Felpörgetné magyarországi eladásait a Suzuki
Gazdaság
2007. aug. 1.

<p>A Magyar Suzuki az idén 220 ezer autó gyártását és 33,5 ezer értékesítését tervezi Magyarországon. Az új modell, a Splash jövő tavasszal mutatkozik be.</p>

A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában az idei első félévben 112 072 gépkocsit gyártottak, ami 45 százalékkal több az elmúlt esztendő azonos időszakához képest - jelentette be Isao Ozawa, a vállalat májusban kinevezett vezérigazgatója. Hozzátette: idén 220 ezer jármű gyártásával számolnak, jövőre pedig már 300 ezer gépkocsi a terv. A vállalat idén 570 milliárd forint körüli árbevételre számít, s az első félévben ennek időarányos része teljesült is. Már készülnek, az új modell, a Splash gyártására, amelynek bemutatója jövő márciusban lesz. Ezt követően megkezdik Magyarországon is a kocsi értékesítését.

A hazai autópiac idei, több mint 10 százalékos visszaesését a Suzuki is megérezte, de bíznak abban, hogy sikerül a tavalyi 33 ezer darabos értékesítés után az idei 33,5 ezres tervet teljesíteniük, amire a június-júliusi adatok alapján okkal számít a cég. Mindez azt is jelenti, hogy a második félévben bele kell húznia a társaságnak, hiszen - amint arról beszámoltunk - az első félévben csak 15,5 ezer kocsit sikerült eladnia idehaza, amivel az értékesítés az egy évvel korábbihoz képest 17,5 százalékkal esett, a piacrészesedés pedig 19,2 százalékról 18-ra csökkent.

napi online

portal.ksh.hu <-múlt heti KSH statisztika

(forrás)