Nincs tökéletes rendszer
2008. nov. 21.

<p>Rákos daganatként dolgozik mindenkiben az a tudat, hogy létezik tökéletes társadalmi rendszer - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a csütörtök este rendezett Nemzeti blogcsúcson. Hozzátette: különbséget kell tenni kételkedés és "fikázás" közt. A Jobbklikk szerzője mellett a Reakció és a Konzervatórium munkatársai vettek részt a fiatal konzervatív gondolkodók egyik első összejövetelén.</p>

Mik a lehetőségei a konzervativizmusnak akkor, ha már minden olyan elv, amit kialakulásakor ellenzett, beépült a nyugati politikai rendszerekbe? - tették föl maguknak a kérdést csütörtök este a Konzílium - Nemzeti blogcsúcs első kerekasztal-beszélgetésének résztvevői, a Reakció, a Konzervatórium és a Jobbklikk című blogok szerzői. (A rendezők között ott volt a Kommentár című folyóirat is.)

Megadja Gábor, a Konzervatórium munkatársa úgy fogalmazott, a kereteket adottnak kell tekintenie annak, aki praktikusan szeretne politizálni. Balogh Ákos Gergely, a Reakció főszerkesztő-helyettese és Navracsics Tibor, a Jobbklikk egyik szerzője, a Fidesz frakcióvezetője viszont vitatta, hogy beszélhetünk-e Magyarországon megszilárdult politikai platformokról.

Balogh Ákos Gergely ugyanis úgy látja, itthon egyre inkább elmosódnak a világnézeti határok a pártok közt. Mint mondta, a december ötödikei, kettős állampolgárságot elutasító népszavazás után mintha már a Fidesz sem állna ki annyira a határontúli magyarokért, mivel kiderült, az nem hoz választókat. Navracsics Tibor éppen ellenkezőleg látja, szerinte 1988 óta kitapinthatóak a határok. Egy akkori interjúkötetet idézett, amiben a frissen alakult Fidesz prominens tagja, Kövér László a családot nevezte ideológiájuk egyik alapértékének.

Fölvetődött a kérdés, hogy milyen hagyományokra építhet a konzervativizmus negyven év kommunizmus után. Megadja Gábor szerint a probléma az, hogy még mindig jelen van a szocializmus, mint ideológia. Navracsics Tibor a polgári Magyarország hagyományát említette, mint amire építeni lehet.

Vannak-e jó hagyományai a Kádár-korszaknak? - provokálták magukat a beszélgetés résztvevői. A Konzervatórium szerzője szerint a válasz rövid: nincs, ami mégis, az a Kádár-kor előttről származik. Navracsics Tibor a nyolcvanas évek undergroundjának zenekarait, az URH-t, a Balatont, a Pál Utcai Fiúkat, valamint a matrózccsíkos pólót és a csöves farmernadrágot említette, azt ugyanakkor nem tudták eldönteni a beszélgetők, hogy mindez a Kádár-kor miatt vagy ellenében jött létre - a kettő ugyanis talán egyszerre igaz.

Nincs tökéletes rendszer

A találkozó résztvevői egyet értettek abban konzervativizmus nem feltétlenül kell, hogy vallásos legyen, azonban semmiképp sem lehet vallásellenes. Kijelentették, jelenleg nem képviselnek az egyházak olyan világi hatalmat, ami ellen küzdeni kellene sőt, inkább támogatni kell őket.

Kifejtették: szükség van a szkeptikus, kritikus hozzáállásra az új világmegváltó ötletekkel, ideológiákkal szemben, hiszen nem létezik tökéletes társadalmi rendszer, nincsenek tökéletes struktúrák. Navracsics Tibor szerint különbséget kell tenni "szkepszis és fikázás között", az első ugyanis "értékelkötelezett kétkedés, amely dolgoztatja a tekintélyt", a második pedig a magyar gyakorlat. Kifejtette: a tökéletes rendszer iránti vágy, az abban való hit "rákos daganatként ott dolgozik mindannyiunkban", aki ennek lehetségességét kétségbe vonja, azt Magyarországon érvek nélkül próbálják kiszorítani a közéletből.

A résztvevők úgy határozták meg a konzervativizmust, mint politikamentes világnézetet, amely mindig az aktuális problémákra keres praktikus megoldást. Leszögezték, föl kell fedezni a magyar konzervatív hagyományt. Navracsics Tibor kifejtette, nem tudja, ő maga konzervatív-e, de szerinte akár még az SZDSZ-ben is lehetnek konzervatívok. Habár, fűzte hozzá, nem Kóka Jánosra gondol, aki úgy képzeli, ő a konzervatív gazdaságpolitika megtestesítője.

Nincs egyenlőség

Navracsics Tibor kifejtette, a modern tömegdemokráciákban minden párt szükségképpen populista, a "szellemi térben" ugyanakkor van helye az elitizmusnak. Balogh Ákos Gergely arra hívta fel a figyelmet, mindenképpen van elitista attitűd a konzervativizmusban, hiszen az emberek nem egyenlőek hátterük, anyagi helyzetük, tehetségük szerint.

A beszélgetőpartnerek úgy vélték ugyanakkor, nagy baj ma Magyarországon, hogy sokan, akik bizonyos területen tekintélynek örvendenek, a közélet minden területén tekintélynek tartják magukat, amivel viszont saját hitelességüket rombolják. Bírálták azt a hazai szokást is, hogy az emberek minden probléma megoldását az államtól várják.

Hová juthat Magyarország 2020-ra? Navracsics Tibor ironikusan a romló demográfiai adatokra utalva megjegyezte: dolgozzanak és szaporodjanak a fiatalok, hogy ő kaphasson nyugdíjat. A Fidesz frakcióvezetője komolyra fordítva a szót hozzátette, hogy sürgősen "tisztába kell jönnünk magunkkal", hiszen a szlovákok, a románok, a szerbek számára egyértelmű, ki a szlovák, a román, a szerb. Megadja Gábor szerint annál nincs rosszabb forgatókönyv, minthogy az MSZP megnyeri a következő választásokat.

Forrás: inforadio.hu

(forrás)