Takács Tükre
2009. 04. 18. 14:06

Esztergom polgárai a hétvégét ismét egy magas színvonalú Esztergomi Tükör társaságában tölthetik el. A lap némi ráncfelvarráson esett át és a nyomtatott szeretgomra hajazó fejléccel jelent meg a nagyközönség előtt. De ennél érdekesebb fejlemény is van: a rendőrség kinyomozta, hogy ki a lap egyik szerzője.

Akik figyelemmel kisérték írásainkat, azoknak nem túl nagy meglepetés, hogy - amint erre már többször céloztunk - a Tükör egyik szerzője nem más, mint Takács István, aki nem mellesleg az Önkormányzat sajtóreferense.

Mindezt, Endrédi József feljelentése alapján elrendelt nyomozás derítette fel. A feljelentés tárgya: rágalmazás vétsége.

Takács István sajtóreferens ügyében a Győri Városi Bíróság fog eljárni, ugyanis az Esztergom Városi Bíróság egyik bírája Takács testvére, a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság tanácselnöke pedig Takács édesanyja. Ezért mindkét illetékes bíróság elfogultságot volt kénytelen jelenteni.

2009. 06. 05. 8:05

Újabb Tükör érkezett, mindenféle ínyencség található benne. Az Ájtatos Manó című cikk megjegyzéseihez szeretnék néhány pontot hozzátenni.

 

ad három)  statikusok végeztek már valamiféle méréseket, vizsgálatokat azügyben, hogy a Fehér Torony újjáépítésére szolgáló hely jelenlegi állapotában alkalmas-e egy ilyen méretű épület megépítésére , elbír-e egy ilyen méretű, súlyú épületet, különös tekintettel arra, hogy  jelenleg is betontámokra támaszkodik a hegyoldal?

 

ad négy) miért akarunk újabb látványosságokat építeni, ha a jelenleg meglévőkre is nagy ívben tojunk, nem nagyon foglalkozunk vele? gondolok itt a Macskalépcsőre, ahol a fejlődő dzsungelt a napokban végre sikerült le vágni, ahol a padok olyan állapotban vannak amilyenben. Amit táblázás hiányában az érkező turisták csak komoly fejtörés után találnak meg ( a Duna part felől érkezvén). Amelyről a kijutás a Vizivárosba gyakran életveszélyes helyzetekkel jár, mert nincs egy korlát, egy figyelmeztető tábla, hogy  ahova kilépsz ott autók fognak közlekedni . Igaz, hogy az említett útra a gépkocsival történő behajtás engedélyhez kötött és a Lakó Pihenő Övezet tábla miatt ( ha jól tudom) 20 km/h-ás sebesség határ vonatkozik , de ezekre ellenőrzés, a betartatására törekvő bármiféle  intézkedés hiányában mindenki nagy ívben jó nagyokat tesz, így aztán a legszűkebb, legveszélyesebb szakaszokon is gyakran 50-60 körüli sebességgel rohannak tova az autók. Az, hogy eddig nem történt baleset csak a puszta szerencsének köszönhető.

2009. 05. 21. 19:00

Figyelte valaki?

A TakácsTükör "impresszumában" a kiadó: EPE.  Egy egész kicsinykét hasonlít a "logójuk" a PEE logójához nem? Ez biztosan csakis a véletlen műve lehet.  (Egyébként szerintem egyik logó sem jó, nekem nem tetszenek, viszont valaki elég nagy .... volt ezzel a kis óvatos lenyúlással...)

Biztosan nem alkalmas a dolog figyelmetlen emberek megtévesztésére...

2009. 05. 19. 14:27

Tükröm, tükröm, esztergomi tükröm, látom, látom, hogy van e földön oly polgármester is, akinek van diplomája, s csak utána lett polgármester. Hisz van ki rárjön már 18 évesen is, hogy nemcsak BULÁJ a világ, hanem néha tanulni is lehet... Tudom, tudom, hogy ez nagyon fáááj, mert VAN, aki a sorrendet szerti megfordítani, s szereti lefikázni más lányát is, aki megküzdött a diplomájáért, s tanár lett, utána meg oktatási refrens DOROGON!! Na, de kérem, hát Ő Tanult, s nem fordította meg a sorrendet!!! Ezért kell mocskot szórnotok RÉKÁRA?????

Törölt felhasználó #43

2009. 05. 17. 22:08

Van ahol viszont így sikerült a terjesztés... 

Amúgy észrevettétek, hogy ismét változott a fejlécük? Már csak "tükör" lett a kiadvány és állítólag már nem csak a város területén terjesztik, hanem pl. Dorogon is. 

Jól megy a polgáregyletnek :) 

 

Törölt felhasználó #43

2009. 05. 17. 16:28

Van új tükör. Ismét arculatot váltottak a fiúk, de ami érdekesebb a Széchenyi téren és környékén egy néni együtt terjeszti az Ister-Granum 1%-os (kissé megkésett) lapjával.

