Minden sütés-főzés körül serénykedőnek volt már bizonyára szomorú tapasztalata és olyan élménye is, hogy a tudományát az egekbe dicsérték.
Nos! Ha valami nagyon jól sikerült, főleg ha gyors is, számolj be róla, közölj hozzá receptet, esetleg fotót is mellékelve, hogy nagyobb kedvet kapjunk a kipróbáláshoz. Színesítsük kicsit a lapot! Akár pontozhatnánk is havonta.
Pilar, smardnit tudsz csinálni? Gyorsan megvan az is, könnyen köríthető, díszíthető tejszínhabbal, öntettel, sodókkal - kiadós, nagyon finom és nagy sikere szokik lennije, amíg pillanat alatt el nem tüntetik. :)
A legközelebbi kerti partira nyugodtan süthettek ám ilyeneket! :) A múlt alkalomra sütöttem életemben először rétest, Mikuláskor másodszor is nekiveselkedek, merthogy osztálytalálkozót tartok. (Ezúttal nem lesz kitéve az időjárás viszontagságainak.) Talán ez a leggyorsabb süti, ha a tésztát készen veszi az ember.
Ebbizony igen finom Gömbicica!
Annyit tennék hozzá, hogy néha a lisztet én legalábbis picit fel szoktam keverni rétesliszttel, cca harmadában ( picit érdesebb lesz a tészta), a cukor arányosítható tetszés szerint és én meggy helyett őszibarackot szeressem jobban, de teljesen ízlés dolga - baracknál annyiban vigyázni, hogy ha nem aprózzák el és kilóg a kvaccsból sütéskor, a teteje megkaphat picit.
Nagyobb tálba tégy 20 dkg lágyabb vajat, havazd be 20 dkg porcukorral, csikozd meg egy citrom reszelt héjával, majd 4 db tojássárgája belepottyantása után inditsd el a keverő masinádat. Nyugodtan magára hagyhatod, 1x- 1x esetleg lapátkával kotord le a tál oldalára kenődött krémesedő masszádat.
Amig zakatol a masina, kenj ki egy tepsit vajjal- v. margarinnal szórd ki prézlivel. Gyujtsd be a sütőt 180? fokra.
Mérj ki 18 dkg lisztet, tégy hozzá teáskanál sütőport, és 5-10 dkg piritott, darált mogyorót ( én a piacon vettem, jó drága volt -török-attól az árustól, aki mindenféle "nyugati cuccot" szokott árulni nagypiackor, csoki, mosópor, stb.)
Szóval ez nem földimogyoró, hanem bokor mogyoró. /itthon is van, csak lusta voltam pucolgatni, piritgatni. Emlékszem régen Anyósom milyen finom mogyorós sütiket csinált. Ő nem volt rest törögetni. Még volt sparhelt is a konyhában, év volt régi lemeztepsije,abban piritotta a tüzhelyen. Mármint a pucolt mogyortót. Hü de finom illat volt tőle/
Ha van végy elő másik keverőmasinát, ha nincs mosd el a vajas masszánál használt lapátot , és a 4 tojásfehérjét verd fel 1 ek.cukorral kemény habnak.
Amig "keményedik" a hab, szürj le 1 üveg magozott meggybefőttet.
Finom mozdulatokkal elegyitsd a vajas masszába felváltva a lisztet és a tojáshabot
Jól rázogasd el a tepsibe egyenletesre, rakosgasd rá a lecsöpögtetett meggyet, igy is rázogasd meg, hogy lejjebb is menjenek a gyümölcsök, (párszor az asztalhoz is ütögetheted a tepsit) aztán irány a sütő.
Valami mennyei illata, és ize lesz. Semmi perc alatt elfogyott. Tejszinhabbal a tetején még inkább nyám-nyám. Csak a kilóim ne szaporodnának tőle.
Jó étvágyat. EGyébként marha gyorsan kész van.
