Százmillióba kerül a téren az élet
Gazdaság
2009. jún. 15.

<p>Nyilvánossá váltak az esztergomi önkormányzat 2009. május havi üvegzseb törvény hatálya alá eső adatok. Az 5 millió forintot meghaladó kifizetésekről kaphatunk tájékoztatást a kiadott jelentésben.</p>

Gazdasági válság ide vagy oda, szép összeggel sikerült csökkenteni a város pénzállományát.

Közel 45,7 millió forintot fordított városunk három ingatlan megvásárlására.

A Strabag Zrt-nek kifizettünk a Bartók, Budapesti és Virágos utcák felújítására újabb 189,36 milliót.

Májusban a Szent István lépcső 17,9 milliós felújítási költségéből 7,17 millió került kifizetésre.

A Poór Antal téri egykori tűzoltóság felújításának 32,4 milliós költségéből 16,2 milliót kapott meg a kivitelezést végző városi Esztergomi Fürdő Építőipari Kft. Szintén ők a kivitelezői a Mattyasovszky bástya területén végzett régészeti feltárásoknak, amelyből májusban 8 millió bevételük származott (a teljes szerződéses összeg 53,75 millió forint). Hogy az ÉP Kft. biztosan nyereséges legyen, ők végzik a Széchenyi tér 21. szigetelési munkáit is, a szerződésben szereplő 52,6 millióból májusban 10,9 millió forintot kaptak kézhez.
Elmondhatjuk tehát, hogy 35 milliót rakott át a város májusban az egyik zsebéből a másikba.

A kősivataggá varázsolt Széchenyi tér élettel való megtöltése is igen sokba került a városlakóknak.
A téren felállítandó kis faházak 48,7 millióba fognak kerülni, amelyből most 19,2 milliót fizettünk ki.
A téren álló Nagypavilon átalakítása 9,2 millióba fog fájni, ebből gyorsan 5,5 milliót át is utalt a város.
A pénzszórás itt nem állt meg, 39,8 milliót szánunk mobil szabadtéri színpad beszerzésére, amiből most 14,4 millió lett kifizetve.
Összeadva mindezt közel 100 millió forint az amit a térre költ a város.

A fent felsorolt összegek csak az 5 millió feletti tételeket tartalmazzák, az ezen összeg alatti kifizetésekről ezidáig az önkormányzat nem hozott nyilvánosságra semmiféle adatot.

(forrás)