1. Hír

Először: A demokrácia azért jobb berendezkedés a diktatúránál, mert különböző nézetek, vélemények tisztázó vitájából az optimális álláspont vagy a legelfogadhatóbb kompromisszum emelkedhet ki. Az ilyen viták lefolytatására való a parlament, az önkormányzati képviselő-testület vagy éppen a sajtó. És ha egy önkormányzati testület a polgármester javaslatára vita nélkül és a pályázók meghallgatásának mellőzésével (netán a pályázatok tartalmának ismerete nélkül) dönt bizonyos kérdésekben (például a Szent István Gimnázium igazgatói posztjának betöltéséről), akkor biztosak lehetünk abban, hogy az illető városvezető köp a demokratikus szabályokra, ahogyan a „mamelukjai”, a gondolkodás nélkül vele szavazó tettestársak is.

Az egyeztetés, párbeszéd, megelőző vita nélküli döntésekre számtalan példát említhetnék még. Az illető városvezető demokratikus párbeszédhez való viszonyáról árulkodik a 2007 őszén elhangzott mondat is: „Azt ne higgye igazgató úr, hogy majd válaszolgatni fogunk egymásnak!”

Azt gondolom, hogy egy általunk, tehát demokratikus módon pozícióba juttatott közszolgának szánnia kellene némi időt a demokráciára.

Másodszor: A demokrácia azért jobb berendezkedés a diktatúránál, mert a társadalom (jól felfogott önérdekből) a választások alkalmával igyekszik a legalkalmasabb, legmegbízhatóbb, legemberségesebb és legmeggyőzőbb tudással rendelkező jelöltet megválasztani egy adott posztra (például miniszterelnök, polgármester, képviselő, iskolaigazgató…). Az „átkosban” úgy tapasztaltuk (és a szociológusok a 80-as években már kendőzetlen nyíltsággal beszéltek róla), hogy a diktatúra vezetőinek kiválasztása, „káderpolitikája” az ún. „kontraszelekció” elvén alapul: nem az alkalmasság, a szaktudás, a teljesítmény, hanem a párthűség volt szinte minden karrier alapja, így kerültek gyakran félidióták politikai, gazdasági, kulturális stb. pozíciókba. És ha most, 20 évvel a "rendszerváltás” után szétnézek az országban, Esztergomban, a Szent István Gimnáziumban…akkor nagyon hülyének érzem magam: Gyurcsány, Meggyes, Kurnász… Ez vicc!

Két eset lehetséges: a demokráciában is van kontraszelekció (Ha felkavarodik a „massza”, a legnagyobb darabok úsznak legfelül!), vagy talán nincs is itten demokrácia, kérem…

Harmadszor: A demokrácia azért jobb berendezkedés a diktatúránál, mert a választott vezetők bebizonyosodott alkalmatlanság esetén visszahívhatók választóik által. Egy valódi demokráciában ennek feltétlenül megteremtik a lehetőségét. Ebben az országban „visszahívni” ez idáig csak igazgatókat, jegyzőket lehetett… , miközben a kormány, városok, iskolák élén igazi „orvosi esetek”, szakmai és erkölcsi „nullák” élik ki rajtunk tehetségtelenségük tudatából fakadó frusztrációjukat.

Magyarországon nincs lehetőség egy alkalmatlan politikus leváltására, ha elegendő „megélhetési politikust” tud magához édesgetni-fenyegetni. Elegendő egy tucat (!) elvtelen senki, és bármit keresztül lehet vinni egy városban… Biztos, hogy demokráciában élünk? Egyre többen beszélnek rendszerünkkel kapcsolatban „demokratúráról” vagy a „demokraták uralmáról”. A legegyszerűbb dolog „demokratának” mondani magunkat, „demokráciáról”, négyéves felhatalmazásról papolni lépten-nyomon, az ellenfelet kioktatni „demokráciából” és „európaiságból”, s közben az elmozdíthatatlanság tudatában „uralkodni” országon, városon. De a demokrácia nem lehet egyenlő a magukat demokratának nevező kalandorok uralmával.

Negyedszer: A demokrácia azért jobb berendezkedés a diktatúránál, mert demokráciában a törvények nemcsak az egyszerű állampolgárokra, hanem a (választott) vezetőkre is vonatkoznak. Kötelezően. Négyévente nem mindenre és nem bármire adunk felhatalmazást. A politikusok nem bianco-csekket kapnak tőlünk. Svédországban pár éve lemondott egy miniszter, mert kiderült, hogy nem fizetett TV-előfizetési díjat. Egy német hadügyminiszternek azért kellett mennie, mert hivatalos útjai során kapott bónuszpontjait magáncélú utazásokra használta fel. Az USÁ-ban lemondott egy miniszterasszony, mert nyilvánosságra került, hogy feketén alkalmazott bejárónőt. Svédország, Németország, az USA demokrácia. Az ilyen esetek is bizonyítják.