2009. 04. 20. 13:50

Dolgozott ott is egy darabig.

2009. 04. 20. 13:49

ismerve a kalandját a munkaügyi központban

Milyen kalandja volt Takácsnak a munkaügyi központban?

Törölt felhasználó #43

2009. 04. 20. 13:33

Most mit csináljon szegény Takács? Ez a feladata - még ha nincs is benne a munkaköri leírásában - ezt követelik meg tőle. Ha nem csinálná, kereshetne új munkahelyet. Az meg - ismerve a kalandját a munkaügyi központban - nem biztos, hogy egyszerű feladat lenne ezekben a válságos időkben. A napi betevőhöz neki is biztosan meg kell termelnie a napi rágalmazási adagját - max járkál majd egy darabig egy másik megye bíróságára (az ügyvédet vajon ki fogja fizetni?).

Törölt felhasználó #43

2009. 04. 20. 13:31

Érdekes dologra lettem figyelmes. A Tükör blog szerkesztőinek megvan az esztergom.hu-n felhasznált kép. Ami még érdekesebb: a Tükör szerkesztőinek nagy méretben van meg az a kép, ami az esztergom.hu szerkesztőinek csak kicsiben és rossz minőségben!

Az esztergom.hu képe: www.esztergom.hu a cikk:www.esztergom.hu

A Tükör böffenete: esztergomitukor.blog.hu

A kép egyértelműen ugyan az! Az esztergom.hu 04.17-én tette fel a képet, a blog pedig 04.20-án!

Nem kellene már egy kicsit elgondolkodni emberek!?

2009. 04. 19. 19:29

Nagyon érdekes ez az összeférhetetlenség dolog. Az első sajtóhelyreigazítási perünket elsőfokon szinte megnyertük a megyei bíróságon (másodfok Győrben még tart) - emlékszem valamilyen kérdésre a bíró még közölte is valakivel a teremben, hogy ő mennyire nem szereti a büntetőjogot. Ezek után a napokban néztem a birosag.hu-n, hogy már nem a megyei bíróságon dolgozik, hanem átkerült a tatabányai városi bíróságra, ráadásul büntetőügyes bírónak.

Jobban belegondolva, az összes sajtóhelyreigazítási pert, amit az önkormányzat+epszilon indított ellenünk összeférhetetlenség miatt kapásból át kellett volna rakniuk másik bíróságra emiatt a rokoni kapcsolat miatt...

Eredeti méret

2009. 04. 19. 17:18

Az esztergomi Bolygó Hollandi :))))

De rossz (vagy jó, nézőpont kérdése) munkát végzett, mert nem jutott el az összes háztartásba...

2009. 04. 19. 17:03

Szinte biztos, hogy szabadidejében,munkaidő után, a saját lakásán, a saját számítógépén, és saját adózott jövedelméből adta ki.

És ő hordta szét mind a 12 ezer lakásba.

Látták is bolyongani hetekig a városban.

Törölt felhasználó #43

2009. 04. 18. 22:25

Szerinted ki az a hülye aki ehhez a sok mocsokhoz a nevét adja ?

Én erre rákérdeztem már akkor amikor még azt kerestük hogy ki adja ki ezt a szemetet.Most már tudjuk . Menyyivel vagyunk előrébb ?

Törölt felhasználó #43

2009. 04. 18. 19:01

Tudod mi a szomorú? Egyetlen egy ember nem meri aláírni a tükörben a nevét a cikkének a végére!

2009. 04. 18. 17:01

A rokonság ismeretében szerintem Takács úrnak csak megszületni volt nehéz ,igy már az is érthető ,hogy mert olyan stílusban megnyilatkozi korábban. Ennyi becsületes jogász között még Endrédi sem hiheti komolyan hogy elmaraszalják.

Pelus kimos ,ügy lezár ,következő szám megjelenik.Röviden ennyi.

2009. 04. 18. 16:48

Mennyiben férnek össze Takács adottságai a sajtófelelősi beosztással?

Maximálisan összeférnek. Jobbat nem is találhattak volna. Zsák a foltját.

Törölt felhasználó #43

2009. 04. 18. 16:38

Amit hozzá kell még fűzni a dologhoz, az annyi, hogy az inkriminált cikk a blogon is megjelent, tehát valószínűleg közös a "gyökér"...

Egy másik (a blog szerzőjét felderíteni hivatott) nyomozásban kiderült, hogy a blogger email címe úgy kezdődik, hogy fideszgom@...

no comment.

Eredeti méret

2009. 04. 18. 16:28

Mennyiben férnek össze Takács adottságai a sajtófelelősi beosztással?

2009. 04. 18. 16:25

Mennyiben fér össze a sajtófelelős poszt a tükör színvonaltalanságával?