A szocialisták álláspontja a helyi népszavazásról

A szocialisták álláspontja a helyi népszavazásról

2009. 06. 02. 19:31

Így, pár nappal a helyi népszavazás előtt, célszerű áttekinteni, hogy miről is szól majd a június 7-i voksolás. Előrebocsátva: nem lesz könnyű a feladat. Egyrészt a problémakör nyakatekertsége - hogyan adjuk oda az önkormányzati (köz)tulajdont a köznek – ,másrészt a rendelkezésre álló szűkös információk okán.

Ahogy azt a legutóbbi önkormányzati szórólapról megtudtuk, ilyen jó befektetés előtt – ti. hogy 2000 Ft-ból 11 év alatt 36 600 Ft-ot kaphatunk – talán még sohasem állt az esztergomi lakosság. A „mégis miként” kérdéskört vizsgálva azonban csak szűkös ismereteinkre támaszkodhatunk, azaz: egy szövetkezet szerez majd tulajdonrészt a Strigonium Zrt-ben, és a holding adózott nyereségére tarthatnak majd igényt a szövetkezet tagjai.

Először is: a szövetkezet az a társasági forma, melyet a természetes személyek önkéntes alapon alapíthatnak, illetve ugyanilyen módon léphetnek be ilyesfajta szervezetekbe. Nyilvános felhívás útján tilos tagokat gyűjteni (bővebben lásd 2006. évi X. törvény a szövetkezetekről). Előírni ma már nem lehet a tagságot, ahogyan tették azt az ötvenes évek elején. Mi, szocialisták úgy gondoljuk, a vagyon és a jövő csak akkor lehet valóban közös, ha nemmel voksolunk, máskülönben fennáll a privatizáció veszélye, akár a vagyon elherdálása is.

A tag alapvető joga, hogy részt vegyen a szövetkezet tevékenységében, személyes közreműködésének, vagyoni hozzájárulásának és egyéb érdekeltségének megfelelően részesedjen a gazdálkodás eredményéből. A tagsággal bíró személy a vezető tisztségviselőktől felvilágosítást kérhet a szövetkezetet érintő bármely kérdésről.

Részjegy és tulajdonszerzés. A szövetkezeti tag vagyoni hozzájárulását, illetve az erre vonatkozó kötelezettségvállalását a részjegy jeleníti meg.

Szövetkezet csak olyan gazdasági társaság alapítója, illetőleg tagja lehet, amelyben a felelőssége nem haladja meg az általa szolgáltatott vagyoni hozzájárulás összegét. Eszerint a Strigónium Zrt-ben szerzendő tulajdonrész értéke –feltéve, hogy minden esztergomi polgár taggá válik – maximum hatvan millió forint lesz. A kiadott tájékoztató szerint a holding jegyzett tőkéje 1,7 milliárd forint, tehát 3,5%-i részhez jutnak a város cégében a város polgárai, és ezzel a tulajdoni hányaddal formálnak jogot a cég adózás utáni nyereségének nyolcvan százalékára.

Nyereséges-e a Strigónium? Az elmúlt években az önkormányzat nem kevés pénzügyi és tárgyi eszközt juttatott a városi cégeknek. Hogy pontosan mennyit, azt nem lehet tudni, mivel az ilyen irányú kérdéseket nem szokták megválaszolni a polgármesteri hivatalban. Amennyiben szövetkezeti tagok leszünk, kérdezhetünk a szövetkezet vagyonáról, ám városi polgárként, ne adj Isten ellenzéki képviselőként a közvagyonából kistafírungolt cégek esetében ezt nem tehetjük meg. A városi vállalatok beszámolóit az önkormányzat késve vagy egyáltalán nem teszi elérhetővé a városi polgárok számára. A felújított honlap – amihez nem kevés pályázati pénzt is nyert az önkormányzat – talán felhasználható lehetne e célra is.

Kedves Esztergomiak! Bízzunk benne, hogy a június 7-i helyi népszavazáson, amelyen azt a kérdést intézik a város lakóihoz, hogy „Egyetért-e Ön azzal, hogy az önkormányzat a városi holding részvényeinek meghatározott részét ingyenesen vagy rendkívül kedvezményesen átadja az esztergomi polgárok részére?" a NEM válaszok lesznek többségben. Azt szeretnénk, ha a város átláthatóan működne, és eredményeiből az itt élők és az ide látogatók is részesülhetnének. Úgy gondoljuk, a piaci kihívásokra piaci válaszoknak kell születniük, az önkormányzat ne legyen a városban tevékenykedő cégek konkurenciája, ne üzemeltessen fürdőt és szállodát, ne építsen lakóházat és ne alapítson hirdetési céget, hisz’ nem ez a feladata. Sokkal inkább az lenne a szerepe, hogy megteremtse a megfelelő környezetet a befektetőknek, akik majd a saját tőkéjüket kockáztatva eldöntik, érdemes-e belevágni egy üzletbe vagy sem.

