait Budának?
mert annyian kedvelnek
és annyian utálnak?
mert négyzetméterenként
több itt, mint ott, a szellem,
de senki sincs, ki megvéd,
mert ritkaság a jellem?
mert dúlt sírokban szerte
itt fekszik annyi ősöm?
vagy mert minden domb, lepke
és gyom jóismerősöm?
vagy mert itt belelátok
az emberek fejébe
és mert enyém a lányok
s az asszonyok szeszélye?
vagy csak kíváncsiságom
ösztönzött, hogy megnézzem:
lesz ünnep még e tájon,
vagy nincs már mit remélnem?
Mindez csupán kulissza,
mellébeszélés, maszlag -
önzésem hajtott vissza,
hogy költő maradhassak.
Szebb volt a mások földje
s nem tartanék hazámmal,
ha sodronyként nem kötne
ide minden hangszálam,
mert nyelvvel-szájjal lógok
terajtad, Magyarország,
ahogy az acéldróton
csügg szájjal a légtornász,
tapsolni itt tapsolnak,
csak itt lehet lebegnem
az űrben, s itt kapok csak
sóhajt, ha majd leestem.

Kedveseim!

E kísérteties órán egy találós kérdést hoztam.

Mihez illusztráció ez a képe John Tennielnek 1858-ból?

Még 22-e van, emlékezzünk egy nem annyira közismert Liszt zongoradarabbal a nagy művészre:

http://www.youtube.com/watch?v=acyszPPlqic&feature=related

Liszt: Vándor évek ciklusából a Villa D'Este szökőkútjai

Ugye milyen gyönyörű? :)

"Halló fiúk, halló lányok!"

HUN vagytok?
Laci meghívására mindenki a HUN étteremben tolong?

Kaboca Hun Étterem és Fogadó (volt Királyok fogadója) - Bemutatás

A Kaboca Hun Fogadó Esztergom belvárosában szeretettel várja minden kedves vendéget, korhû belsõ kialakítással a királyi udvar étkeibõl, valamint a hagyományos magyar konyha kínálatából mindenki megtalálhatja a kedvére valót.

A KEDVENC SZÍNEM

Tanár úr! Önnek mi a kedvenc színe?
Kérdezte tőlem egy gyerek engem nézve,
S nem tudtam mit szóljak, hogy igaz legyen,
A válaszra várva magamtól, gondolkodtam ezen.
A zöld, ha fűben vagyok s benne lefekszem,
A kék, ha az eget bámulom szelíden,
A vörös, ha rózsáim közt sétálok csendesen,
A sárga, ha búzából van az asztalon kenyerem,
A fekete, ha gyászban megállok a sír mellett,
A fehér, ha a békét hirdetem szívemben,
A barna, ha az ősz derekán egy tölgy erdőben állok,
A szürke, ha fülemben énekelnek a csalogányok,
A lila, ha tavasszal ibolyát keresve a dombon kúszok,
Az áttetsző, ha télen a jégen, a Berettyó medrében csúszok,
A piros mikor nézem s érzem, hogy cseppen a vérem,
S az ember színe, szíve, mely bennem a vezérem.
Nincs olyan szín, nincs olyan szó mi messze lenne tőlem,
Így festett kép a lét, mi bennem van, s a kőben,
Mely olyan mint az ember, fekete, fehér vagy sárga,
Mit sem számít ím ez, ha a szívnek nincs gazdája.
Tanár úr! Mondja már, nincsen kedvenc színe?
Mosolyom kinyílott s szemem szirmát nézve,
Válaszoltam hangosan, hogy hallja mindenki:,
A kedvenc színem a szív színe, amit a lélek festett ki!

Thököly Vajk

NINCS IDŐD

Szoktál-e néha meg-megállni,

És néhány percre megcsodálni
A zöld mezőt, a sok virágot,
Az ezerszínű, szép világot,
A dús erdőt, a zúgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!



Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni,
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni, akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vígasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!


S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted,
Tettél-e jót, láttál-e szépet,
És nincs más vágyad csupán ennyi:
Nem rohanni, csak ember lenni,
Hiszen már látod a temetőt!
De most már késő!... Nincs időd!

Szádeczky-Kardoss György

Gyulai Pál: TANÁCS

Kiket szeretsz s akik szeretnek,
Ha bántanak, ha megsebeznek:
Ne haragudj rájuk sokáig!
De öntsd ki szíved, s ha letörléd
A fájdalom kicsordult könnyét:
Bocsáss meg! hidd, enyhedre válik.

