Kérdések és válaszok, tények és vélemények. Naiv kérdések és kijózanító válaszok. Szájbarágó.
Múlt hét szombaton, az utolsó tanítási napon valóban történt valami a Szent István Gimnáziumban. A délutáni órákban, miközben az iskola nagy része a diákparlamenten éppen a frissen öt évre kinevezett igazgatót faggatta, egy diákot rajtakaptak egy "diákcsínyen". Állítólagos szemtanúk szerint több tanár is felelősségre vonta a tettéért, majd nem sokkal később a 16 éves fiú hátrahagyva mindenét kigyalogolt a sínekre, és az érkező vonat elé feküdt, ami már nem tudott megállni.
A szemtanúk szerint tüzet gyújtott az épületben, bár a füstérzékelők nem kapcsoltak be. A gyújtogatás súlyos fegyelmi vétség, sokan talán azonnal kicsapnák az iskolából azt, aki ilyet művel. A diákok szerint egy korábban felfedezett előző napi "diákcsínyt" is ő követhetett el az egyik férfi wc-ben: az egyik piszoárt ugyanis nem éppen rendeltetésszerűen használta valaki. Nem mondom ki, el tudod képzelni. Egyelőre nem tudni biztosan, hogy az áldozat követte-e el ezt a cselekményt is korábban, mindenesetre lehetséges, hogy ezzel is meggyanúsították.
Problémás diákok mindigis voltak, de a tanári kar mindig megpróbált konszenzusra törekedni, segíteni a bajba jutottakon. Valószínűleg ebben az esetben sem lett volna kizárás a következménye a fenti tetteknek. A fegyelmi vétségből az áldozat és a polgármester reakciója miatt lett sajnos országos hírverés és botrány.
Az áldozat az előző estét valóban az Önkormányzat által is támogatott zenei fesztiválon töltötte, de éjjel hazament, és otthonról ment iskolába. Az ilyen fesztiválokon sajnos előfordul, hogy fiatalkorúakat is kiszolgálnak alkohollal, és különböző drogokhoz sem lehetetlen hozzájutni, azonban erről az igazságügyi szakértői vizsgálat után lehet majd esetleg tényeket megtudni.
Az édesapa szerint a fiút aránytalanul nagy sokkhatásként érte az, ahogyan a tanárok kiabáltak vele. Diákoktól úgy tudjuk, hogy az egyik legdurvább hangnemben az iskola egyetlen igazgatóhelyettese beszélt az áldozattal. Elképzelhető, bár talán kissé valószínűtlen, hogy önmagában ez okozta az áldozat lelki összeomlását és azt, hogy nem látott a helyzetből más kiutat. De nem érdemes találgatni addig, amíg az igazságügyi szakértői és a rendőrségi vizsgálat le nem zárul.
Nagyon sokak szerint elhamarkodott és bizonyos szempontból nagyon szerencsétlen módon használja fel Esztergom polgármestere ezt a tragédiát arra, hogy más ügyekről elterelje a reflektorfényt. Múlt héten valóban demonstrációt szerveztek a diákok az újonnan megválasztott igazgató elleni tiltakozásul, mely bekerült az országos hírforgásba is. A városháza azt állította több sajtótermékben is, hogy a diákok megmozdulása mögött a tanári kar egy része áll, közvetlenül irányítják a diákságot, és a tragédia is emiatt következett be. Elterjedtek ugyanis olyan hírek a diákok között, hogy az igazgató ősztől egy új külső tanárt akar behozni az iskolába egyenesen az igazgatóhelyettesi székbe, mert az egyik eddigi helyettessel megromlott a viszonya. Az illető személye is ismertté vált a diákság előtt, és mivel nagyon rossz hírek keringtek róla, a diákok úgy érezték, hogy a saját jövőjüket is veszélyeztetné az, ha ez megtörténik. A demonstráció célja az volt, hogy Kurnász ígérje meg, hogy nem hoz új igazgatóhelyettest kintről, hanem megpróbálja a kapcsolatát rendezni a tanári karral, és belsős helyettest válasszon közülük. Az igazgató már tavaly nyáron is asszisztált a városvezetésnek ahhoz, hogy a korábbi iskolaigazgató-helyettes Zara Melindát megpróbálják a nyár végén eltávolítani az iskolából - nagyon kevesen múlt, hogy nem sikerült nekik ez az akció, pedig a siker érdekében még az "esti" gimnáziumi képzést is megszüntette az iskolában a képviselő-testület.
