A megyei kórházban az orvos is fizet vizitdíjat
2007. aug. 22.

<p>Megvonta saját dolgozóitól a vizitdíjmentességet a tatabányai kórház. A kórházszövetség szerint ez a lépés csak a szegény intézményekre jellemző, pedig a Szent Borbála a közelmúltban százmillióval segítette ki saját fenntartóját.</p>

Augusztus elsejétől saját dolgozóival is megfizetteti a vizitdíjat a tatabányai Szent Borbála Kórház – értesült a FigyelőNet. A hír azért is meglepő, mert az eddigi ingyenes ellátás már természetbeni juttatásnak minősül.

A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmény vezetői közül senki sem akart nyilatkozni az ügyben, annyit azonban elismertek, hogy a kórházi dolgozók számára tényleg kötelezővé tették a vizitdíj megfizetését, amennyiben a kórházban egészségügyi ellátást vesznek igénybe.

Ezer vizsgálat

Lapunk megkereste az egészségügyi tárcát, ahol kiderült, a kórházi dolgozók számára nincs mentesség a vizitdíj-fizetési kötelezettség alól, ám az intézmények fenntartói maguk dönthetnek arról, kifizetik-e a háromszáz forintokat az alkalmazottaik után.

Eck Ferenc Zsolt, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat gazdasági főosztályának vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Szent Borbála Kórházban áttekintették az elmúlt három hónap vizitdíjadatait, amelyekből kiderült, hogy kilencven nap alatt közel ezer díjmentes vizsgálaton vettek részt a dolgozók.

A főosztályvezető szerint ennyi vizsgálatot már nem érte meg a kórháznak finanszírozni, ezért döntött úgy az intézmény vezetése, hogy augusztus elsejétől a dolgozókkal is megfizettetik a vizitdíjat.

Kölcsön a kinevezés után

A tatabányai kórház a közelmúltban azzal került be a hírekbe, hogy a frissen kinevezett – közgazdász végzettségű – főigazgató, Benkő Zoltán az egyik első intézkedéseként százmillió forintos kölcsönt adott a megyei önkormányzatnak az intézmény tartalékaiból.

Ezzel kapcsolatban Eck Ferenc Zsolt elmondta, a pénzre egy uniós közbeszerzéshez kapcsolódó hitelfelvétel miatt volt szükség, de már visszafizették a kölcsönt a kórháznak.

Mindenki meggondolja

A kórház adatai szerint havonta körülbelül két és fél millió forint bevételt jelent az intézménynek a napidíj, vizitdíjból pedig körülbelül hatmillió forintot fizetnek be a betegek. Nemeskéri Marianna orvosigazgató a 24 órának nyilatkozva úgy fogalmazott: a február 15-i állapothoz képest érezhetően csökkent az orvoshoz járók száma. Jobban meggondolják az emberek, hogy mikor menjenek orvoshoz.

Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke a FigyelőNetnek megerősítette, valóban minden kórházi menedzsment maga döntheti el, hogy elengedi-e a vizitdíjat a dolgozóinak, de a jogszabályok csak a közalkalmazotti státusban foglalkoztatottak számára teszik lehetővé a mentességet.

A többség elengedi

„A kórházak többsége él ezzel a lehetőséggel és kifizetik a közalkalmazottjaik után a háromszáz forintokat, csak a nagyon rossz helyzetben lévő intézmények várnak ettől megtakarítást” – jegyezte meg Varga. Az általa vezetett siófoki kórházban is elengedik a dolgozói vizitdíjat, ám a kórházigazgató nem titkolja, ez feszültségeket okoz a közalkalmazottak és a másként foglalkoztatottak között.

„Szomorú, hogy azokat a nyugdíjas kollégákat sem mentesíthetjük a díjfizetés alól, akik húsz-harminc évet dolgoztak nálunk” – tette hozzá a kórházszövetség elnöke.

Utoljára július elsejével bővült a vizitdíj-mentességi kör: nem kell megfizetni a háromszáz forintot a rendőröknek, katonáknak, mentőknek, katasztrófavédelmiseknek, vámosoknak, titkosszolgálati dolgozóknak, határőröknek és a büntetés-végrehajtásban dolgozóknak, ha szolgálat közben sérültek meg. Mentesülnek a vizitdíj fizetése alól azok a véradók is, akik legalább harminc alkalommal adtak vért.

forrás:figyelőnet

(forrás)