Strigonium non celebrat
2008. okt. 12.

<p>Furcsa határozatot hozott Esztergom város képviselőtestülete szeptember 25-i ülésén. A városatyák úgy döntöttek, hogy nem hajlandóak megünnepelni a megye létrejöttének 85. évfordulóját.</p>

A megyei közgyűlés elnöke (Völner Pál, Fidesz) hagyományteremtő szándékkal Megyenapot hirdetett szeptember 27-re. Ezen a napon volt ugyanis 85 esztendeje, hogy az Országos Törvénytár az 1923. évi XXXV. törvénycikket kihirdette, mely létrehozta Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyét.

A Megyenapra meghívták Esztergom városát is. Az alpolgármesternek azonban aggályai merültek fel. Mint az előterjesztésében írja (kiemelés tőlem): "a mai Komárom-Esztergom megyét elsősorban olyan kulturális egységnek tekintjük, ami a trianoni határokat rögzíti és egymással igazi kapcsolatban nem lévő földrajzi egységeket köt mesterségesen össze. Közigazgatási egységként így nem elfogadható a számunkra, mert nem tükrözi a valós kapcsolatokat tartalmazó, történelmileg kialakult egységet. Sokkal inkább tudnak együttműködni a volt Esztergom vármegyéhez, illetve a Komárom vármegyéhez tartozó települések. Elfogadjuk, hogy Tatabánya a megyeközpont, de az igazi súlypont a megyében két város, Komárom és Esztergom. A jelenlegi összevont megyének mi ma inkább csak a hátrányait tapasztaljuk, számunkra egy szomorú emléket elevenít meg, így nincs okunk az ünneplésre".

A határozati javaslatban az alpolgármester indítványára a képviselőtestület úgy döntött, hogy nem kívánja megünnepelni a megye létrejöttének 85. évfordulóját. A határozatban azt a javaslatot is elfogadták, hogy a város egyeztetést szeretne kezdeményezni a megyével a régi Esztergom vármegye területén egy "Városmegye" létrehozására úgy, hogy az ezen a területen a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő intézmények Esztergom Város Önkormányzata fenntartásába kerüljenek.

(forrás)