Na és nálunk mi a helyzet? Össze tudná számlálni valaki, hányféle törvénytelenséget követnek el az általunk felemelt „tévedhetetlenek”? Hogyan bánnak itt a közvagyonnal, a közpénzekkel országos és helyi szinten is?! Bárhová nézünk, korrupciógyanús ügyleteket látunk, minden közbeszerzést a korrupció bűze jár át, minden építkezés, bérlés esetében magánzsebekbe, pártkasszákba vándorló milliókat sejthetünk.

Miért kellene ilyesmiket eltűrnünk? A 2008 tavaszi népszavazás nem csak a kormánynak és az akkori kormánypártoknak szóló figyelmeztetés! Az embereknek nem szocialistákból és szabad demokratákból van elegük, hanem a felhatalmazásukkal visszaélő hazug és törvénytelenül cselekvő politikusokból. Aki ezt nem látja, az politikai analfabéta, politikai idióta.

Ha egy önkormányzati képviselő-testület (élén a polgármesterrel) nem tartja be a törvényeket, saját működési szabályzatát, figyelmen kívül hagy bírósági végzéseket, közigazgatási hivatali határozatokat, ésszerűtlen és gyanús gazdasági döntéseket hoz, lépéseit a bosszú motiválja, akkor „példamutatásával” hasonló szabálykerülő magatartásra „szólítja fel” az általa irányított közösséget, rombolja annak erkölcseit. Döbbenetes, ha egy polgármester és csapata egy város rákfenéjévé válik.

Ötödször: A demokrácia azért jobb berendezkedés, mint a diktatúra, mert a választott (és választott voltának, kötöttségeinek, kötelezettségeinek folyamatosan tudatában lévő) vezető számíthat másokra, bízhat munkatársai szakmai hozzáértésében, őszinte meggyőződésükből (és nem félelemből, egzisztenciális érdekből) fakadó együttműködési hajlandóságukban. A demokrácia közös célkitűzéseket, vitákat, döntéseket és munkát, végrehajtást feltételez.

Egy polgármesternek nem kell napokig járnia a várost, hogy filctollal bejelölje egy turistatérképen az általa kiötlött új forgalmi rendet, mert nevetségessé válik. Nyugodtan bízza az ilyesmit szakemberekre! Ő is, a város is jobban jár.

Egy polgármester ne minősítsen festményeket, freskókat, épületeket, építészeti stílusokat, legfeljebb magánemberként! ”De gustibus non est disputandum” – mondja a régi mondás, úgyhogy a polgármester egyéni ízlése nem közügy, senkit nem is érdekel.

Egy polgármester ( hacsak nincs magyar szakos diplomája) ne nyilatkozza azt, hogy „Az pedig, hogy Kurnász László pályázatában helyesírási hibák lennének, aljas hazugság!”, mert ebben a kérdésben is meglehetősen inkompetens. Szép dolog, hogy le tudott érettségizni, de egy szöveg nyelvi minőségének megítélésében talán mégsem kellene vitába keveredni szakemberekkel. Ha egy politikus nyelvtannal nem úgy foglalkozik, hogy tanulja, abból semmi jó nem származik. Ha jól tudom, utoljára egy Joszif Visszarionovics Dzsugasvili nevű, „acélos” lelkületű politikus szólt bele a nyelvtudományba. Nem kéne követni…

Hatodszor: A demokrácia azért jobb berendezkedés, mint a diktatúra, mert nem a félelem légköre hatja át. A bibói közhelyet kell leírnom: „Demokratának lenni annyi, mint nem félni.”

Egy demokráciában a szólásszabadság, a gyülekezési jog, az egyesülési jog stb., vagyis a „szabadságjogok” megkérdőjelezhetetlen alapjai a rendszernek, és mindenki számára biztosított alapértékek. A jogokból eredeztethető szabadságból fakad a demokrácia bátorsága. A szabadságérzet elűzi a félelemérzetet.

Ma Magyarországon sok helyen félnek az emberek hatalmukkal szemtelenül visszaélő politikusoktól. Aki 2008 tavaszán aláírásokat gyűjtött Esztergomban helyi népszavazás kiírása érdekében, döbbenetesen gyakran tapasztalhatta, hogy egyesek félelemből nem írtak alá: közölték, hogy gyermekük „ott” dolgozik, építési engedélyük van a hivatalban, egyéb kérelmük elbírálására várnak.

