Testületi ülés – február 19.

Testületi ülés – február 19.

2009. 02. 17. 15:04

37 napirendi pontot tárgyalnak Esztergom képviselői. Ebből hatot zárt ülés keretein belül.

Érdekesnek ígérkezik például a „Beszámoló az Esztergomi Városi televíziót ellenőrző testület munkájáról” – ugyanis a városban különféle pletykák keringenek az ETV zavaros pénzügyi helyzetéről (10 milliós problémákról esett szó) és az ott történő vagy tervezett személyi változásokról.

Ami biztos, az ETV a tavalyi évben igen sokszor megfordult az APEH feketelistáján, ám az év vége felé, bizottsági döntésekkel több millió forinthoz jutott.

A Köztér és Önkormányzati Napló TV műsor megrendelésére 2008.szept-december 31-ig 6 millió forintot, az Imaház utcai Tornaterem átalakítására televízió stúdióvá 4.28 millió forintot szavazott meg a KÜB.

Televízióhoz kapcsolódik szintén a KÜB által az Esztergomi Helyi Televíziós Egyesület (2500 Esztergom Bajcsy Zs. u. 4.) számára megszavazott 8 millió forint, amit az Esztergom Rádió újraindítására szántak.

Ezen felül újra napirendre kerül a Költségvetés is. Mint ismeretes az első fordulóban 7,3 milliárdos lyuk volt a kiadás és a bevételi oldal közt. Mivel az előterjesztés még nem elérhető, így csak kíváncsian várhatjuk, hogy a II. forduló milyen módosításokat tartalmaz.

Nyíri Attila szocialista képviselő indítványt nyújtott be a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2004.(IV.29.) esztergomi ör. rendelet módosítására. Javaslatai közt szerepel például a polgármester fogadóórája is, amelyet az előterjesztés szerint havi gyakorisággal lenne kötelező megtartani.

Ismét napirendre kerül a Parkolás rendjéről szóló rendelet egy újabb módosítása. Mostanában minden hónapban sikerül ezt napirendre tűzni. Ha szavazás eredménye esetleg nem felel meg Meggyes elképzeléseinek, akkor lehet, hogy ezt még gyakrabban meg fogják beszélni képviselőink.

Szintén ezen a testületi ülésen döntenek a Mária Valéria Mélygarázs adásvételi szerződésének aláírásáról.

A képviselők amúgy a 37 napirendi pontból, az SZMSZ által előírt határidőig mindösszesen 11 előterjesztés anyagát kapták kézhez.

Törölt felhasználó

2009. 02. 21. 13:16

Kedves Bejó Gábor!

Igaza van ingyencirkusz! Sőt! Kutyakomédia, ha ez nem sértő a kutyákra nézve. De az ingyencirkuszhoz nem csak a hozzászólók járultak hozzá! Volt aki villogott, mert ez a dolga. Hogy előtte ki biztatta minderre? Azt a villogó biztosantudja, de nem mondja. :)

Törölt felhasználó

2009. 02. 21. 11:57

Kb. 8 perc után kiléptem. Szégyenletes az ETV-től az a háttérzaj, amitől alig érthető az adás.

Törölt felhasználó

2009. 02. 21. 10:55

"Újra át akarom élni azt az élményt! "

Értem én hogy mire gondolsz ,mégid úgy érzem nincs ebben semmi élményszerű .Ez egy utolsó bugris viselkedés nem egyéb .Teljesen mindegy hogy igaza van vagy nincs.

Egy demokratikusan megválasztott polgármester igy nem beszélhet és viselkedhet .Neki az idegei vannak ki nekem meg a t.........vele .Én ezt megengedhetem magamnak ,de ő nem ,ha mégis akor meg ne csodálkozzon rajtam .Ez ilyen egyszerű.

10 éve a mindenkori ellenzék csak az ő munkáját akadájozza és őt lejáratja .Én ezt nem igy látom tehét én egy kútmérgező fanyalgó büdöshazugkomcslibsi a város potenciális ellensége vagyok .Röviden ez a Meggyes féle demokratikus városvezetés.

Annyit legalább felfogott hogy a korébbi néhány tucat ellenség helyett ma mér ezrek gyűlöletéröl beszél . Ezt kizárólag magának és másokat kirekesztő politikályának köszönheti ,bár szeretné a Nyiriék nyakába varni .Állitólag mindenki az ő székére pályázik én úgy látom hogy ő ragazkodik hozzá betegesen de nem ez a lényeg

.Mindenki hazudik csak ő mond igazat .Volt már ilyen a történelemben.Ha valaki mindenkit hülyének néz az elhiszi magárol hogy egyedül ő az okos .Ez viszont egy súlyos jellemhiba .

Eredeti méret

Törölt felhasználó

2009. 02. 21. 1:00

Ezt csak erős idegzetűeknek ajánlott megnézni!

A szomorú az egészben az, hogy egyetlen egy Fideszes képviselő sem akadt, aki felállt volna, és megkérte volna Meggyest ennek a polgármesteri tisztséghez méltatlan viselkedésnek a befejezésére, ha másért nem, legalább a saját pártja érdekében, hiszen a felvételen látható kirohanásai nem csak őt magát, hanem a Fideszt is minősítik!