Nem csodálkozna senki sem azon, ha ez bebizonyosodna. Zara férje az az újságíró, akinek a korábbi igazgató egy interjúban azt találta mondani, hogy nem tudja mi lett az iskolák visszaadása miatt megkapott 1,6 milliárd sorsa. Közvetlenül ez az interjú és ez az egy mondat váltotta ki 2007 őszén a korábbi igazgató menesztését, az akkori diákság megmozdulásait, tiltakozását. Azóta kiderült, hogy azt 1,6 milliárd forintot, melyre 2004 nyarán kapott a kormánytól 2011-ig tartó kifizetési ütemezést a város, még 2004 nyarán fedezetként egy hitelfelvételhez használta fel a város, és egy számvevőszéki jelentés tanúsága szerint ez a pénz 2004 nyarán fel is lett használva az éppen folyó beruházásokhoz. 2004 nyarán az egyetlen folyó milliárdos nagyságrendű beruházás pedig az élményfürdő építése volt, mely az eredeti 1,9 milliárdos költségvetését majdnem 100%-kal túl is lépte 2005-ös elkészültéig.
Ez is egy olvasata a történteknek, bár talán csak a jéghegy csúcsa. Mindenesetre a diákot már senki sem támaszthatja fel, még egy olyan önkormányzati bizottság sem, amibe a képviselők közül szinte csak Fidesz-KDNP tagokat delegált a testület. Ráadásul az egyik tag az a Kolumbán György, akinek talán máig utolsó István Gimnáziumban tett látogatása során - egész véletlenül - eltűnt két érettségiző diák írásbeli dolgozata - az egyik diáké, akivel előzőleg egy internetes fórumon városatyához nem illő stílusban eléggé heves vitát folytatott és egy másiké, akinek édesanyja egy országos televízióban állt ki a gimnázium annak egykori vezetői mellett. A felügyelő (delegált vezető) akkor is a mai egyetlen igazgatóhelyettes volt.
A Gimnázium körül történtek krónikája: 2006-tól napjainkig.
""Persze az már gáz, ha valaki csak ezen keresztül képes kifejezni, megvalósítani önmagát, illetve a valós életben már nem képes a normális kommunikációra."" Az egyik faluban 100%-os az internet lefedettség. Megkérdezték a helyeket jó-e hogy van net. Aztz mondja az egyik helyi lakos hogy milyen jó mert azóta éjfélig chatel. Hu nagyon megörült a kérdező biztos és megkérdezte hogy kivel. -Hát a szomszéddal !!!
Hangzott a válasz.-Nesze neked elidegenedés.
Egyszóval én sem vagyok a fejlődés ellen.
De:- Ne jussunk el odáig hogy a nagy testvér figyel.
- Ne jussunk el odáig hogy megszűnik a kommunikáció családon belűl és kívűl.
- Ne jussunk el odáig hogy a gépek irányítják vagy azokon keresztűl (egyes kiváltságosok) az életünket.
- Ne jussunk el odáig hogy nem gondolkodunk most röviden ennyit, de megérne egy önnálló vitaoldalt ez az egész téma.
A világ nem lett sem jobb, sem rosszabb, inkább nevezzük úgy, hogy más lett. Az idősebb korosztály mindig más szemmel látta a fiatalabbat (ez egyébként amióta világ, a világ így van).
Én azt hiszem, hogy a gyerekekre az otthoni környezet nagyon sokban hat. - hiszem, hogy ennek köszönhető, hogy kiből mi , vagy éppen mi nem lesz Sokszor ha úgy is tűnik, hogy egy kamaszt a barátai véleménye, az iskolai környezete befolyásolja nagy mértékben, attól még az otthon kialakított normák alapján éli az életét, illetve azok alapján dönt a dolgairól. Nagyon fontos ezért, hogy anyu és apu milyen, mert az ő hatásuk "levakarhatatlanul" ott van a gyerek személyiségében, a dolgokhoz való hozzáállásában. Nem minden fiatalnak követendő példa a "sín bohóckodás", sokan elítélik/megítélik közöllük is az efféle önkifejezési mód túlzását, veszélyességét.
Az internet és a számítógép szükséges és nagyszerű találmány, persze célszerű ezt is mértékkel használni és nem túlzásba vinni. A számítógép a gondolkodást is fejleszthetné, sokkal inkább, mint a tv, video és dvd bámulása. Már csak azért is mert optimális esetben nem csak - üveges tekintetű - befogadóvá válik a felhasználó, hanem bizonyos reakciókat, válaszokat is megalkot miközben használja a számítástechnika adta előnyöket, újdonságokat. Persze az már gáz, ha valaki csak ezen keresztül képes kifejezni, megvalósítani önmagát, illetve a valós életben már nem képes a normális kommunikációra. Ez utóbbira egyébként, példa, egy már fiatal felnőtt generáció számos tagja (ez a fejlett világ társadalmában szinte mindenhol jellemző). Sokan közüllük nem tanulták meg, hogy hogyan lehet megbeszélni dolgokat, problémákat a szüleikkel, és ezt tovább vitték a felnőtt életükre is. A szülőknek kényelmes volt a gyerekeik a tv és a video elé ültetni, és ők maguk is rákaptak az ilyen fajta kikapcsolódásra. Így szép lassan el is felejtettek a gyerekeikkel foglalkozni és egymással kommunikálni. Ez baj, mert, hogy ez is egy követendő minta lett.