Egyszerűen megdöbbentő. A félelem is, de főleg az, ami mögötte van. Az, hogy nem indokolatlanok ezek a félelmek. Meghurcolt, kirúgott, kirúgatott emberek sorsa bizonyítja.

Egy demokráciában nemcsak az állampolgároknak, de a választott vezetőknek sem kellene félniük. Egy tehetségtelen, öntelt, felfuvalkodott polgármesterről például kiderülhet, hogy tehetségtelen, öntelt, felfuvalkodott (plusz még, hogy aljas) – na, bumm! Nagy dolog. Végül is saját magát leplezi le lépten-nyomon. Nagy baja nem történhet, legfeljebb visszamehet kukoricát árulni.

Főleg nem kellene félnie egy demokratikus módon pozícióba került vezetőnek a demokratikus intézményektől: például a fogadóórától vagy éppen a népszavazástól. Meglepő, hogy egy fideszes polgármester, akinek a pártja az országos politikában oly erősen ragaszkodik a népszavazás demokratikus jogához és intézményéhez, helyi ügyekben személye elleni támadásnak fogja fel mások joggyakorlását. Ha egy demokratikus berendezkedésű országban az emberek kiharcolnak (bármely kérdésben) egy népszavazást, egy felelős politikus csak egyet tehet: „igen” vagy „nem” szavazat leadására biztathat. Nem szólíthatja fel az embereket távolmaradásra (mint Gyurcsány az állampolgárság ügyében), sőt, agyon sem kell hallgatnia az eseményt (mint a Meggyest kiszolgáló médiumok az esztergomi népszavazás esetében). Ezek a politikusok nemcsak nemzetüket, nemcsak városukat árulták el, hanem súlyosan vétettek a demokrácia ellen is.

Hetedszer: A demokrácia azért jobb berendezkedés a diktatúránál, mert valódi demokráciában személyi kultusz nem fordulhat elő, szemben a diktatúrával, ahol a „vezér” a legtermészetesebb módon tart igényt hátsó felének patyolattisztára nyalására és arra, hogy az általa uralt médiában folyamatosan szerepelhessen.

Különösen zavaró, sőt aggodalomra okot adó jelenség, hogy politikusaink (országos és helyi szinten is) nem tudnak ellenállni a csábításnak, hogy indokolatlan gyakorisággal betolakodjanak az életünkbe, s ebben a lakájsajtó több mint partner. Jó lenne, ha a politikus is és a túllelkesült újságíró is belátná, hogy egy lapszámban elég egy fotó a „nagy emberről”, s hogy ép erkölcsi érzékű emberek számára taszító, ha szomszédos oldalakon, egymástól tíz centiméternyi távolságban láthatják ugyanazt a „nagy arcot”. Ha például egy „értesítőben” hírül adják, hogy a képviselő-testületből öten vért adtak, nem szükségszerű, sőt nagyfokú szervilizmusról és aránytévesztésről árulkodik, ha ugyanazt a „telt” arcot láthatjuk katéterrel a karjában, aki az előző oldalon „csibészesen” belevigyorintott a világba, „mintha az utca egyszerű embere volna”. Még jó, hogy az illető nem ugyanitt feszített a Vitézek szerkójában „bőrtojással” a kezében.

Nyolcadszor: A demokrácia azért jobb berendezkedés a diktatúránál, mert természetéből fakadóan megtanítja az embert egyenlő mércével mérni a dolgokat. Amit kárhoztatunk politikai ellenfeleink, az „ellentábor” esetében, azt el kell utasítanunk a saját pártunkhoz tartozóval kapcsolatban is, különben vétünk az igazság, az igazságosság ellen.

Nincs erkölcsi alapja egy politikusnak támadni még a legtisztességtelenebb, legkontárabb, legnevetségesebb miniszterelnököt sem, ha maga is tisztességtelen, kontár és nevetséges.

Egy valódi demokráciában nem történhetne meg, hogy pont az az ember támadja meg a Hídlapban Winkfein képviselőt annak frakciófegyelemből következő voksolása miatt, aki a Szent István Gimnázium iskolaszékének fenntartó által delegált tagjaként már két alkalommal szavazott másként igazgatói pályázatról a képviselő-testületi ülésen, mint előzőleg az iskolaszék szavazásán. Eck Alajos az „iskolaszékben” Barsi Éva, majd Zara Melinda pályázatát találta jobbnak a vetélytársáénál. Ennek ellenére a testületi ülésen mindkét alkalommal ellenük szavazott. Röhej. Ha neki kell szavaznia frakciófegyelem alapján, az természetes. Ha más szavaz ilyen módon, azt felháborítónak találja. És pont ő írja meg! ... Vagy legalábbis ő adja a nevét hozzá! ... Jobban is figyelhetnének a részletekre a Városházán! ...

