1. Hír

Én egy optimista, a jövő nemzedékében bízó ember vagyok. Nem mintha ezt valakinek értékelnie kellene, de szeretném elöljáróban megjegyezni.

Elmentem a Szent István Galéria nyitórendezvényére, ahol egy szép ifjú hölgy, Horváth Krisztina verseket mondott, és négy iskolatársa zenélt az elhangzott költemények között. Szép délután volt! Örültem annak a mély humánumnak, ami e fiatal hölgyből árad! Jól és értelmesen elmondott verseket hallhattam.(Van, ahol ilyen színvonalért fizetni kell a nagyérdeműnek.)

Valószínű, hogy elfogult vagyok az Istvánnal szemben, mert minden gyermekem ezt az iskolát járta! Szerettem a közösségét, szerettem azt a jó hangulatot, amelyet minden olyan rendezvényükön tapasztalhattam, amire meghívták a szülőket is! Volt ebben az iskolában valami olyan plusz, amit nemigen lehet szavakkal kifejezni. Érezni kell! Sokszor, ha lehetett, mindig ott voltam az adventi hangversenyeken vagy a „hangszeres” diákok bemutatóin! Elmentem a diákszínkör előadásaira is! Örültem annak, amikor értelmes és tehetséges embereket láthattam a színpadon. Jó volt látni, hogyan köszönik meg egymásnak és tanáraiknak egy szál virággal azt, amit nem lehet más módon megköszönni, csak így!

Ebben az iskolában a nevelőknek és az elmúlt évek iskolavezetőinek olyan tehetségük volt a diákok irányításához, ami méltó a legnagyobb elismerésre!

Sajnos, ez a jó hangulatú iskola ma már más!

A diákság viszont, ahogy az előbb említett eseményt látva megtapasztalhattam, ugyanolyan, mint volt! Értelmes!

Nincs itt, kérem, semmi baj! A jövő nemzedéke okos és magabiztos. Aki nem hiszi, jöjjön el egy ilyen rendezvényre, és megtapasztalhatja.

Az az értelem és hit, ami itt látható és érezhető volt, nem akármi!

Tudják, mi volt, ami még megfogott a szereplők teljesítményén kívül,(a lebonyolító tanárokat nem is említve)? Az, ahogyan a nézőként helyet foglaló diáktársak örültek a szereplők sikereinek!

Az évadnyitó est nem csak az irodalomról szólt! A szervezők által „szellősre” elhelyezett székeknek szerepe volt a megnyitó második felében! Nagy László tanár úr a tapsoló közönséget arra kérte, hogy székeiket fordítsák 90-fokkal jobbra! Így kényelmesen vehettük szemügyre Tücsök György képeit. Jó képek! Az előbb elmondottak erre a fiatalemberre is igazak! Tudja, mit, miért és hogyan fényképez! Látni, hogy van benne „petárda”!

Mit mondjak, csúnya dolog, de irigyeltem az ifjak tehetségét! Irigyeltem, de higgyék el, örülök is neki nagyon! Ezekben az emberekben, diákokban érték, nagyon nagy érték van! Az idősebb ember, amilyen én is vagyok, hajlamos elszomorodni a jelen ostobaságán! Nem tudom, a jelen körülmények között meddig lesz lehetőségem hitet meríteni e gimnázium diákjainak nagyszerű tehetségéből. Ha nem lesz rá mód, köszönöm Nekik az eddigieket, és kérem tőlük Adyval szólva: „Őrzők: vigyázzatok a strázsán”

Köszönöm, Szent István Gimnázium!

Szereplők: Horváth Krisztina, (vers) Gróf Anikó, Morva Eszter, Ötvös Csenge (fuvola), Papp Csilla (hegedű) és Tücsök György (fotó)