Volt egy merész kijelentése is Meggyesnek, miközben sorolta, hogy a lakóparképítő ezt csinál meg azt csinál, ezt is mondta: "a lakóparképítő felgyújtja a házamat".

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó

2009. 02. 20. 22:10

www.etvonline.hu

ingyencirkusz

Törölt felhasználó

2009. 02. 20. 18:16

Tudja valaki, hogy mikor lesz az Önkormányzati Napló az ETV-n? Újra át akarom élni azt az élményt!

Remélem nem marad el!

Törölt felhasználó

2009. 02. 20. 0:49

A klasszikus divatfotózás himnuszából íme egy szerintem ideillő részlet:

"What Are You Looking At?

Strike a pose.
Strike a pose.
Vogue, vogue, vogue
Vogue, vogue, vogue

Look around everywhere you turn is heartache
It's everywhere that you go (look around)
You try everything you can to escape
The pain of life that you know (life that you know)

When all else fails and you long to be
Something better than you are today
I know a place where you can get away
It's called a dance floor, and here's what it's for, so

(...)

You're a superstar, yes, that's what you are, you know it"

Törölt felhasználó

2009. 02. 20. 0:07

Le akartam írni, hogy mi is volt ezen a testületi ülésen. De ezt inkább látni kell. Meggyes elénekelte hattyúdalát. Üvöltözés, rágalmazás, kényszeredett vigyorok. Meggyes végnapjai.

Várom az ETV felvételét. Talán abból kiderül, ki volt az a kedves ember, aki nemes egyszerűséggel annyit mondott csak amikor a dunakanyar géniuszát fotóztam: "ülj le hülyegyerek"... Tamásunk pedig pózolni kezdett a fényképezőmnek. Köszi, de tényleg. Beteszem a Lutra albumba a fotót.

Amúgy kabaréba illő jelenetek játszódtak le a testület ülésén. Mint egy rossz kisgyerek úgy hisztizett Meggyes.

A vádaskodások sem maradtak el: Meggyes megállapította, hogy a háza felgyújtásával kapcsolatban a "fő felbujtó szabadon mászkál, nem csak az országban". Kire gondolhatott?

A szeretgom sem maradt ki a szórásból, Meggyes neheztel egy mese miatt. Azt hittem felnőtt ember. No meg, akinek nem inge...

Meggyőződésem, hogy ez már a végjáték része. Meggyes teljes mértékben elveszítette a maradék önkontrollját. Kár szót pazarolni rá. Elég volt ebből az emberből. Politikai nulla.

2009. 02. 18. 20:46

Magam részéről nem ismerem a költségvetés sarokszámait, de a véleményekből is kitűnik, hogy Esztergom egy újabb elsőséget ért el az eddigiek mellé. Városunk immár első helyen lehet az ország városai között az eladósodásban. Gratulálok a városvezetésnek. Reméljük, hogy "Tomika" következő erdménykimutatásában ez a tény is szerepeni fog.

Eredeti méret

Törölt felhasználó

2009. 02. 18. 18:59

Meggyes ennyire nem ér rá?

Hogy a fenébe érne rá, amikor szeretgomot olvas, és Jánossal levelez!

2009. 02. 18. 18:57

Szerintem ez nem testületi, hanem önkívületi ülés lesz. :)

Törölt felhasználó

2009. 02. 18. 18:19

Ma ismét EGY darab előterjesztést sikerült kitenni a holnapi testületi anyagai közül. Természetesen ismét nem a költségvetést... azt gondolom majd helyben osztják ki. Meggyes ennyire nem ér rá? Bár lehet, hogy ebbe már nem is kellene nagyon belefolynia...

2009. 02. 17. 23:00

Melegitik a kaptárt!

Törölt felhasználó

2009. 02. 17. 22:55

Csak nem? A mi polgink?

Kizárt. Te csak bízzál a Fidesz frakcióban. Nem adják ki. De ha mégis, akkor ott van Knapp. Felveszi a bocskait, tesz egy kísérletet a begombolásra, majd legyint egyet, és átolvassa az előterjesztéseket.

Törölt felhasználó

2009. 02. 17. 22:41

És mi lesz, ha akadályoztatva lesz?

Törölt felhasználó

2009. 02. 17. 22:37

Az úgy van, hogy a főnök nem ér rá átolvasni, ezért aztán nem kerülhet ki. Nem mindig szegény köztisztviselők a hibásak.

Törölt felhasználó

2009. 02. 17. 18:50

Megnéztem, ma 1 azaz egy darab előterjesztéssel bővül volna a "kiosztott" anyagok köre, de az is csak frissítés.

Nagy kérdés, hogy mi a náthát csinál az a rengeteg ember ott a vízfejben, ha az előterjesztések az utolsó pillanatban készülnek el?

2009. 02. 17. 17:54

Én úgy látom kérdezőember csere lesz a vége .Ahol anyagi gond van ott hamar lapátra kerül valaki.Legalább is ez a gyakorlat.

2009. 02. 17. 17:33

És ez tényleg azt jelentené, hogy nincs semmi gond? Autót mindenki kaphat, akinek vesz a város...

nari

2009. 02. 17. 15:27

Milyen ETV-s problémákat vizionáltok? Most vásároltak két új autót is, ha jól tudom. Nincs ott semmi baj.