Ezért a szocialisták véleménye egyértelmű: NEM a helyi népszavazásra.

 

MSZP Esztergom

2009. 06. 05. 22:28

Én is NEM-mel szavazok a helyi népszavazásra!

Ebben a döntésemben sokat segítet a HVG cikk is:

http://hvg.hu/hvgfriss/2009.23/200923_TuLAJDoNoSI_PRoGRAM_ESZTERGoMBAN_Bianko_cec.aspx

2009. 06. 04. 9:44

Elég az ötletelésből!!!

Elég a közpénzből való kampányolásból!!! http://www.egominfo.hu/node/1203

Elég Meggyes Tamásból és barátjából Bayer Zsoltból!!! http://www.szeretgom.hu/content/53472-ujratoltve

Elég a Fideszből és a helyi fideszes képviselőkből!!!

Elég a helyi népszavazásból!!!

 

Véleményem: Meggyes Tamás=Fidesz=Helyi népszavazás!!!

Válaszom: NEM-NEM-NEM

 

2009. 06. 04. 8:34

Sokat gondolkom ezen a szövetkezet dologon, de inkább lenne irányíthatatlan, mint működőképes. Amennyire látom a hivatal munkáját is nehezen koordinálják, hát mi lenne egy 25 000 tagból álló közgyűlésen?

Jobb lenne szerintem ha normálisan működnének a cégek, és az általuk megtermelt hasznot a város polgárainak javára fordítanák, pl parkolódíjak.

Tudtok vmit arról, hogy mekkora bevétele van a vásosnak ebből a tételből? na és perszehogy mire költődik? Én csak azt látom, hogy lassan mindenhol fizetni kell.

2009. 06. 03. 17:20

Mindenesetre az egyikükből  polgármester  lett!

2009. 06. 03. 17:18

Csak te ne adjál ötleteket azzal az 50 éve történtekkel! Nem akarom a nagykabátomat fölvenni a nyári hőségben a befűtött kályha mellett!

2009. 06. 03. 16:39

Azokból még akár téeszelnök is lehet.

Eredeti méret

2009. 06. 03. 16:35

És mi lesz azokkal, akik egy jó ideig hajléktalanul éltek itt csak azért, hogy ne kelljen adót fizetniük?

2009. 06. 03. 16:13

Azt tudja valaki esetleg, hogy azok is kapnak részvényt akik eddig egy fitying adót sem fizettek, elég, ha csak esztergomi címre jelentkezik be valaki? Mi lesz azon személyek részvényével, akik elköltöznek a városból és, miként részesülnek belőle azok akik ezután költöznek a városba?

2009. 06. 03. 16:06

"Nyereséges-e a Strigónium? Az elmúlt években az önkormányzat nem kevés pénzügyi és tárgyi eszközt juttatott a városi cégeknek. Hogy pontosan mennyit, azt nem lehet tudni, mivel az ilyen irányú kérdéseket nem szokták megválaszolni a polgármesteri hivatalban. Amennyiben szövetkezeti tagok leszünk, kérdezhetünk a szövetkezet vagyonáról, ám városi polgárként, ne adj Isten ellenzéki képviselőként a közvagyonából kistafírungolt cégek esetében ezt nem tehetjük meg. A városi vállalatok beszámolóit az önkormányzat késve vagy egyáltalán nem teszi elérhetővé a városi polgárok számára. A felújított honlap – amihez nem kevés pályázati pénzt is nyert az önkormányzat – talán felhasználható lehetne e célra is."

Ti olvastátok a város honlapján vagy bárhol máshol a városi cégek éves beszámolóit? Ha igen, akkor hol?

2009. 06. 02. 21:53

Az egy dolog, hogy valahogy kisakkozzák, hogy ne legyen nyilvános(biztos van rá már 5letükLakat a száján), de ugye itt van az önkéntesség kérdése. Tegyük fel megszavazzák az emberek.
Akkor aki nem szavazta meg és/vagy nem is szeretne belépni akkor azokat az embereket majd kinézik a városból? Vagy fekete pontot kapnak?Zavarban van Vagy mi lesz a sorsuk??