A fent említett példa nem a legsúlyosabb – nézzünk egy másikat! Meggyes Tamás (egyébként joggal) kárhoztatja Gyurcsányékat, hogy sokáig akadályozták a Fidesz-népszavazás megtartását, de gondoljunk bele: ő hogyan foglalt állást az esztergomi (korábban már említett) referendummal kapcsolatban? Ha én kezdeményezek valamit, az a demokratikus jogok természetes érvényesítése, de ha mások, az „személyem elleni durva támadás”?

Aztán meg felszólalunk a parlamentben, hogy a kormány állítsa le a költséges beruházásokat, otthon meg „beletaposunk”, gyorsítunk… épüljenek csak a felesleges hotelek, konferenciaközpontok! … Hiszen olyan őrült sok vendég fog majd itt éjszakázni a gázzal fűtött „termálvizű” mini-élményfürdő kedvéért, hogy csoda! Tán még Hajdúszoboszlóról is átszoknak ide a vendégek Kneipp-féle hidegvízkúrára!

Kilencedszer: A demokrácia azért jobb berendezkedés a diktatúránál, mert tágabb teret ad az igazság érvényesülésének. Ha ugyanis hazudik egy politikus, előbb-utóbb valaki (egy újságíró – ez lenne a feladata, nem a seggnyalás – , egy ellenzéki politikus, jó esetben a bíróság) kimondja, hogy az illető hazudott. És a hazugság egy demokráciában súlyos bűn: Clinton elnöknek nem a „munkahelyi zaklatás” volt a fő bűne, nem azért került súlyos helyzetbe, hanem az, hogy eskü alatt hazudott a dologgal kapcsolatban, s hazugsága lelepleződött. És most gondoljunk a mi országunkra, politikusainkra! A Nagy Böszmétől a helyi „vetítőgépekig”… Most akkor hogy is van, mi lett a két iskola kiköltözéséért kapott (és előre felvett) 1,6 milliárddal? Mi a helyzet a mélygarázsbérléssel-vásárlással? És – sajnos – hosszan folytathatnánk a kérdések sorát…

Hazugság a tények „összemosása” is. Ha valaki egy lakástűz kapcsán az emberek természetes felháborodására, viszolygására, együttérzésére apellálva a köztörvényes ügyből politikai tőkét akar kovácsolni, hírbe hoz tisztességes embereket, egy egyesület alapítását a kriminális esettel hozza összefüggésbe, a két dolgot „összemossa”, mert fél az egyesület jelentette kihívástól, félti hatalmát, akkor az a valaki hazudik. Az ilyen ember hazug ember. És „aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop.”… Olyan, mint a Nagy Böszme.

Tizedszer: A demokrácia azért jobb berendezkedés, mint a diktatúra, mert a problémákról lehet beszélni, írni… Egy valódi demokráciában. Egy valódi demokráciában nem kellene attól tartani, hogy az érintett politikus – visszaélve hatalmával – megpróbálna neki nem tetsző embereket elhallgattatni, kirúgatni, egzisztenciálisan lehetetlen helyzetbe hozni… A „jus murmurandi”, a „morgás joga” m ég az emberi és állampolgári jogokat kevéssé tiszteletben tartó rendszerekben is megvan! Odáig jutott volna demokráciánk, hogy 2009-ben műveletlen, képzetlen, öntelt „percemberkék” megpróbálják befogni a szánkat?

Mit lehet tenni ezek ellen? Három dolgot.

Egy: Minden szennyesüket ki kell teregetni! Miniszterelnöknek, miniszternek, pártvezetőnek, honatyának, polgármesternek (helyetteseinek!), igazgatónak (helyetteseinek!), minden közszereplőnek. Ha zavarja, ne akarjon közszereplő lenni! Ha nem bírja a kritikát, hazudjon, csaljon, lopjon, erőszakoskodjon otthon! Ott az asszony! Ha nem akar kritikát, NE ADJON OKOT RÁ! Legyen civilizált, nyílt, emberséges; legyen vitára és egyeztetésre, kompromisszumra kész, figyeljen mások véleményére, legyen tisztességes! Legyen demokrata!

Kettő: Ki kell röhögni az ilyeneket! A pitiáner alakok a pitiánereknek járó nyílt gúnyt (egészen a szarkazmusig), de legalább az iróniát érdemlik. Nevessünk rajtuk! Aki pedig nem érzi bátornak magát, nevessen belül: „Nincs szebb, mint a főokos előtt vigyázzban álló láthatatlan nevetés…”

Három: Az érdemtelen politikust le kell váltani! A közösség érdekében mielőbb. A leváltás után pedig elszámoltatni szükséges. Erről szól a demokrácia.

Irwing Washington