Műbalhé Párkányban
2008. júl. 19.

<p>Öntsünk tiszta vizet a pohárba!</p>

Ne olajat a tűzre, ahogy a tehetséges, rátermett Váczy –H. István a Hídlap főszerkesztője írja. A Párkányban történteket előre kitervelték, aljas provokáció volt. A Magyar Önvédelmi Mozgalom nevében eddig a történtekről összefoglalva nem szóltunk. Hallgatunk, vártuk, hogy csituljon a mesterségesen keltett vihar, de ideje megvédenünk az adózó, büntetlen magyar állampolgárokat, akik a nagypolitika áldozatává váltak! (Ez Meggyes Tamás / Fidesz/ és az MSZP feladata is lett volna…)

Komoly szavak, de tényekre épülnek. Halljuk, hogy a térfigyelő kamerák így meg úgy vették a randalírozók csoportját. A Komárom –Esztergom megyei 24 Óra így jelent meg, hogy ez segítette a rendőrök munkáját. Miben? Ráadásul miért nem láthatjuk a felvételeket? Ha bármi, amivel még jobban lehetne vádolni a MÖM-öt, ez menne éjjel-nappal az RTL Klubon, TV 2-n és az összes liberális kanálison. Ez mellett szervezett csoportokról beszéltek meg náci jelszavakról, Sieg Heilezésről, mára mindkettő megváltozott. A „csoport” hét főre apadt és bebizonyosodott, a „legfasisztább”, ami elhagyta a szájukat az volt, hogy „Vesszen Trianon”...

De közbe kiderült, hogy nem is együtt ment a két asztaltársaság. A kétszer öt fő a kocsmában találkozott, plusz három helybéli felvidéki, aki csak cigarettát kért, hozzájuk csapódott… Akkor mit vett fel a kamera? Kétszer öt főt vagy a napközben odaát lévő több száz fiatalt? Akik tudták csütörtöktől, hogy kell viselkedni Párkányban, a strandon, kocsmában, élelmiszerüzletben és mindenhol… Nem történt semmi, így szégyenkezni is csak a hazugoknak kell.

De térjünk vissza a műbalhéra és számoljunk együtt. Kétszer öt fő meg három, az 13 fő, ahogy a MÖM az elejétől állítja… Mondtuk, hogy hét előállítottból négy MÖM tag és három idegen, akikről nem tudunk semmit!... A 26 éves M. Katalin és a 33 éves K. István meg is szólalt. Persze az ő szavaikra nem kíváncsi sem a Népszava, sem a Hír-Tv, jól ki van ez Magyarországon találva…

Sőt a Fideszes esztergomi Hídlap azt írja, hogy a legidősebb a büntetett előéletű 26 éves M. Gergely. Na álljunk meg.
-Az ki? A legidősebb ellentétben a Hídlap állításával, a büntetlen előéletű K. István, aki 33 éves MÖM tag, de róla is azt írja a Hídlap, hogy a bűnlajstromán hasonló szerepel, mint M. Gergelynek… Megint hazudnak. Váczy-H. István a 2. oldalon rá is erősít, hogy rúgjon a MÖM-ön egyet, ezt írja: „Azt gondolom, hogy egy normálisan működő demokráciában (?!) az ilyen, soraikban nem kevés, jogerősen elítélt bűnözőt felgyűjtő szervezetek komoly veszélyt jelentenek.” Ennél aljasabb hazugság sorozatot nem láttam! Nem stimmel, hogy ki a legidősebb, a MÖM-ösök között nincs büntetett előéletű (!), ez mellett csak nekünk tűnt fel, hogy miközben leapadt a létszám, előkerült három ember, akihez a MÖM-nek semmi köze!

Talán ezért írta az első pillanattól a Népszava, hogy mind MÖM-ösnek vallja magát?… Nem! Csak négyen azok, akik büntetlen előéletűek mind, ahogy a MÖM-ben nincs jogerősen elítélt és az a „bűnük”, hogy azt merészelték kiabálni a saját földünkön, hogy „Vesszen Trianon”!

Bizony, vesszen! És a hazug politikai elittel együttműködő titkosszolgálatokkal együtt, akik ezt az egészet kifundálták. Tudni kell, hogy a MÖM Tábor területén, szombaton ismeretlenek hergelték az embereket, hogy át kell menni Párkányba több százan és ott jó nagy balhét kell csinálni. Ennek a leállításában tevékenyen részt vettem, sikerült az őrültségről lebeszélni még a forrófejűeket is!... Elmondtam, hármat léptek és tud róla a szlovák titkosszolgálat, mert botorság azt hinni, hogy a MÖM Táborban szombaton ne lett volna jelen az NBH. És összedolgoznak, ahogy az MSZP a Fidesszel! Népszava a Magyar Nemzettel, 24 Óra a Hídlappal… Nem jött össze a jóval nagyobb provokáció, de azért az előredolgozó gyűlölködésre és figyelemelterelésre felállított gépezetet nem lehetett leállítani, kellett Slotáéknak és Gyurcsányéknak is valamit felmutatni…

Ennek estek áldozatul az ártatlan fiatalok, akiket-kedves Váczy főszerkesztő- nemcsak a MÖM véd, hanem a Nemzeti Jogvédők. Műbalhé történt Párkányban, amit Meggyes Tamás esztergomi polgármester és brancsa jóízűen megevett, mert lehetett a MÖM-ön rúgni egyet! Sokkal nagyobbat akartak szervezni a politikai elittel összedolgozó magyar és szlovák titkosszolgálatok, de a MÖM kivédte! Ez az igazság, a tények! A hazugok el fogják nyerni a méltó büntetésüket.

Kovács Géza Magyar Önvédelmi Mozgalom Tiszteletbeli Elnöke

2008. július 19.