Az MDF Ivókút 2010 Esztergom Programja

Az MDF Ivókút 2010 Esztergom Programja

2007. 08. 03. 11:35

A Magyar Demokrata Fórum nem látja biztosítottnak a hőségben a lakosság megnövekedett vízigényének kielégítését, s véleményünk szerint lesújtó Esztergomban a közkút helyzet.

Soha nem volt még annyira fontos városunkban új közkutak kialakítása és a meglévők állapotának javítása, mint napjainkban, a hőségriadók, a 40º fölötti kánikula és az ebből következő rosszullétek idején.

Amíg a kormányzat folyamatos folyadékbevételre figyelmeztet, az önkormányzat pedig vízosztást hirdet, addig Esztergom közkútjai siralmas állapotban vannak.

Egy korszerű, szenzorral működő kút éves fenntartási költsége mindössze 60 ezer forint és a kiépítési költségek sem kerülnének ennél sokkal többe.

Az MDF megalkotta az Ivókút 2010 Esztergom Programot

  • Adatbázis készítése a jelenleg is üzemelő illetve az üzemképtelen ivókutak állapotáról és helyéről. Ennek publikálása szükséges- térképes formában-, mind a Hídlapban, mind az interneten.
  • Ivókutak elhelyezése a turisztikailag és szabadidős szempontból kiemelt területeken, különös tekintettel az újonnan építendő játszóterekre.
  • A már meglévő, de rossz állapotban lévő ivókutak folyamatos rekonstrukciója, különös tekintettel a nyári időszakra.
  • A reklámfelületek szabályozott bérbeadásából származó összegek révén, az ivókút program fenntarthatóvá, nyereségessé tétele.
  • „Fogadj örökbe egy ivókutat!” akció. A források szűkösségének tudatában egyes vállalatok illetve magánszemélyek vállalnák, hogy anyagi segítséget nyújtanak egy-egy kút fenntartásához, rekonstrukciójához. Az örökbefogadók nevét kis táblácska jelölné az egyes kutakon.
  • Ivókutak kihelyezése 2010-ig a közintézményekben.

Legyen minden közintézményben (okmányirodában, kórházi várókban, hivatalokban) fali ivókút. A közintézményekben világszerte számos helyen megtalálhatóak az ehhez hasonló egységek, amelyek segítségével a várakozók szomjukat olthatják a nagy hőségben. Az iskolákban elhelyezett folyosói ivókutak révén a gyerekekben, fiatalokban könnyebben rögzül a napi 2 liter ajánlott folyadék fogyasztásának szokása is. A program átgondolt és könnyen megvalósítható javaslatokat kínál, ezért az MDF kéri a város vezetését, hogy javaslatunkat ne dobják kútba, hanem törekedjenek azok mielőbbi megvalósítására. Tegyük kellemesebbé az esztergomi polgárok és az ide látogató turisták napjait!

 

2010. 06. 05. 12:09

Van víz a kerékpárúton!

No persze, nem a kutakban...  Király

2010. 05. 25. 9:07

Azokat is vízzel kell locsolni...

 

A muskátlikat akkor is locsolni kell, ha nincsenek kitéve.:)) Gondolom ( remélem) teleltetik őket valahol és nem minden évben újak kerülnek az oszlopokra.

Törölt felhasználó #43

2010. 05. 25. 8:45

OFF: Idén nem lesznek kitéve muskátlik az oszlopokra?

Azokat is vízzel kell locsolni....  Fügekaktuszt minden villanyoszlopra!

 

Törölt felhasználó #43

2010. 05. 24. 15:46

A víz is pénzbe kerül.

OFF: Idén nem lesznek kitéve muskátlik az oszlopokra?

2010. 05. 24. 14:03

Ez úton szeretném jelezni az illetékeseknek, hogy a fagyveszély már elmúlt... ki kéne nyitni a csapokat!

Ma délelőtt a kerékpárút tömve volt bringásokkal, kirándulókkal és futókkal. Gondolom, jól esett volna egy korty friss víz másoknak is (nem csak nekem)....

2009. 08. 19. 17:51

Hammerite!!!!! :))) metálzöld  vagy metál óarany színben! oszt jónapot!

(mondjuk azt meg a kutya nem veszi érsze:) )

gömbicica

2009. 08. 19. 17:47

Tudod Kata az a kék kut olyan snassz, nem illik Esztergom hirnevéhez. Kacsintás.

Szépek azok az ivókutak, de a szépség nem minden. Ilyen kék kut van a Simor J. utcai volt lángososnál (ez lassan beköltözik a piacra), meg a piacosoknak a piacosok  WC-je  előtt. Müködik!! Nem pár hónapja, évek óta!

2009. 08. 19. 15:52

Nekem meg az jutott az eszembe, hogy miért kellett az MDF nek előhozni a régi jól bevált módszereket?

Hogy kutakra, vízcsapokra van szükség a város közterületein? Mert annyira modernek voltunk hogy minden régi jól működő dolgot megszüntettünk magunk körül... Ha nincs az MDF es javaslat, ez egyik nagytudású Meggyes rajongónak sem jut  vajon eszébe magától?

 

Jó lenne megtudni, miért nem sikerült egyszerűbb, a fémtolvajok számára kevésbé értékes modellt választani... (ami talán nem megy tönkre 1 hónap alatt?)

