Egy hét Esztergomban Liszt Ferenc műveivel
2008. aug. 2.

<p>Első alkalommal csendülnek fel Liszt Ferenc és kortársainak művei augusztus 24-30. között a zeneszerző nevével fémjelzett egyhetes koncertsorozat keretében.</p>

A hagyományteremtő szándékkal idén először megvalósuló Esztergomi Liszt Héttel a komolyzenei fesztiválok sora bővül, amivel kezdődnek a 2011-es Liszt Év előkészületei is.

A helyszínválasztás nem volt kérdéses: Esztergom a magyar történelem és kultúra különös jelentőségű színhelye, számos értékes műemlékkel, műgyűjteménnyel, komoly idegenforgalmi vonzerőt jelentő látnivalóval. Az egyházzenei művek bemutatása iránt régóta elkötelezett város és Liszt Ferenc kapcsolata közismert:

Ez a város adott helyet Liszt korszakalkotó egyházzenei alkotása, a Missa solennis (népszerűbb nevén az Esztergomi mise) 1856-os ősbemutatójának, amelynek eredeti, nagyzenekari verziója a Liszt Hét zárónapján, augusztus 30-án is műsorra kerül Tardy László vezényletében.

Az Esztergomi Bazilikában, a Szent Adalbert Központban és a Dobó Katalin Gimnáziumban megrendezésre kerülő program kínálata elsősorban Liszt Ferenc és korának egyházzenéjére és kórusműveire koncentrál, de a jól ismert művek mellett a zeneszerző ritkán hallható, kevéssé ismert művei is felcsendülnek majd.

A fellépők névsora magáért beszél: hallhatjuk többek között Bogányi Gergely zongorahangversenyét Liszt, Chopin és Schumann műveiből, Baróti István orgonahangversenyét Liszt, Messiaen, és Kodály műveiből, valamint Nicholas Clapton dalestjét Marton Éva tanítványainak közreműködésével.


- zene.hu -

(forrás)