Kézenfogva Alapítvány a Tesco támogatotja
2007. júl. 10.

<p>Több mint ötmillió forintot gyűjtöttek össze a Tesco vásárlói és alkalmazottai 2006. július 1. és 2007. június 30. között a Kézenfogva Alapítvány számára "Az év támogatottja" program keretében. A legnagyobb összeggel, több mint háromszázezer forinttal a nyíregyházi Tesco vásárló- és munkaközössége járult hozzá az alapítvány munkájához.</p>

Az áruházlánc a 2006. évi "Az év támogatottja" elnevezésű, nagy sikerű támogatási programjának keretében, a Kézenfogva Alapítvány támogatásával az értelmi- és halmozottan fogyatékos gyermekek, felnőttek helyzetén kívánt javítani. Ezt a célt közösen, elsősorban a közvélemény-formálás eszközével kívánták elérni, annak érdekében, hogy a társadalom elfogadóbb legyen a fogyatékos emberek iránt. Országos kampányok indításával próbálták a társadalom szélesebb rétegeinek érzékenységét és figyelmét növelni.

A program során két forrásból érkeztek a segíteni akaró adományok: egyrészt a Tesco saját bevételéből, másrészt pedig a vásárlók és az áruházlánc munkatársai is hozzájárulhattak a programhoz az ország Tesco áruházaiban kihelyezett gyűjtőperselyekbe dobott adományok révén. Idén az ország összes Tesco hipermarketében és a kisebb méretű boltjaiban egyaránt kiállított gyűjtőládákban több mint ötmillió forint gyűlt össze 2006. július 1. és 2007. június 30. között.

A legnagyobb összeget, több mint háromszázezer forintot a nyíregyházi hipermarket vásárlói és dolgozói dobták az urnába, ám kiemelkedő volt a budaörsi, az esztergomi, a pesterzsébeti és a szombathelyi vásárlók és dolgozók részvétele is. Ezekből az áruházakból közel kétszázezer forint jutott a Kézenfogva Alapítványhoz. Több mint százezer forinttal járultak hozzá az alapítvány munkájához a békéscsabai, a kaposvári, a kiskőrösi, a kisvárdai, a Pesti úti, a siófoki, a soproni, a szarvasi, a székesfehérvári, a tapolcai, a tatabányai és a Váci úti hipermarketek, valamint a szombathelyi szupermarket vásárlói és dolgozói.

Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta, hogy 1993 óta, az akkori köztársasági elnök, Göncz Árpád által alapított szervezet célja, hogy országos szinten próbáljon javítani a több mint hatvanezer értelmi és halmozottan fogyatékos gyermek, felnőtt, valamint hozzátartozóik, gondozóik és a velük foglalkozó szakemberek, civil szervezetek helyzetén. "Egy olyan befogadó társadalmat tartunk ideálisnak, amelyben az értelmi és halmozottan fogyatékos, autista emberek a társadalom egyenértékű tagjaiként részt vesznek a társadalmi élet minden területén. A befogadáshoz kulcsfontosságú az értelmi fogyatékos emberekről alkotott közvélekedés formálása."

"Az áruházlánc segítségével elindítottuk az értelmi fogyatékos és az egészséges emberek párbeszédét elősegítő, "Fogadd el, fogadj el!" című kampányunkat. A támogatásnak köszönhető programsorozattal és a Kézenfogva Alapítvány különleges kamionjával azt szeretnék elérni, hogy megfelelő szemlélet alakuljon ki sérült embertársainkról, megkönnyítve az előítélet-mentes befogadásukat. Az elfogadás kamionjának útvonala - tavaly harmincnyolc budapesti és vidéki helyszínt érintve - összekapcsolódott a tájékoztatással, a felvilágosítással, és elsősorban a személyes találkozások révén mutatta be, hogyan élnek az értelmi fogyatékos emberek. Közel harmincezer ember vett részt a programokon."

A Tesco-Global Áruházak Rt. idén is folytatja az immár hagyománnyá vált "Az év támogatottja" programot. A márciusban meghirdetett pályázaton ezúttal a Salva Vita Alapítvány került ki győztesen, így a 2007/2008-as évben a Tesco ezzel a szervezettel együttműködve segíti a sérült fiatalok és felnőttek önálló életvitelét, társadalmi integrációját.

(forrás)