Rendkívüli ülésen ez a költségvetés!
Gazdaság
2009. márc. 9.

<p>Nyíri Attila (MSZP) önkormányzati képviselő tájékoztatója a 2009. március 5-i esztergomi rendkívüli testületi ülésről és a 2009-es városi költségvetés "vitájáról".</p>

2009. március 05-én rendkívüli testületi ülésen tárgyalta Esztergom város testülete többek között a város 2009. évi költségvetését, mégpedig úgy, hogy az alpolgármester úr javaslatára minden vita nélkül döntött a testület több mint 20 milliárdról, valamint több olyan határozati javaslatot is elfogadott, melyek egyfajta lízing-szerződés illetve lízingeléses konstrukcióban kívánja a Szent István tér 4 ingatlan felújítását (volt déli kanonoksor) és más beruházásokat megoldani.

A képviselő-testület lényegében biankó szerződést kötött nem tudni hány milliárd forintra, az elkövetkezendő esztendőkre. Az ügy további pikantériája, hogy noha az MDF képviselői, illetve az MSZP frakció is több oldalas, teljesen külön módosító indítvánnyal élt, ezeket a módosító indítványokat lesöpörték az asztalról nem vették be a napirendbe, nem is szavaztak róla.

A 18 képviselőből 13 igennel, 4 nemmel szavazott és 1 tartózkodott.

Példa nélküli szakmai hibáról tesz tanúságot az az eset, hogy a szerdán, az ülést megelőző napon, az internetre még külön feltett előterjesztés költségvetési soraiban más adatok szerepelnek, mint amit a rendkívüli ülés napján kaptak papír formában a képviselők. Mindehhez még az is hozzájárult, hogy természetesen a rendkívüli testületi ülés napján az Esztergom város internetes honlapja nem volt elérhető, de érdekes módon a testületi ülés után a város honlapja azonnal működőképessé javult.

A jelenleg a város honlapján fent levő adatok, még mindig nem egyeznek a papíron helyben kiosztott dokumentumokkal.

Sem idő, sem lehetőség nem volt arra, hogy a két különböző dokumentumon ellenőrizhető legyen hogy ugyanazok a számok vannak-e, mint amit az interneten a képviselők megkaptak. Lehet, hogy a FIDESZ többségű képviselők ismerték ezeket a számokat, csak az ún. ellenzék nem, mindazonáltal az ellenzék számára ismeretlen milliárdokról döntöttek úgy többévi kifizetéssel, hogy nem tudni mennyire adósítják el ezzel a várost akár 10-15 évre is.

Az MSZP frakció módosító indítványában egy racionálisabb költségvetést próbált felvázolni, egy reálisabb bevétellel és egy gondoskodóbb, odafigyelőbb elosztással.

Ebből adódóan az első fordulós tárgyalást követően több olyan tételt töröltünk a költségvetésből, amelyek megvalósítása véleményünk szerint nem az Önkormányzat szoros feladata, vagy olyan messzemenő terveket fogalmaz meg, melyek jelen gazdasági helyzetben nem tartunk végrehajthatónak, illetve úgy gondoljuk, hogy ezeket a beruházásokra fordítandó összegeket akár a későbbi évek folyamán, vagy máskor, később célszerű megvalósítani.

Terveink és javaslataink között szerepelt többek között a 2009-es évben megoldani a piac elhelyezését, a Pöttyös tér díszburkolatának kialakítását, parkosításokat a Bánomi lakótelepen és Béke téren, a Budai Nagy Antal lakótelepen illetve a Verseghy utca csapadékvíz elvezetését. Szerettük volna megoldani, az Erzsébet park kosárlabda pályájának felújítását és jó néhány olyan tervet – mint amilyen pl.a dísz kandeláberek elhelyezése - amit több évi ütemezésben, nem pedig lízing konstrukciós megoldással került volna be a költségvetésbe. Több olyan javaslatunk volt, amelyek megvalósítása még ebből a költségvetésből is kihozható lett volna racionális gazdálkodással.

Szerettünk volna több olyan beruházást átcsoportosítani, amelyeket megítélésünk szerint nem azonnal és feltétel nélkül szükséges a 2009-es évben végrehajtani.

Megítélésünk szerint a költségvetés összeállításánál a Fidesz frakciót egyfajta 2010-re való átütemezés kényszere vezérelte, ami már előrevetít egy 2010-es kampányidőszakot.

Vélhetően jó néhány dolog a 2010-es évre fog csak kicsúcsosodni, ami abból látszik, hogy nagyon sok tervezés indítás van, aminek a kivitelezése csak 2010-ben vagy annál később fog bekövetkezni.

Jó néhány éve látjuk már, hogy ezek a különféle terveknek és a szándékozott beruházásoknak hány éven át tolódnak, illetve jó néhány közülük el is marad, ilyen pl. a piacutca kérdése, vagy a buszpályaudvar és még számtalan olyan már rég beharangozott elképzelés, amit rendre húz-halaszt a város, illetve ami valamiért nem valósul meg.

Megítélésünk szerint sokkal többet kellene költeni a színvonalas kultúrára, a sportra, szabadidős tevékenységekre, illetve azokra a beruházásokra, amelyek az Esztergomban élhetést javítanák, valóban az itt élők helyzetén könnyítenének, illetve segítenék a helyi vállalkozásokat, az idegenforgalom fejlődését.

Sajnálatos, és méltatlan, hogy a költségvetés tárgyalására példátlan módon vita nélkül került sor, az ellenzéknek meg sem hallgatták a véleményét, módosító indítványaikat rendre lesöpörték az asztalról, még a látszólagos demokratizmusra sem tartottak igényt, hiszen a többségükkel úgy is leszavazhatták volna valamennyi indítványt. A költségvetés 11-es számú melléklete szerint 2010 és 2011-re mintegy felére apadnak a felhalmozási bevételek, ami azt jelenti többek között, hogy szinte lehetetlen lesz beruházásokat kezdeményezni, csak a folyó ügyek finanszírozására, és a minimális szinten történő működésre, a vállalt kötelezettségek, a kamatok, a hitelállomány és a lízing díjak kifizetésére lesz lehetőség hosszú-hosszú évekig.

(forrás)