Polgár- és törvénybarát város
Közélet
2009. jan. 17.

<p>Esztergom nem szereti betartani a jogerős bírósági ítéleteket. Kerül amibe kerül, akkor sem. Egy 2005. februárja óta húzódó behajtási engedély kérelemnek jártunk utána. Ezen kérelem meg nem adása eddig 2,8 millió forintjába került az esztergomi adófizetőknek. Behajtási engedély a mai napig nincs.</p>

Dr. Müller Tibor fogorvos 2005. február 5-én kelt levelében kérte, hogy az önkormányzat biztosítson számára behajtási engedélyt a Lőrinc u. 17. szám alatt található lakásának udvarára történő gépkocsival történő bejutás érdekében. 18 évig háborítatlanul tudta udvarát használni, ám a Kis-Duna sétányon elhelyezett fix útelzáró bóják miatt ez már nem volt lehetséges.

A Polgármesteri Hivatal ezt a behajtási engedélyt nem adta meg, hivatkozva arra, hogy a lakás a Lőrinc utcán található kapun keresztül gyalogosan megközelíthető.

Dr. Müller birtokvédelmi eljárást indított, hogy jogos tulajdonát rendeltetésszerűen tudja használni.

Az Esztergom Városi Bíróság 2006. december 8. napján kelt ítéletében jogosnak ítélte a kérelmet és kötelezte az önkormányzatot arra, hogy a behajtási engedélyt adja ki.

2006. december 21-én az önkormányzat fellebbezett, amelyet a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2007. február hó 7. napján elutasított.

2007. augusztusában perújítási kérelemmel élt az Önkormányzat, ebben már arra hivatkozva, hogy az érintett ingatlan autóval csak a közkertként funkcionáló Aradi téren keresztül lenne megközelíthető, amely útként nem használható.

2007. október 31-én az Esztergomi Városi Bíróság az önkormányzat perújítási kérelmét elutasította.

Mindezekkel párhuzamosan, mivel a 2007. február 7. jogerőre emelkedett ítéletet az önkormányzat nem volt hajlandó végrehajtani, megindult a végrehajtási eljárás a város ellen.

2007. március 23. napján 50.000 forint pénzbírságot szabtak ki a városra és felhívták a figyelmet arra, hogy haladéktalanul biztosítsanak behajtási engedélyt a végrehajtást kérő számára.

Ez nem történt meg, ezért 2007. október 26. napján már 250.000 forint pénzbírság kiszabására került sor.

Az önkormányzat továbbra sem volt hajlandó a jogerős bírósági ítéletet végrehajtani, ezért 2008. január 11-én már 500.000 forintról érkezett pénzbírság.

Majd, 2008. júniusában, szeptemberében és novemberében újra 500-500 ezer forintról érkezett csekk a hivatalnak, az ítélet be nem tartása miatt.

A végre nem hajtott ítélet miatt az adófizetők pénzéből kifizetett 2,3 millió forint sem késztette arra az önkormányzatot, hogy a kért és jogerősen megítélt behajtási engedélyt kiadja, ezért 2009. január 8-án az Esztergomi Városi Bíróság újabb fél milliós bírságot szabott ki és felszólította az önkormányzatot arra, hogy 15 napon belül biztosítsa a behajtási engedélyt.

Eddig 2,8 millió forintot (és ki tudja mennyi ügyvédi költséget) dobott ki az önkormányzat az adófizetők pénzéből, közpénzből értelmetlenül.

Kiváncsian várjuk, hogy meddig dacol még a törvénnyel az önkormányzat és meddig akar packázni tovább egy olyan városlakó polgárral, aki csak az őt törvényesen megillető jogait akarja gyakorolni?

Csak, hogy legyen némi viszonyítási alapunk: az értelmetlenül bírságként kifizetett 2,8 millió forint nem kevesebb mint 933 „ingyenes” (3000 forintba kerülő) lakossági parkolási engedély ára.

Ugyanezen összegért 18.666 órát parkolhatunk csúcsidőben a vadonatúj mélygarázsban, vagy vehetnénk belőle akár 112 darab éves parkolóbérletet oda.

Szintén ennyibe kerül 560 nyugdíjas karácsonyi utalványként odaadott ajándéka.

Felszólítjuk Esztergom Város Önkormányzatát és annak vezetőjét Meggyes Tamást, hogy a törvények és a jogerős bírósági ítéletek tiszteletben tartásával előzze meg a közpénzek ilyesformán történő pazarlását, ugyanis az önkormányzat jelen esetben a mi befizetett adóforintjainkat pazarolja!

Végkifejlet

Müller úr még februárban megkapta a behajtási engedélyt.

Ha bárkinek vitás ügye lenne a várossal - nyugodtan keresse meg a Szeretgomot. Úgy tűnik nálunk publikálni egy ügyet az egyik leghatékonyabb módszer arra, hogy a vita megnyugtatóan elrendeződjön:)

(forrás)