A minap Kelet-Magyarország felső  részében  közel a Szlovák határhoz megálltunk autóval egy régi hagyományos világoskék kút mellett,  és meg tudtam tölteni az üvegeinket..... ott nem szerelték még le őket.

és ellopható alkatrésze sincs...

2009. 08. 18. 10:27

Az új western játszótérnél (Hunyadi u.) sem sikerült vizet csalogatnunk az új kútból.

Biztosan még nincs felavatva, a felavatásra  hivatott meg nem ér rá.

Törölt felhasználó #43

2009. 08. 18. 10:20

Villy írja az egominfo-n, hogy a vasútnál lévő ivókút tetejét máris ellopták.

2009. 08. 18. 8:23

A Szengyörgy lakópark alatti kút kb. egy hete nem üzemel. Pedig most, hogy a kánikula visszatért, bizony jól esne egy korty ivóvíz...

 

ÉLT 3 HÓNAPOT?!?!  Vagy itt spórolják meg az Árpád-házinál elfolyt vízmennyiséget...

2009. 06. 26. 9:21

 

Az illetékesek felé már jeleztem (nem sok sikerrel), így itt is jelzem (hátha (fel)figyelnek):

 

Az ívókutak csapjai folyamatosan folynak!!! A Szentgyörgy lakópark alatti hetek óta  - néha, ha arra futunk, kipiszkáljuk (pl. ma reggel) -, a díszkút az Árpádházi előtt szinte mindig (ezt nem lehet kipiszkálni, megfoghatatlan)...

 

A vandalizmust kizárhatjuk, mert ez a telepítést követő első napoktól fennáll! Hogy ez a silány minőségű csaptelepek, vagy a "hozzáértő" szerelés következménye, az nem posztom eldönteni. Viszont aggódom, hogy pár hónap múlva - esetleg a nagy vízfogyasztásra hivatkozva - lezárják a kutakat....

Eredeti méret

2009. 06. 19. 19:19

Visszakerült a helyére:

2009. 06. 15. 23:56

Dupla kivitelezés, dupla pénz, dupla jutalék.

Eredeti méret

2009. 06. 15. 23:30

Az Aradi vértanúk terei ivókút "élt" egy hónapot. Ugyanis ma elbontották. Valószinűleg azért, hogy aztán majd újratelepítsék. Nem számít, van itt pénz dögivel. Mindenesetre több, mint az előrelátó tervezés és szakértelem.

Ja, és a kúttal együtt létesített vízaknát is szétverték, és helyette egy újat csináltak...

Eredeti méret

2009. 06. 05. 15:09

Nemrégiben elkészült az új ivókút a Mindszenty téren, néhány kép ITT.

Eredeti méret

2009. 05. 16. 7:27

Győzelmi jelentés a város honlapjáról:

Napokon belül így Szentgyörgymezőn, a honvédtemető alatt, a kerékpárút mentén, a Kis-Duna sétányon a Mattyasovszky-bástyánál, a városközpontban a Szerecsen-ház előtt, a kórház közelében az Arany János utca és a Petőfi utca sarkán és a vasútállomásnál, valamint Esztergom-Kertvárosban a Wesselényi Miklós és a Damjanich János utcák találkozásánál és a Palatinus strandnál olthatjuk szomjunkat az új kutakból.

Nagyszerű, az idén megvalósítják a tavalyra előírányzott feladatokat! Hiába, gyorsulunk, gyorsulunk!

 

Eredeti méret

2009. 05. 15. 13:47

Gyarapodunk, gyarapodun!

Tegnap a helyére került a 2008-ra beütemezett 7 ívókútból a második, az Aradi vértanúk terénVigyor

Igaz, a listán ez a harmadik helyen szerepelt, a kúton meg jól láthatóan egy 6-os szám van, de tényleg ne keressünk csomót a kákán! Valaki, aki a közelben lakik, megnézhetné, hogy vajon  az első helyen szereplő, a szentgyörgymezei lakóparknál a kerékpáros út mellé tervezett ívókút vajon ott van-e már...

 

 

Eredeti méret

2009. 05. 08. 13:50

Gyarapodásunk gyorsulásos programja újabb lendületet vett! A 2008. április 3-i testületi ülésen egyhangúan elfogadott ivókút telepítési program egyik, 2008-ra tervezett pontja, a Bem téri megvalósulni látszik! Persze nem is Esztergomban lennénk, ha minden tökéletes volna. Van egy nagy térkép a vasútállomással szemben. A kutat vajon hová telepítették? Jobbra? Nem! Balra? Nem! Mögéje...

Amúgy a kút maga pofás darab

,

de remélhetjük-e, hogy előbb-utóbb némi szilárd burkolattal is körülveszi, megakadályozandó a vaddisznó-dagonya kialakulását?

Még néhány kép itt: www.szeretgom.hu

gömbicica

2009. 04. 24. 9:48

Nemsokára 13 darab "darázstáblát" fogsz látni, hogy ihatnának a városiak az ivókutakból, ha a ....... fontosnak tartaná az esztergomiak ivóvizhez való jogát.

Ugyan ezt értsd a játszóterekre is. :-(