1. Hír

Hallgatva olvasgatom a jobboldalon belül dominánsan hömpölygő „ízrásokat”: innen-onnan.

Kúszik az írásokban a tapogatózás- ízlelgetés-fürkészés.

A konzervatív jobb hallgat, nem túl beszédesen! László szólj!

Mondanivalód/hangod artikuláljon tisztán és feddhetetlenül, hamis prófétáknak ne ülj fel!!

Álelhivatottak/önkiválasztottak surrannak helyezkedési pozíciók után kutatva, a nexusok érdekesek: a préda közelségében tiszta eszmék jelmezében tündökölve törnek rá, kábítják el, valahogy így:

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

Igen az ellenséget a földről eltörölni ez mi nemes cél, mely minden eszközt mely célba visz, megengedhető: magához csalárd édesgetéssel a gyanútlant egy olyan karanténba tereli, melyből nincs kiút, polipi csápjai körülfonják, tapadókorongjai ezernyi vákuummal tenyerelnek rá áldozatukra.

A maguk által, a maguk képére teremtett szüleményre, mely nem tudni színében, jellemében, logikájában, vagy csak úgy általában más, mint „mindenható” „teremtője”.

A nagy mű elkészült, de vajon tévesztés került-e a kromoszómák közé?

Vagy nem így van, csak most még leplezni kell?

Kaméleonként viszonyulva a külső körülményekhez a képet nem nehéz fent tartani:

ez a képlet?

És ha mégis elszabadul az a „hajóágyú” mi tartja hadra készen, a selyemzsinór?

Ezt ügyesen kell megkomponálni, hogy a szentesített cél biztosan meg legyen.

Kakukkpszichoinkvizitorokat a fészekbe, mire észreveszi a fecskefészek tojója, hogy egyedüliként az évszakot képtelen megváltoztatni, tehetetlenül szembesül a fenikskakukkal, jobbik/rosszabbik esetben már szarka formájában.

Aztán már csak a mélyrepülés marad – a fészekből ki- , kényszeredett kamikáze módjára, a dicsőséges túlvilági lét minden lehetősége nélkül.

A kakukk, a feniksi, már bepottyantotta tojását a fészekbe.

Csábos tojásdad küllemével már magához édesgette magát nevelőszülőnek gondoló prédáját.

S lettél magzatod miatt, Magzatod hamvvedre!

Mert a saját fióka, ami „sasfióki” célokkal teremtődött felfogásod szerint, csak veréb és áldozható, míg nem ismerik fel, a szemfényvesztést védik, majd ha lelepleződik, értelmetlen pusztulása még részvétet sem vált ki.

Ehhez eszközként megtalálta a legalkalmasabbat, a „kakukkpszichoinkvizitort”.

Tehát mert nem fecskének lettél teremtve, könnyű és felejthető epizód maradsz csupán, de addig is elhiteti veled a mágus, ő veled van, szinte te ő vagy.

Majd mint egy szellemképet kikapcsol.

Ami megmarad belőled, az már nem te leszel, mert a géneknek csak a neki tetsző részét tartja meg. És ezt már álca nélkül, kegyetlen nyítsággal, de a kulisszák mögött fogja beteljesíteni.

Utóirat: „ízrás” = ízlésének megfelelő írás, SZERINTEM!