Döntött a bíróság a Suzuki-ügyben
Gazdaság
2007. jún. 7.

<p>Felmentette a rágalmazás vétsége alól a Suzuki szakszervezeti vezetőjét csütörtökön az Esztergomi Bíróság. Az ítélet szerint nem bizonyítható a gyár állítása, hogy Párma Zsolt nyilatkozatával megsértette a Magyar Suzuki Zrt. jó hírét.</p>

A Magyar Suzuki Zrt. azzal vádolta Párma Zsoltot, hogy a Suzuki jó hírét sértő kijelentést tett egy televíziós műsorban, és ezzel a kijelentéssel elkövette a rágalmazás vétségét. A gyár jogi képviselője szerint egyértelmű volt, hogy a kijelentések a Suzukira vonatkoznak, mert a műsorban előtte arról beszéltek, hogy a gyárban milyen nehézségek között alakult meg a szakszervezet. Takács Katalin bírónő szerint nem volt bizonyítható a rágalmazás, mert Párma Zsolt általános alanyt használt, és a szakszervezetről szóló rész utólag került a kifogásolt mondatok elé. Párma Zsolt közölte, az ítélet ellen nem kíván fellebbezni.

A szakszervezeti elnök a munkaügyi pert megnyerte, a bíróság május 22-én jogerősen visszahelyezte állásába. A bíróság az akkori ítéletében helyreállította a cégtől botrányos körülmények között eltávolított szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyát.

Az ítélet egy több mint egy éve húzódó procedúra végére tett pontot. A LIGA Szakszervezetek szerint Párma Zsolt munkaügyi "koncepciós per" áldozata lett, ami sajnos, Magyarországon nem ritkán esik meg a munkavállalók védelmében fellépő érdekvédőkkel. A Suzuki egyik hivatalos levelében elismerte, tisztsége miatt kellett Pármának távoznia. A LIGA Szakszervezetek úgy látja, a munkáltatót minősíti, hogy a Suzuki eddig az összes, a szakszervezet által a cég intézkedései ellen indított pert elvesztette. A LIGA Szakszervezetek a bírósági ítélet ismeretében ismételten felszólította a Suzuki Zrt. menedzsmentjét a jogszerű munkáltatásra, valamint a magyar törvények, ezen belül pedig különösképp a munka törvénykönyvében foglaltak betartására.

forrás: origo.hu

(forrás)