A Cserép-Erdélyi féle spagettiszósz, ami mindig másként alakul, attól függ, melyikünk csinálja (minden hozzávaló tetszés szerinti mennyiségben):
Hagymát pirítunk, rá apróra vágott sonkát, gombát (friss csiperkét vagy akár bármilyen üvegeset - na nem fafülegombát...), paradicsomszószt, amit jó adag rozmaringgal, oregánóval, bazsalikommal, majorannával és ízlés szerint sóval ízesítünk - ha kell, kevés forralt vízzel felöntjük. Mindig nagy sikert arat.
Attól függően mekkora a család - végy 30-35 dkg sonkát (én a pizzasonkát szoktam venni, mert az a legolcsóbb). Vágd esztétikai kívánalmaidnak megfelelően kockára, vagy gyufaszálnyira, és margarinon pirítsd át egy kicsit. Végy 2 közepes, vagy 3 -4 kisebb cukkinit, hámozd meg, magozd ki (nyár elején, amikor még nem magosodik, ez elmaradhat) és vágd, vagy reszeld gyufaszálnyi csíkokra. Öntsd hozzá a sonkához. Az egészet párold össze, sűrű kevergetéssel - kb. 20 perc.
Végy egy tasak Maggi-szósz alapot (Carbonara, vagy tejszínes hagymás csirke, vagy bármelyik szószalap, amelyik fehér!), készítsd el a leírása szerint, és öntsd a sonkás-cukkinire. (Ha ettől idegenkedsz, akkor ételsűrítővel, vegetával, sóval, borssal szórd meg a sonkás-cukkinit.) Kavargasd, sózd (ha még szükség van rá), borsozd meg (ízlés szerint), és egy kis doboz főzőtejszínt önts hozzá. (2 dl). Kb. 10 perces összefőzés után nyomj bele annyi fokhagymát a fokhagymapréssel, amennyi szájízed szerinti. (Ez nálunk 5-6 gerezd.) Szórj bele egy kis oregánót. Ha túl sűrű, kevés tejjel még higíthatod.
Főzz ki hozzá spagettit, merőkanállal szedj rá a szószból - és végül reszelj rá sajtot. Jó étvágyat!
Ebből az adagból az 5 fős családunkban vacsorára már nem marad:(((
Na. Hideg van, nehezednek az ételek... Csináltam egy bajor krumplilevest, ami bajor és krumplileves, de finom.
A dolog úgy kezdődik, hogy jó nagy kanál vajon (elvetemülteknél margarinon) fedő alatt párolni összevagdalt két nagy sárga, egy nagy fehérrépát, és cca. 20cm póréhagymát ( az is vagdosott). Hozzá kell tenni kávéskanál petrezselymet, erős késhegynyi őrölt szerecsendiót, sót és őrölt borsot, ahogy tetszik.
Ha párlódott kicsinyég, cca fél kg összevágott krumplit bele, (sót ellenőrizni majd, mert a krumpli felszívja), együtt dagonyáztatni a vajon, ha kell aláönteni vizet. Pár perc múlva felönteni cca 1/2 liter vízzel, főzni benne pár percig, míg a krumpli megpuhul. AHa megvan, a puha gezemice felét villával átnyomkodni, ettől sűrű lesz majd, még egy késhegy szerecsendiót bele és felönteni két dl tejszínnel. Összeforralni, két pár debrecenit bele, végén még petrezselyemzölddel megszórni.
Tartalmas, német-féle egytálétel, de nagyon fínom.
Na. kell hozzá akkor: 2 nagy sárgarépa, egy nagy fehérrépa, póréhagyma, 1/2 kg krumpli, jó nagy kanál vaj, 2 dl tejszín, 2 pár debreceni, só, bors, szerecsendió, petrezselyem.
Had hencegjek. Lecsós buzi vagyok, és igyekszem mindíg új ízeket kitalálni lecsós alapon. A legsikerültebb költeményem a körömpörkölt, lecsósan. Semmi trükk, megfőzöm a körmöket - két három kiló - lefejtem a csontról, és a félig főtt lecsóval készre főzöm. Ezért nem megy le a pocakom, nem a sörtől /mondom a feleségemnek/.
Gyors, könnyű és diétás!
1 doboz zöldborsó, 2 v.hagyma, ppaprika, só, bors, 1 db. z.paprika.
