Idén kilencedszer rendezték meg a Fesztergomot. 1999-ben szakmai tapasztalatok és előképzettség hiányában vágott bele az első fesztivál szervezésébe a három főszervező, de nem minden affinitás nélkül: egyikük évek óta vezetett (és vezet most is) egy élőzenés klubot – jellemzően alternatív, rock- és metálzenei (ahogy mondja: „hörgi-börgi”) fellépőkkel –, másikuk marketinges tanulmányokat folytatott, harmadikuk pedig a média (a kommunikáció) világában volt otthonos.

Idén kilencedszer rendezték meg a Fesztergomot. 1999-ben szakmai tapasztalatok és előképzettség hiányában vágott bele az első fesztivál szervezésébe a három főszervező, de nem minden affinitás nélkül: egyikük évek óta vezetett (és vezet most is) egy élőzenés klubot – jellemzően alternatív, rock- és metálzenei (ahogy mondja: „hörgi-börgi”) fellépőkkel –, másikuk marketinges tanulmányokat folytatott, harmadikuk pedig a média (a kommunikáció) világában volt otthonos.

„A tagadhatatlan pénzmag-keresési szándék mellett legalább annyira motivált minket, hogy – akkor még – nem sok olyan fesztivál létezett, ahol azok a zenék szóltak, amiket mi szeretünk. Mára alaposan megváltozott persze a helyzet, minden bokorban terem egy fesztivál, bokronként több is (más kérdés, milyen minőségben, milyen előadókkal, „bugyi-vásárral” megspékelve, avagy nem). Szóval. A „haverok, buli, manna” jelszava lebegett a szemünk előtt, nagyjából ebben a fontossági sorrendben”- emlékezik vissza Gulya István.

Jelzálog a lakáson

Mint mondta, a saját bőrükön tanulták meg a fesztivál-szervezés mesterségét: rájöttek lassanként például, hogy csak vállalható „lyukkal” (különbözettel) operáljanak a kiadási és bevételi oldalt illetően. Volt rá ugyanis példa, hogy egyikük lakását jelzáloghitellel kellett megterhelni a fesztivál miatt.

Másrészt azt is megtanulták, hogy nemcsak a rendezvénynapok igényelnek fokozott figyelmet – emiatt például a szervezőknek nem lehet túlzásba vinni a sörözést, akárhogy erőlteti ezt a népes ismerősi és baráti társaság -, hanem még utána egy-két hétbe kerül, hogy az ember elkösse a legközvetlenebb szálakat (fizessen, mint a katonatiszt, például), lazítani csak utána lehet. Harmadrészt pedig: rá kellett arra is jönniük, hogy a fesztivált nem magunknak szervezik, tehát azokat kell meghívni, akiket a közönség szeret (és természetesen: ki tudja gazdálkodni a büdzsé).

Metallicáról nem is álmodnak

„Hamar tudtuk, hogy mekkora a takarónk, ami alatt nyújtózhatunk, és, mondjuk, hiába ábrándoztunk a nyitónapra egy Red Hot Chili Peppers, Metallica, U2, George Michael menüsor gondolata mentén, be kellett lássuk, ez – egyelőre – elérhetetlen” – mondta Gulya.

Részben a pénz kényszere szülte, hogy jó ideje a nulladik napon helyi/régióbeli (megyei és Esztergom helyzeténél fogva: felvidéki) formációk játszanak. Másrészt tényleg lehetőséget akartak adni számukra, mert egy csomó jó csapat akad arrafelé (is), és így egy napra koncentrálva (maximum egy országosan már jól ismert előadóval megerősítve) övék a színpad, találkozhatnak rajongóikkal, és minőségi körülmények között brillírozhatnak.

A szervező fesztivál-tipológiája

Gulya István teljesen önkényes felosztása szerint könnyűzenei fesztivál méretét tekintve négyféle létezik. Van a Sziget, ami teljesen külön kategória, másokhoz sem nagyságrendjét, sem kínálatát tekintve nem mérhető. Aztán léteznek a nagyfesztiválok, olyanok, mint a Volt, az EFOTT, Tokaj-Hegyalja (utóbbit akár a kelet-magyarországiak Szigetének is nevezhetnénk). Ezeket a közepes fesztiválok követik (mint a Fesztergom), és végül jönnek a kisfesztiválok, merthogy ma már szinte minden település tart évente minimum egyszer könnyűzenei fellépőkkel falunapokat.

A fesztiválszervezők egyébként tudják, hogy Tankcsapda, Kispál és a Borz, (valamint talán a Quimby) nélkül magyar könnyűzenei rendezvényt szervezni ma anyagi öngyilkosság. Idén volt a Fesztergomon mindkettő, illetve mindhárom együttes.

Az időjárás nem befolyásolja a látogatottságot

Pénteken leszakadt az ég. „Orkán jött, a levegő barna lett, a zuhé vízszintesen kapott derékba, és – mint utólag megtudtuk – a város egyik utcájában bazinagy fákat csavart ki. A helyi rendőrség is kiérkezett, együtt tereltük az embereket a több oldali bejáratainál megnyitott sportcsarnokba (a Fesztergom helyszíne a Pézsa Tibor Sportcsarnok szabadtéri környezete). Mindez azonban mindösszesen vagy tíz percig tartott (mármint a vihar), és a belépni szándékozók csak jöttek, jöttek, minden Fesztergomok legnagyobb aznapi nézőszámát produkálva.”

Egyedül a – Gulya szerint reneszánszát élő - Ossiannak kellett kábé három számmal a vége előtt befejeznie a koncertjét, mert a nézőiket elmosta a zápor, és mert áramtalanítani kellett, nehogy baj legyen (megrázza őket az áram, beléjük csap a villám, vagy megtalálja a földbe ásott, egyébként jól szigetelt kábeleket).

A vihari pauza után viszont minden idők egyik legjobb koncertjét adta a Tankcsapda. Láthatóan és hallhatóan Lukácsék szintén élvezték a bulit, és bár vannak annyira profik, hogy abban az esetben is remek műsort produkálnak, ha nincsenek épp a hangulati topon, de tény, a nézőknek akkor igazán jó, ha a zenekarnak jó.

A zárónapi (szombati) koncertek közül a Quimbyét és a Kispálét emelte ki a főszervező. A Quimby nyújtotta számára idén a legjobb zenei élményt. Kispálék - dominánsan a korábbi évek számaira épülő - műsora pedig elbájolta és megmozgatta az egész közönséget, „jó kedve kerekedett tőle az embereknek, még ha némelyikük érezte is a negyvenes életévek küszöbön toporgó szomorúságát.”

Baráti, mosolygós

Gulya szerint a Fesztergom vonzereje leginkább abban rejlik, hogy közvetlen, baráti, mosolygós, és bár több ezer fiatal és idősb látogatja, nem tömegrendezvény. Abban az értelemben biztosan nem, hogy nem akar (és nem is fog) a fogyasztásra serkenteni, nincsenek (és nem is lesznek) „bizbaz-kereskedők”, fölösleges szolgáltatások, látványelemek, firhangok (flincek-flancok). Olyan hely – ezt korábban már Lovasi András is megjegyezte –, hogy a zenészek a koncertjük után megnézik a kollégát, vegyülnek egymással és a közönséggel, akik nem fogják idióta kívülálló sztárként kezelni őket – „légyszi, csak még egy közös fotót a nagyinak” –, hanem normális ember módjára sörözve-borozva (üdítőzve) beszélgetnek.

fn.hu