Mert hát ugye aki igennel szavaz az önként és dalolva be fog lépni nincs is ezzel gond. A felvetésem is csak csupán annyi, hogy -értelemszerűen- nem lesz az egész város tulajdonos.(egy már amúgy is a köz tulajdonában lévő cégben.Kacsintás) Márpedig ez lenne  a cél.

 

Vagy esetleg kinyitjuk a törikönyvet és megnézzük hogy is történt ez ezelőtt 50 évvel?? Remélem, hogy nem. Hisz nem is lenne értelme, de ezzel együtt ez egy érdekes kérdéskör.

 

Az pedig, hogy 11 év alatt 2000- ről 36600-ra nő egy jegy értéke.... Háááát rendben tényleg nagy üzlet. De!! Ne feledjük el, hogy közben lesz infláció, ne feledjük el azt sem természetesen, hogy bár kétségkívül NAGY ez az érték növekmény, de ebből a pénzből nem fog az a család SOKKAL jobban élni aki enélkül is alig boldogul.

 

És hát persze a lényeg ami már a kezdetek óta érdekel engem, hogy tudni illik volt egy hasonló ötlete egy magyar miniszter- elnöknek. Szegény(vagy nem is annyira szegény) annyi lehülyézést talán sosem kapott életében mint amikor ezt az ötletet felvetette. Miért is fontos ez?? Mert ott olyan cégekről volt szó amik lehet hogy szintén(mint a hogy a városi cégek is) csak 4- 5 pluszt tudtak felmutatni- kivéve a Szerencsejáték Zrt.- t ami jóval többet- de ők nem milliókban hanem MILLIÁRDOKBAN.

Ami hát. Egy picit más tészta én úgy érzem, de lehet hogy tévedek, sőőt Király, de én ezt elismerem.

 

A polgármester és párttársai részéről- tudtommal teszem hozzá!!- SENKI sem ismerte el, hogy tévedtek amikor azt mondták a Gyurcsány által kitalált ötletre, hogy hülyeség, hogy nem megoldható, HA erre a szövetkezeti tulajdon a  válasz, háát ám legyen úgyis szeretnék látni néhány régi ismerőst akikkel rég találkoztam. A taggyűlésen talán majd erre is sor kerül, mert ugyebár nem ruházhatom át a szavazati jogomat másra.
Visszatérve a gondolatmenetem elejére amennyiben ezt megtették volna, akkor talán lenne valami alapom arra nézve, hogy azt mondhassam róluk " Ezek tényleg csinálnak valamit, tesznek az emberekért, felhasználják a másik oldal ötleteit,  tényleg nem csak dafkéból mondják amit mondanak." de nincs tudomásom, hogy ezt megtették volna, ezért a fenti mondatot nem tudom tiszta szívből mondani. Bár tényleg jó lenne, ha eljutnánk ide egyszer.Sírós

 

Elnézést a kicsit hosszúra sikerült hozzászólás miatt. Remélem azért áttekinthető és ami még fontosabb érthető.

 

ui.: A fent leírtak a GONDOLATAIMAT tükrözik amikkel lehet egyetérteni meg nem egyetérteni. Semmi egyébre nem jók..!Nyelvöltés

2009. 06. 02. 20:31

A piramis játék törvényileg tilos!

2009. 06. 02. 20:01

Nem lesz ez nyilvános, nyugi. Vagy talán MLM-et építenek? Ha beszervezed a szomszédodat, ő alád kerül, és az ő osztalékának 1%-át is te kapod, meg az alá beszervezettek osztalékának 1%-át is:)? Remélem edénykészletet nem kell majd venni.

Törölt felhasználó

2009. 06. 02. 19:58

Először is: a szövetkezet az a társasági forma, melyet a természetes személyek önkéntes alapon alapíthatnak, illetve ugyanilyen módon léphetnek be ilyesfajta szervezetekbe. Nyilvános felhívás útján tilos tagokat gyűjteni (bővebben lásd 2006. évi X. törvény a szövetkezetekről).

 

Ami most folyik, az nem nyilvános felhívás útján történő toborzás?

2009. 06. 02. 19:50

Sziasztok!

Ezt is érdemes elolvasni!!!

 

http://www.egominfo.hu/node/1203