A hagymából, paprikából, a fűszerekből ppaprikával készítünk egy jó lecsós, paprikás alapot. Amikor megvagyunk vele, ráöntjük a zöldborsót /ha kell, utána fűszerezzük/ és összefőzzük. Aki akar, főzzön ki hozzá durum tésztát, vagy rizst. Kb.15 perc - JÓ ÉTVÁGYAT!
Kell: egy marék bacon szalonna v. füstölt más, 4 nagy fej hagyma, 1 csomag fagyasztott erdei gomba /lehet kb. 30 dkg.friss, kb. 1.5 kg főzőburgonya, 2 dl tejfel, l ek. liszt, só, bors, pparika ízlés szerint. 2-3 ek. lecsó, vagy friss: 2 db zöld paprika, pici paradicsom. Bacon szalonna kockázva, hagymát apró kockákra vágni. A burgonyát /ki hogyan/ én hasábra vágom.
Felteszem a hagymát együtt a szalonnával és üvegesre pirítom. Közben hozzádobom a csíkokra vágott paprikát és paradicsomot. Ráteszem a pparikát és gyorsan felöntöm 2 dl vízzel. /írtam-írtam, magyarul, csinálunk egy lecsós pörkölt alapot./ -ekkor ráteszem a gombát, melyet a rövid lében párolok. Hozzáteszem a cikkekre vágott burgonyát és szükséges vízmennyiséggel feltöltöm. SÓ, BORS, egy csipet majoranna, mikrónyi kakukkfű /ki hogy szereti/. Megfőzöm fél rövid lével a paprikás burgonyát, amikor kész, egy evőkanál /ek./ lisztet összekeverek 1 pohár tejföllel simára, majd ezt belekeverem a kész gombás-paprikás burgonyába. Összerottyantom és repítem az asztalra. Az egész kb. 40 perc.
IGAZÁN MÁSNAP FINOM! ---JÓ ÉTVÁGYAT MINDENKINEK---érdemes kipróbálni, a siker garantált. Javaslat: Egri bikavér kellemes kísérője az ételnek.
Nos, a mai ebédem egy gigaméretű multicég menzájáról származik, tehát idegen tollakkal ékeskedem, de legközelebb én is kipróbálom otthon: vékony szelet csirkemellbe göngyöltek kolbászt (kb. 18 cm hosszan), a köret tejfölös-paprikás galuska volt.
Végy 2 kg. jonatán almát, hámozd meg, magozd ki, és késsel szeleteld fel nem tul vékonyra,majd szórd meg izlés szerint fahéjas kristálycukorral.
Szitálj deszkára 70 dkg sima lisztet, morzsolj el benne 30-35 dkg margarint. A deszka sarkán 2 ek. lisztbe keverj el 1 csg sütőport, pici sót.
Egy tálba tégy 4 db tojássárgáját ( a fehérjét másnap elhasználhatod még pár tojás kiséretében madártejhez habnak), keverj el benne 3 ek tejfölt 30 dkg porcukrot, és 1 csg. jobb minőségü vaniláscukrot.
Mindezeket gyurd össze közepes keménységüre. Lehet, hogy kevés lesz a tejföl, akkor kanalássz hozzá még egy kicsit.
Két felé osztva pihentesd kicsit. Gyujts be a tüzhelyet 160-170 fokra.
A pihent tésztát lisztezett deszkán egyenként nyujtsd tepsi méretüre ( nagy tepsit keress), szórd meg a fahéjas,cukros almaszeletekkel, tedd rá a másik kinyujtott tésztalapot, kicsit szurizd meg, aztán mehet befele melegedni a sütőbe. Szép halványbarnára süsd.
Nem vagyok egy dicsekvő tipus, de ma ez a süti annyi dicséretet kapott, hogy gondoltam, megosztom másokkal is.
Lehet, hogy a sorrend volt más mint eddig, vagy ki tudja. A cukrot én mindig a liszthet szoktam, majd bele zutty a tejföl, meg tojás. Nem is lett ilyen jó! Most már azt hiszem többször fogok almáspitét sütni.
Jó étvágyat!. üdv.edi