Kui Rózsa sajtóközleménye
Közélet
2009. jún. 7.

<p>Az alábbi közleményt küldtem meg a sajtó munkatársainak, több jogvédő szervezetnek és az ország vezető politikusainak.</p>

Egy, a napokban megjelent interjúban életem egyik legszörnyűbb eseményét osztottam meg a nagyvilággal, kényszerűségből.
A cikk megjelenését egészen addig a pillanatig visszatartottuk, amíg meg nem érkezett a bíróságtól az idézés 2009. június 2-án, melyben férjem - Meggyes Tamás Esztergom polgármestere - egyértelműen kéri a gyerekek nála való elhelyezését.


„Álláspontom szerint az alperes nem tudja biztosítani számukra a megfelelő körülményeket, mely a nevelésükhöz, fejlődésükhöz szükséges. Magatartása miatt gyermekeink nevelésére és gondozására nem tartom alkalmasnak." - írta Meggyes Tamás keresetében, melyben ő a felperes.


Ekkor éreztem azt, hogy eljött az ideje az interjú részleteinek nyilvánosságra kerülésének.
Elsősorban köszönet mindenkinek a bíztató szavakért, nagy lelkierőre volt szükségem, hogy a nyilvánosság elé álljak. A hatalom birtokosának viselkedése, az ellehetetlenítés és a kétségbeesés, gyermekeim sorsa az ami erre késztet.
Férjem felvállalta nyíltan kapcsolatát azzal a férjes asszonnyal, aki a beosztottja. Az elmúlt időszakban többször próbáltam vele felvenni a kapcsolatot, férjem az elmúlt hónapokban semmi fajta megkeresésemre nem reagált. Az elmúlt kilenc hónapban nem állt szóba velem. Ezért nem maradt más választásom, segítséget kértem több önkormányzati képviselőtől, például Miavecz Jenőtől (Civil Összefogás), a két szocialista képviselőtől valamint dr. Jónás Lászlótól (MDF) és Horváth Mihálytól (MVMP) is, ugyan úgy mint például Orbán Viktortól és több országgyűlési képviselőtől, jogvédő szervezettől is. A politikai paletta és a sajtó igen sok szereplőjét megkerestem - pártállástól függetlenül -, tanácsot és segítséget kérve tőlük, mivel tudtam kivel állok szemben. Az ellehetetlenítések sorozatát indította ellenem férjem, gyerekeim apja.
Még mielőtt bármi történt volna, férjem nyilatkozta az ETV-ben és a Hídlapban, hogy egy helyi képviselő egy lakás árát kínálta fel nekem. Ez természetesen hazugság. Semmi ilyesmi nem történt.


Többször hangzott el szájából, hogy a sajtó és az ellene összeesküvők, többek között én - a család szentségére törnek. Kérdezem én! Ki tör a család szentségére, aki pajszerral teszi ezt, vagy aki kétségbeesetten segítséget kér?
Biztos vagyok benne, hogy minden anya úgy cselekedne mint én. Még azok is, akiknek négy hónapos gyermekükkel a karjukban nem kellett átélni azt, hogy a szék karfájába verik a fejüket, még azok is, akiknek nem szorítanak párnát az arcukba, hogy ne hallatszódjon a sikolyuk. Velem mindez és még ennél is szörnyűbb dolgot történtek.
Én anyaként és nőként felvértezve elhatároztam, mindent megteszek, hogy gyerekeimet magamnál tudhassam! Mégegyszer határozottan kijelentem, politikáról szó sincs! Politikát itt eddig csak a férjem próbálta az ügyünkbe belekeverni.

A gyerekeim az életem értelmei, ezúton üzenem férjemnek: messzemenőkig harcolni fogok értük hiszen az elmúlt években anyaként a maximumot nyújtottam számukra. Ezt ő is pontosan tudja.

Kui Rózsa

 


Kapcsolódó cikk: Interjú Kui Rózsával

(forrás)