Oh, egymást hányszor félreértjük,
Szeretteinket hányszor sértjük,
Bár szívünk éppen nem akarja.
Mi is talán vérzünk a sebben,
Nekünk is fáj még élesebben,
De büszkeségünk be nem vallja.

Ne légy te büszke, légy őszinte,
Híved legott azzá lesz szinte,
Oszlik gyanú, megenyhül bánat;
Oly hirtelen jöhet halálunk
S ha egymástól haraggal válunk,
A sírnál késő a bocsánat!

KEDVES LACI, ATTILA ÉS ZOLI! :)

KÖSZÖNÖM, HOGY EGYET ÉRTETEK.

Kedveseim, tudtok valamit Ernő bátyónkról?
Nem láttam az utóbbi napokban a portálon. Volt valami gép problémája...

HIÁNYZIK A KIS ÖREG!

Már egész megszoktam érdes modorát...

Babits Mihály

ESTI KÉRDÉS

Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze multba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?

http://www.youtube.com/watch?v=WaYQNjzzSqM&feature=related

Előadja Gáti József (Ajjajj, az utolsó 3 szó lemaradt!)

http://www.youtube.com/watch?v=_TAvnctC4MM

Jó éjszakát kedveseim!

DRÁGA HÖLGYEIM!
EZ MOST NEKTEK SZÓL!

Kedves Segno barátunk hsz-ét azért elmentettem, íme:

Szia Zoli!

2005-ben Bécsben volt egy fellépése Sara Brightmannak. Már akkor is elég tűrhetően énekelt. De gonosz leszek: felrántott Magára néhány dekát.

Mindenkinek Szép éjszakát: Segno

ÍGY MÁR JÓ LESZ?

Na de nem venném a lelkemre, hogy komor hangulatban aludjatok el ma, nem elég, hogy a Loki megen lebőg???

Hej, pedig apukám hogy szerette őket, minden meccsén ott ájvíkolt a debreceni stadionban, merthogy ott laktunk lyánykoromban!

Hozok egy szívderítőbbet mindjárt, csak keresgélek egy kicsinykét, jaaó? (Így mondják debrecënybe'!)

http://www.youtube.com/watch?v=EyykRA0D_Pw&feature=related

 Ez az egyik kedvencem, a benne lévő intelmek bizony megfontolásra érdemesek:

http://www.youtube.com/watch?v=0bx7blXygrc

MÁTÉ PÉTER: MOST ÉLSZ

Hamvad az idő, mint a halvány jégvirág,
és a tűnő boldogság majd véget ér.
Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn,
álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.
De addig van remény, minden perc ünnepel,
hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

Múló örömök sivár létünk színpadán,
mikor egy szó hallatán dobban a szív.
Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén,
túl az álmaink ködén a semmi hív.
De addig van remény, minden perc ünnepel,
hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

BOCS, a szövegíró Pál Zoltán.

Kedves Laci!

Ez is nagyon szép, megkerestem a szöveget, és elhoztam ide, mert bizony sok megfontolandó gondolat van benne:

Tudnál-e csendesen hozzám bújni,
Esténként kedvesen átölelni,
Hallgatni a madarak énekét,
Megcsodálni a fényt, s a naplementét?

Tudnál-e esőben is nevetni,
Egy szúrós fenyőfát megölelni,
Élvezni a pillangók táncát,
Átélni két ember valós nászát?

Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
Könnyezve sírni az örömtől,
S kitárni felém a szívedet,
Hogy megsimogathassam a lelkedet?

Mondj IGEN-t, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!

Tudnál-e egy szempárból olvasni,
S benne a csillagot meglátni,
Egy érintéseddel átadni,
Mit szavakkal nem tudsz elmondani?

Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,
Alamizsnát ha kell, elfogadni,
Tárgyat, s pénzt eszköznek tekinteni,
S a Földet ajkaddal érinteni?

Tudnál-e virágot nem letépni,
Színét és illatát megérezni,
Szirmait boldogan megcsókolni,
Beteg állatot megsimogatni?

Mondj IGEN-t, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!

Tudnál-e dalt hallani viharban,
Melegedni szivárványsugárban,
Meghallani csendben a szív szavát,
Átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?

Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek,
Nem sírni akkor, ha elfelednek,
Köszönni, ha nem köszönnek,
Tanulni abból ha megköveznek?

Tudnál e sötétben fényt keresni,
Szavak és tárgyak nélkül szeretni,
Legyőzni izzó tűz parazsát,
Szeretni engem, Istent, s bárki mást?

Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!

A TŰZ

A VÍZ

S ezzel én is búcsúzom mára, nyugodt éjszakát, békés holnapot mindenkinek!
Holdfény