Szerintem ettől függetlenül nem szabad kétségbeesni, mert az elérhető és empatikus szülők képesek a gyermekeiket úgNapi négy óra időtöltés a neten, azonban rengeteg, pláne ha ehhez jön még napi egy-két óra tv nézés is.y nevelni, hogy azok a helyes értékítéletet hozzanak kritikus helyzetekben is. Nem mondom, hogy ez mindenféle energia, akarat, idő befektetés nélkül sikerülhet, de a gyermekeinek optimális esetben a legjobbat akarja az ember. Azok a családok, ahol a családtagok nem beszélgetnek, egymással mert a kikapcsolódás sokkal inkább a tv, vagy a számítógép bámulásában/használatában kimerül, ott nagy bajok lehetnek.
Napi négy óra időtöltés a neten, azonban rengeteg, pláne ha ehhez jön még napi egy-két óra tv nézés is. Napi szintű, rendszeres időtöltésként ez nem a legjobb felállás.
Bill Gates mondta: napi négy órára korlátozta a lánya internet használatát, amellett hogy bizonyos oldalakat letíltott és nem tud megnézni a saját gépén.
Én mondom: a gyerekkel meg kell mindent beszélni de nem biztos hogy, meg is lehet győzni.(pláne egy serdülő kamaszt)
Én mondom a számítógép csak arra jó hogy megoldjuk azokat a problémákat amik nélküle nem lennének.
Még egy nagyon fontos rohanó világunkban mennyivel érünk el többet haladunk jutunk többre mint azelőtt. (Akkor is elmentünk nyaralni, vettünk házat-ami a mienk lett, most a bankké- volt tv stb.)Mégse éreztük úgy hogy lemaradunk valamiről- de miről.???? A családi életről a boldogságról a gyereknevelésről most maradunk le. Nem vagyok fejlődés ellenes, technika ellenes, de jó lenne ha valaki filozófiailag és ideológiailag, szociológiailag alátámasztaná mitől jobb a mostani világ. Kevesebben éheznek, szomjaznak, többen élnek jól vagy jobb az emberiség élet minősége? Nem tudom. a gyerekeink jobban tisztelnek, az idősebbek 40 év felett jobban kapnak állást?? stb.
Segítsetek!
Fölösleges letiltani az ilyesmiket, ha a gyerek meg akarja nézni, megtalálja a módját. Az ilyen oldalak elvileg azért vannak, hogy a netes mocskot összegyűjtsék, azon meg szörnyülködjenek/röhögjenek, akik nézik. Csak aztán a szemét generálói, akik felkerülnek a honlapra, meglátják, és szép lassan beszivárog a szubkultúrába az oldal. És akkor elkezdődik a "hogy tudok felkerülni a honlapra" verseny. Az ilyet csak megelőzni lehet. A beiltásával foglalkozni ugyanúgy fölösleges, mint a pornó esetében.
Hát, engem is meglepett az oldal. A sínbohóc kategória pózolós képei, meg valljuk be több, mint morbidak az ismert tragédia kapcsán. Mindezzel együtt jó pár - felelősséggel kapcsolatos - kérdés felmerül az emberben. Azt hiszem a szülők sem ismerték eléggé a gyermeküket.
Megnéztem ezt az oldalt, elég letaglózó. A "Sínbohóc" poént pedig végképp nem értem.
Nem akarom hibáztatni a szerencsétlenül járt fiút és a családját, de érdekes mellékzönge, hogy Balázs iwiw oldalán a napiszar.com volt feltüntetve kedvencként. Ez egy ritka mocskos lap. Van egy állandónak tűnő rovata is, ahol fiatalok pózolnak a síneken.
Egy komment a szigmediáról:
Az senkinek sem tűnt fel, hogy ez a szerencsétlen fiú, akkor döntött úgy, hogy eldobja az életét magától, amikor közölték vele, hogy az igazgatóval (Kurnásszal) kell megvitatnia azt, hogy hibázott? Tekintettel a közismert tényre, hogy a diákok nagy része - közöttük Balázs is - ellenezte, és valljuk be okkal nem kedvelte az igazgatóját, akkor vajon mire számíthatott tőle? Egy erős, stabil lelkiállapotú, határozott srác számára is sokkoló, ha elkövet valami igazán necceset és mindezt egy olyan személlyel (igazgatóval) kell megbeszélnie, aki már számtalan esetben cserben hagyta az iskola dolgozóit és a diákjait is. Milyen döntést, büntetést várhatott ez a fiú egy ilyen igazgatótól? Akkor most ki rángatta bele etikátlan, nem gyerekeknek való ügyletbe ezt a tinit? Kinek köszönhette, hogy olyan igazgató került az iskolája élére, akiben nem bízott és nem is bízhatott?